Sport

2011.01.25. 03:28

A Sapa bevetésre készen áll

Székesfehérvár - A második harmadban nyújtott káprázatos játékával intézte el a listavezető Klagenfurtot a Fehérvár az EBEL 41. fordulójában. Ma 19.15-től a Salzburg következik.

Tóth Bence

A Klagenfurt együttese, a három, NHL-es múltú kulcsemberének hiányát alaposan megérezte vasárnap, miután az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnokban vendégszerepeltek. A piros-fehérek a védő, Ratchuk, valamint a támadó Brandner és Craig nélkül korántsem nyújtották egy acélos alakulat benyomását a derbin. Az első játékrészben a Sapa Fehérvár AV19 csapata futószalagon szállította a kecsegtetőbbnél kecsegtetőbb helyzeteket, ekkor azonban még csak Vas Márton talált be. A folytatásban azonban már parádézott a Sapa, kevesebb mint 8 perc alatt összesen négy gólt süllyesztett el a Ladányi, Holéczy, Palkovics és Mihály kvartett. Holéczy Roger gólja egyben jelzésértékű volt, szimbolizálva, hogy kézsérülése már a múlté:

- Hosszabb kihagyás után idő kell, hogy újra lendületbe jöjjek, így külön öröm számomra, hogy szólómat góllal tudtam befejezni. Edzeni mindig más, ezért mielőbb vissza kell szereznem a meccs ritmusát, és akkor még többet segíthetek a csapatnak - jegyezte meg Holéczy.

Az utolsó harmadban, 5-1-nél a sírból próbáltak feltámadni a karintiaiak, de Vas góljával jelezte, hogy a sajtot nem engedik kiénekelni a szájukból ezen az estén.

- Ha a csapatnak jobban megy, akkor egyénileg is jobb teljesítményt nyújtunk. Nem szabad úgy éreznük, hogy már megnyertük a meccset, mert a Klagenfurt képes bármilyen mélyről felállni, szerencsére ez most nem sikerült neki. Közelebb került a rájátszás, de számolgatni nemigen lehet, a következő meccsre kell koncentrálnunk - utalt egyúttal Mihály a piros-fehérek elleni kisebb rövidzárlatra a záró játékrészben, valamint a mai salzburgi fellépésre.

Győzelmével a Sapa Fehérvár AV19 továbbra is a 10. helyen áll, de a Zágráb botlásának köszönhetően a rájátszást érő hely immáron 6 pont távolságnyira található. Ha azt vesszük, hogy a Medvékkel még az Ördögök kétszer randevúznak, akkor a rájátszás korántsem elérhetetlen.

- Ideje volt már, hogy minden összejöjjön, hiszen volt egy 8 meccses negatív szériánk. A bajnokság végéhez közeledve minden pont rendkívül fontos. Úgy érzem jó úton haladunk, most, hogy sérültjeink is visszatértek - nyilatkozta a meccset követően az egy gólt és egy asszisztot jegyző Mihály Árpád.

A kapusok közül a vasárnapi találkozón Hetényi 27/31-es, Swette 15/19-es, Chiodo pedig 8/10-es védési mutatóval zárt.

Október 10-én a festői Salzburg városában már sikerült pontot szerezni, miért ne sikerülhetne ez ma is?

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!