Sport

2009.09.16. 02:29

Rali-túra: Bedő Imre fellépett a dobogóra

Sirok - A rali-túra országos bajnokság 6. futamán, az abszolút harmadik helyen ért be a célba a Bedő Imre, Áfra Gábor páros.

Matók János


A Bedő-Áfra páros az éjszakai sötétség ellenére is jól teljesített, második lett
Fotó: FMH

A rali-túra ob 6. futamát, az Eurocar 98-Humanoit-ralit rendezték az elmúlt hétvégén. Szombaton a prológra került sor a gyöngyösvisontai gokart-pályán, ahol a Bedő Imre, Áfra Gábor (Mitsubishi Lancer Evo IX) páros az éjszakai sötésedés ellenére is a 2. lett.

Ennek köszönhetően a fehérvári pilóta, Bedő bizakodva várta a vasárnapi futamot. A résztvevőknek a Terpes -Egerbakta-Sirok közötti 22 kilométeres aszfaltos gyorsaságit kellett háromszor teljesíteniük. Az N-es motor ellenére - ami ezúttal remekül muzsikált - Bedő Imre nagyszerűen autózott, s végül az abszolút 3. helyen végzett, így az éves összetett értékelésben is feljött a második helyre.

Azt viszont már most eldöntötte, hogy az ob következő, az edelényi futamán október elején nem rajtol el, mert abban az időpontban a ralisok világbajnoki futamán, a Catalunya-ralin vesz részt. De nem versenyzőként: Asi - akit itthon eltiltottak - csapatának az egyik segítője, míg a csapatvezető Bedő korábbi navigátora, Földesi Csaba lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!