Sport

2010.01.18. 03:27

Sokkoló harmad

Klagenfurt - Az EBEL 44. fordulójában a bajnoki címvédő Klagenfurt otthonában lépett jégre a Sapa Fehérvár AV19 együttese. A kék-fehérek ezúttal nem gyűjtöttek sok sikerélményt.

Bobory Balázs

Az első harmadra biztosan nem szívesen fognak visszaemlékezni a fehérváriak, hiszen ekkora különbségű hátrányt még nem szedett össze az alakulat ebben a szezonban. A bajnok 5-1-re vezetett a felvonás után. Kalt a második perc elején szerzett a hazaiaknak vezetést, de Kóger 25 másodperc múlva felelt, 1-1. A harmadik percben emberelőnyben büntetett a KAC, Tory volt eredményes, majd ugyanő, ismét létszámfölényben csapata harmadik, saját maga második gólját is megszerezte a kilencedik minutumban, 3-1. A vesszőfutásnak ezzel nem volt vége, Schuller három gólosra duzzasztotta a karintiai vezetést, sőt, a dudaszó előtti pillanatokban, emberelőnyben Ratz is mattolta Satosaarit, 5-1.

A második harmad eleje is rosszul alakult, Horváthot zavarta ki a játékvezető, a KAC pedig Tory révén negyedik emberelőnyös találatát szerezte, 6-1. Alig több, mint 25 perc alatt hat gólt kapott az AV19, sokkoló volt az eredmény. Bár ebben a harmadban már több gól nem esett (a vendégeknek is volt emberelőnyük, de nem éltek vele), érdemes volt 40 perc után rápillantani a hivatalos kapura lövési statsiztikára, amely komoly osztrák fölényt mutatott: 29-17.

A harmadik harmadban megpróbált valamelyest kozmetikázni az eredményen a kék-fehér társaság, de a KAC kapujában René Swetté remekelt, többek között Nagy és Palkovics helyzeténél is szépen védett. A különbség nem akart csökkeni, a hajrában még egyszer emberelőnybe került a Sapa, de ezzel a lehetősséggel sem sikerült élnie. A Klagenfurt lényegében az első harmadban eldöntötte a találkozót, ezt a játékrészt jobb gyorsan elfelejteni. Főleg azért, mert kedden a Medvescsak érkezik Székesfehérvárra, a zágrábiak bombaformába lendültek, tegnap a Linzet verték büntetőkkel 3-2-re.

KAC-Sapa Fehérvár AV19 6-1 (5-1, 1-0, 0-0)

Klagenfurt, 3843 néző. Vezette: Bogen, Graber, Mathis (mdhárom osztrák).

Klagenfurt: Swetté - Furey (1), Ratz 1, Hundertpfund, Schuller 1 (2), Craig (2), Tory 3, Schumnig, Brandner (1), Shantz (2), S. Geier, Reichel, Kirisits (1), Hager (1), Schneider (1), Kalt 1 (1), M. Geier, Morgan, Pirmann. Vezetőedző: Many Viveiros.

Fehérvár: Satosaari - Alen, Ackeström, Palkovics, Martz, Mihály, Horváth, Bornhammar, Vas J., Fekete, Kovács, Jobb, Peterdi, Sofron, Vas M., Ladányi, Benk, Vaszjunyin, Nagy G. (1), Kóger 1. Vezetőedző: Jarmo Tolvanen.

Kiállítások: 1410 perc fegyelmi (Shantz), ill. 18.

Fotó: Fási László

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!