Sport

2009.08.13. 02:29

A Velence a legesélyesebb

Székesfehérvár - A hétvégén rajtol a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság. Összeállításunkban a játékosmozgásokra fókuszáltunk, de rákérdeztünk az edzőkre, elnökökre, hogy mit várnak a saját csapatuktól, illetve kit tartanak a végső győzelemre is esélyesnek.

Parall Bálint

Horváth Zoltán, játékos-edző: - Úgy gondolom, hogy nagyon jó eredmény lenne ettől a csapattól, ha kiharcolná a nyugodtabb bentmaradást.

- Szerintem a Bicske, Velence, Kápolnásnyék hármasból kerül ki a bajnok.

BaracsÉrkezett: Antal András (Pálhalma), Auer Gábor, Klér Csaba (Adony), Csordás István (Nagyvenyim), Horváth Gergely, Prókai Norman István, Vajda Attila (Solt), Tóth Norbert (Velence).

Távozott: Vaszócsik Viktor, Éliás Zsolt (Iváncsa), Suhajda József (Bölcske), Radnó Zsolt, Mészáros Árpád (Kulcs), Szabó Zsolt (Sárosd), Pletser Zoltán (Paks)

Fehérvári József, elnök: - A tisztes helytállás a célunk, szeretnénk az első tízbe kerülni, de fő, hogy stabil tagjai maradjunk az osztálynak.

- A Velence nem gyengült annyit, a Sárosd, a Kápolnásnyék, a Bicske, a Pálhalma is erősített, én úgy gondolom e csapatok között dől majd el a bajnoki cím.

Bicske

Érkezett: Végh Ádám (Biatorbágy), Bartha Ferenc (Etyek).

Távozott: Horváth Zoltán (Ausztria), Szabó Péter (Felcsút SE).

Széplaki Árpád, elnök: - Mi szeretnénk az első háromban végezni, és szeretnénk megnyerni a bajnokságot.

Csákvár

Érkezett: Földes Gábor (Felcsút), Gál Péter, Jung Barnabás, Pirik Ferenc, Sipos Szilárd, Tornyai Tibor, Truszek Gábor (S.mihály).

Távozott: Reveland Zoltán (Lovasberény), Simon Ádám, Hudák Ádám (Üllő).

Schneider Béla, elnök: - A mezőny első harmadába várom a csapatot.

- A Velencei-tó környéki csapatok elég erősek...

Dunafém-Maroshegy

Érkezett: Vas Tibor (Kápolnásnyék), Gelencsér Tibor, Jámbor Csaba, Matócza Dániel, Németh Richárd, Papp György, Szabó Márió (Videoton).

Távozott: Hegedűs Krisztián (Adony).

Mezővári József, edző: - A biztos bentmaradást tűztük ki célul, a 10. hely környékével elégedettek lennénk.

- Szerintem a Velence, Pálhalma, Kápolnásnyék hármasból kerülhet ki a bajnok.

KálozÉrkezett: Ludányi László (Siófok), Kovács János (Soponya), Horváth Ferenc, Kovács Krisztián (Cece), Jakab Tamás (Vértesacsa), Szabó Zoltán (Polgárdi), Szűcs Róbert (Seregélyes).

Távozott: -

Gőbölös Tibor, elnök: - A tisztes helytállás a célunk. Nem egy évre tervezünk, bár ez elég sok mindentől függ.

- Azon nem igazán gondolkodtunk, hogy ki nyeri meg a bajnokságot, de van néhány esélyes.

KápolnásnyékÉrkezett: Czövek Balázs (S.mihály), Dömsödi Csaba (Pákozd), Nyakas István (Sárosd), Tanárki Mihály (Lelle), Viniczai Ádám (Baja).

Távozott: Bánfalvi Balázs (Sárosd), Vas Tibor (Dunafém), Vörös Tibor (Pálhalma), Csanádi Zsolt (Velence), Csapó Norbert (M.vásár).

Salacz Zoltán, edző: - Szeretnénk hasonlóan eredményesen szerepelni, mint az előző szezonban és ott folytatni, ahol a tavaszi idényben abbahagytuk.

- A Pálhalma, a Csákvár, a Bicske, a Velence, a Sárszentmiklós és talán mi is esélyesek vagyunk a végső győzelemre a bajnokságban.

KislángÉrkezett: Jankovics Péter (Petőháza), Kovács Zsolt (Sárosd), Méreg Nándor, Szolnok Szilveszter (Videoton), Paluska László (Enying), Prágai Zoltán (Dég).

Távozott: Prágai Csaba befejezte.

Zimmermann Tamás, pályaedző: - A középmezőny elején ott leszünk.

- Nagy rálátásom nincs, hogy ki, miként erősített, de szerintem a Velence, a Csákvár, a Pálhalma és a Bicske is jó eséllyel pályázik a végső győzelemre.

MartonvásárÉrkezett: Csapó Norbert (Kápolnásnyék), Hermann Balázs (Videoton), Kamocsa Péter, Kanyó Richárd (Kajászó), Kovács Attila (III. Kerület), Pokol Zoltán (TF), Debrah Denis (Ikarus), Udvaros Zsolt (Bp. Honvéd).

Távozott: Lehoczki Zoltán, Bogács Zsombor (Gárdony), Pánczél Péter, Rácz József (Tárnok).

Kápolnai Csaba, elnök: - Az első ötben szeretnénk végezni.

