Sport

2009.05.25. 02:29

Az újvárosiaké lett a bronzérem

Dunaújváros - A bajnokság harmadik helye volt a tétje a szombaton este játszott Dunaferr- PLER összecsapásnak. Imre Vilmos csapata 31-27-es győzelmének köszönhetően bronzérmes lett.

Dunaújvárosi Hírlap

Ritkán szoktak sírni kézilabda-mérkőzésen a szurkolók, legalábbis már a mérkőzés elején. Nos, szombaton nem csak ünnepelni gyűltek össze a csapat hívei, de búcsúzni is, s mint tudjuk: ez sokszor fájdalmas. Szóval amikor a műsorközlő sorra mutatta be a játékosokat, Törő Szabolcshoz érve a lelátón ülő testvére könnyeit törölgette. Majd a főszponzor és a szakosztály képviselői elköszöntek a spanyol Aragónba igazoló Grebenár Gábortól, a Löwenbe szerződő Ancsin Gábortól, a távozó Bajusz Sándortól és Törőtől, aki ekkorra tartogatta nagy bejelentését - ő is az Asobalba tart, a spanyol Arrate kézilabdázója lesz. Grebenárnak külön meglepetéssel is készültek barátai, pólójukról egymás mellé állva a játékos beceneve - Greby - volt olvasható.

- Majdnem elnevettem magam, amikor megláttam őket, nagyon rendesek - mondta a gesztusról az átlövő, akinek egész családja, köztük kosárlabdázó testvére is eljött a meccsre. Így fordulhatott elő, hogy aki összefutott az égimeszelő fiúval, azt hitte, Gábor nőtt hirtelen nagyra.

Így kell elköszönni a szurkolóktól, mint ahogyan Sanyi játszott - utalt az egyik drukker Bajuszra, aki valóban jelentős részt vállalt a sikerből, így érthető, hogy ő lett az első meztelen játékos a lefújás után. Az érmek átadását követően jöhetett a szokásos vetkőztetés, a drukkerek jóformán a legutolsó ruhadarabot is elkérték a kedvencektől.

- Kornél, odaadod nekem a mezedet? - lépett oda a hét gólig jutó, remekül játszó Nagyhoz esdő tekintettel egy kisfiú. - Sajnos, már másnak ígértem - volt a felelet, mire a gyerek legörbülő szájjal megjegyezte: - Persze, mindegyikőtök ezt mondja nekem - ami nagy nevetést váltott ki a környéken.

Miközben a srácok pózoltak a közös fotókhoz, és osztogatták az aláírásokat, mindenkinek kedveskedtek valamivel a lelkes rajongók, Mikler Roland többek között csokoládéval gazdagodott.

A mérkőzés után Imre Vilmos elejtett egy érdekes mondatot: a győzelmet külön is ajánlja Rosta Miklósnak, akit nagy meglepetés ért. Nos, kiderült: Hajdu János szövetségi kapitány nemcsak az éremátadást vezényelte le, de dolgozott is. A mester ugyanis a hamarosan negyvenedik életévébe lépő Rostát is behívta a magyar válogatott keretébe! Az utóbbi időben nem csak a védekezésben, de támadásban is jeleskedő beállós pedig örömmel mondott igent.

Aztán szépen lassan elszállingóztak a játékosok, hogy nem sokkal később egy közös vacsorával ünnepeljék meg a jól megérdemelt bronzérmet.

Jegyzőkön

Dunaferr SE-PLER KC 31-27 (17-17)Dunaújváros, 700 néző.

Dunaferr: Stochl - Miss 2, Nagy 7, Rosta 3, Kemény, Bajusz 5/1, Törő 3/1. Csere: Mikler, Zubai 2, Ancs 2, Szalafai 4, Grebenár 2, Sándor 1, Morva. Vezetőedző: Imre Vilmos.

PLER: Paul - Harsányi 5, Balogh 3/1, Lékai 5, Kocsi 4, Lendvay 4, Bakos 1. Csere: Novák (kapus), Gazdag, Forgács 1, Füleki, Pordán 1, Rév 3/2, Babic. Vezetőedző: Nagy Károly.

Hétméteresek: 3/2, illetve 3/3.

Kiállítások: 8, ill. 10 perc.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!