Sport

2006.12.19. 03:29

Megyénk sakkozói téli pihenőre tértek

Székesfehérvár (mj) - A megyei bajnokságban és az NB II-es sorozatban is befejeződött az őszi szezon. Ez utóbbiban mindhárom csapatunk győzött, s a MÁV Előre áll a tabella élén.

Matók János

Az NB II-es bajnokság Asztalos-csoportjában az éllovas MÁV Előre SC csapata idegenben, Kalocsán fejezte az őszi szezont. A fehérváriak folytatták kiváló sorozatukat, hiszen 7:5 arányban ezúttal is győztek. A vendégektől Mátrahalmi T., Izsó L., Czimer J. és Diós I. legyőzte aktuális ellenfelét, míg Akóts G., Pribék L., Dudás E., Mányoki A., Di Giovanni V. és Strenner B. döntetlennel járult hozzá a sikerhez. Győzelmével a vasu-tas csapat megőrizte első helyét a tabellán. A szintén ebben a csoportban szereplő Varga-Márfy FSE a kaposvári Szenna Pack II csapatát fogadta, s nagy csatában 6,5:5,5 arányban legyőzte riválisát.

A házigazda részéről Horváth M., Botos F., Fehérvári I. és Szabó L. jobbnak bizonyult ellenfelénél, míg Papagorasz T., Kiss V., Pais N., Rába R. és Zámbó Á. fél pontot szerzett. Ezzel együtt sem volt szerencséje a csapatnak, hiszen a Nagyatád simán nyert a Pécs ellen, így leszorította a dobogóról a Varga-Márfyt, amely így a negyedik helyen áll.

Magára talált a Breyer-csoportban szereplő dunaújvárosi Király SSE, s a Pénzügyőr II elleni 7,5:4,5 arányú győzelemnek köszönhetően, immár a 7. helyre lépett elő.

A 3. fordulóval zárult a megyei I. osztályú csapatbajnokság őszi idénye. A két bajnok-esélyes küzdelméből az Etyek került ki győztesen, míg a tartalékos Lepsény ellen kis híján meglepetést okozott a bodajki csapat. A rangadón a vártnál könnyebben, 6,5:1,5 arányban győzött a MÁV Előre SC II a Király SSE II ellen. További eredmények: Seregélyes-Varga-Márfy FSE II 1,5:7,5; Etyek-Mór 5,5:2,5; Bodajk-Lepsény 3,5:4,3. A tabella állása: 1. Etyek 17 pont, 2. Varga-Márfy FSE II 15, 3. MÁV Előre SC II és Mór SE 14-14 pont.

A megyei II. osztályú bajnokság eredményei: Etyek III-Lovasberény 0:4; MÁV Előre SC III-Polgárdi VSE 4:0; Etyek II-Mór II 1:3. Első a Lovasberény 11 ponttal, az Etyek II 9, a MÁV Előre SC III 8 ponttal rendelkezik.

Ezek is érdekelhetik