- Nehéz kérdés, több esélyes is van, remélem, mi is köztük leszünk.

PákozdÉrkezett: Fáncsi Kálmán, Hadnagy Péter (Pusztavám), Rózsa Bálint (Videoton), Kurucz Ferenc (Nagyberény).

Távozott: Dömsödi Csaba (Kápolnásnyk), Major Csongor (Gárdony), Kervarits Attila (Lajoskomárom).

Csordás Zsolt, elnök: - A csapat nem lett gyengébb, de még csiszolni kell rajta. A 10. hely elégséges lenne.

- Van bőven esélyes. Odaérhet a Velence, Kápolnásnyék, Pálhalma, Csákvár.

PálhalmaÉrkezett: Szabó Máté (DVSI), Borbély Sándor (Nagyvenyim), Szili Zoltán (Dunavécse), Vörös Tibor (Kápolnásnyék).

Távozott: Csorba Péter (Érd), Antal András (Baracs), Fehér Krisztián (Kulcs), Vörös István (?), Baji László (Etyek), Hauer Viktor (?).

Vígh György, elnök: - Az első három hely a célkitűzés, de természetesen minél előrébb szeretnénk végezni.

- Esélyes a Csákvár, a Sárosd, a Sárszentmiklós, a Velence, de remélem, azért velünk is számolni kell.

PolgárdiÉrkezett: Barsch Gábor (Videoton), Boda Béla, Kővári Balázs, Kalapács Norbert, Szalai Pál (Alba), Cziczinger Zsolt (Balatonfőkajár), Hollósi István (BFC-Siófok), Tiber Szabolcs (Velence), Janovics István (Százhalombatta).

Távozott: Nagy Attila, Nagy Zoltán (Újbuda), Perger András (B.szabadi), Király Antal (Várpalota), Bogó Csaba, Hencz Gábor befejezte.

Balogh Zoltán, edző: - A nyolcadik-tizedik hely környékét céloztuk meg.

- A Velence, a Kápolnásnyék és a Sárszentmiklós között dől el a bajnoki cím.

PusztavámÉrkezett: Mig Zsolt (Bicske), Pozsonyi Ákos (Kecskéd), Zsebő Ferenc, Zsebő Gábor (Vértesi Erőmű SE).

Távozott: Pauer György, Pusztai Attila (Gárdony), Hadnagy Péter, Fáncsi Kálmán (Pákozd), Kiss Attila (Söréd).

Kocsis Jenő, edző: - Nagyon szeretném, ha az első tízben végeznénk. Nagy kérdés, hogy a fiatalokkal feltöltött csapat mire képes.

- Véleményem szerint a Pálhalma lesz a bajnok.

SárosdÉrkezett: Bánfalvi Balázs (Kápolnásnyék), Barics Péter (Kaposvölgye), Beke Dániel (Videoton), Herczeg Csaba (Balatonlelle), Pekács Ádám (Alba Regia), Rauf Renátó (Videoton), Szabó Zsolt (Baracs), Vinkler Péter (Dunafém-Maroshegy), Baranyai István (Baja).

Távozott: Nyakas István (Kápolnásnyék), Lengyel Zsolt (Iváncsa), Kovács Zsolt (Iváncsa), Schrancz László befejezte.

Hajnal Attila, edző: - Az elvárás az első nyolc hely.

- Én személy szerint a Velencét tartom a legnagyobb esélyesnek, de a Pálhalma, a Kápolnásnyék, a Sárszentmiklós, a Csákvár is versenyben lesz a bajnoki címért.

SárszentmiklósÉrkezett: Salga Géza (Aba-Sárvíz).

Távozott: Palotás Péter befejezte a futballt, Právics Krisztián (?).

Masinka László, edző: - Szeretnénk minél jobb helyezést elérni. Az első öt a minimális elvárás, de azért jó volna a dobogóra kerülni.

- Úgy gondolom, hogy rajtunk kívül a Velence, Kápolnásnyék, Bicske, Pálhalma, Csákvár lesznek a bajnokság meghatározói.

Érkezett: Ambrus Sándor (Alba Regia), Antal Sándor (RKSK), Csanádi Zsolt (Kápolnásnyék), Hajnal Gábor (KISE), Kellner Zsolt (Alba Regia).

Velence

Távozott: Tiber Szabolcs (Polgárdi), Márki Dénes (Érd), Kovács Krisztián (BKV Előre), Imrik László (Vasas), Tóth Norbert (Baracs), Gróf András (Érd).

Kiss Tibor elnök: - A dobogón szeretnénk végezni, hiszen egyben maradt a csapat.

- Szerintem a Kápolnásnyék, Pálhalma, Csákvár esélyesek rajtunk kívül.

Rögtön rangadók az első fordulóban...

Augusztus 15-16-án elkezdődik a Roneko megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság. A mérkőzéseket a labdarúgó szövetség a korábbi évektől eltérve 17 órai kezdésre hozta előre. A párosításokat elnézve, lesz néhány rangadó. Szombat: Baracs-Sárosd, Csákvári TK -Pusztavám, Kápolnásnyék-Kisláng, Pálhalma-Agrospeciál-Pákozd. Vasárnapi találkozók: Bicske-Polgárdi VSE, Káloz SE-Velence, Dunafém-Maroshegy-Bakonycsernye, Sárszentmiklós- Martonvásár SK.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!