2016.12.13. 13:40
Koronázás a gimiben
A telekis napokat már sok-sok éve megrendezik a gimnáziumunkban.
A rendezvénysorozat lényege, hogy minden végzős osztály egy királyjelöltet állít. A kampány során a négy királyjelölt a lehető legtöbb diákot próbálja megnyerni magának, hogy a pénteki szavazáskor a legtöbb voksot begyűjtve a királyi korona az egyik királyjelölt fejére kerülhessen. Szóval ez a hat nap a négy végzős osztályról szól elsősorban, viszont a többi osztály is kiteszi a lelkét a telekis napokon.
Az első négy napban az osztályok kampányolhatnak a saját királyjelöltjük és osztályuk mellett. Idén a hetet Bendi és a 12.b kampánynapja nyitotta. Kedden Ádám és a 12.c folytatta ezt. A harmadik napon Pétya és a 13.d kampányolhatott. A kampánynapok sorozatát csütörtökön Gabro és a 12.a zárta. Annak ellenére, hogy ekkor már mindenki fáradt volt, fergeteges bulit hoztak össze a diákok számára.
Az idei esztendőben is fantasztikus hangulat uralkodott a telekis napok rendezvényein Fotó: Teleki gimnázium
A végzősök feladatai közé tartozik még egy kampány videó készítése, ami csütörtökön kerül vetítésre az iskola tornatermében. Pénteken aztán folytatódnak a megpróbáltatások, de ekkor már főként a többi osztály számára. Rengeteg a feladat ilyenkor. Osztályműsort csinálni, táncot koreografálni, éneket betanulni, és mindezt (és emellett még sok mást is) pénteken, illetve szombaton előadni. Ezeket a produkciókat a zsűri pontozza majd, s összesítik az osztályok teljesítményét. A sok munka jutalmaként a pontverseny első három helyezett osztálya egy-egy tortát kap ajándékba. Idén az első hely a 11.a osztályé lett.
Azonban mindemellett a telekis napok csúcspontját talán mégis a királyválasztás jelenti. A Teleki kis tornatermének egyharmadát a színpad foglalja el, a maradék helyre pedig ilyenkor több mint 500 diák, tanár és öregdiák zsúfolódik össze. A feszültség ilyenkor szinte tapintható. A tömegben végigvonulnak a végzős osztályok, majd a királyjelöltek is. Mindenki hangos kiabálással, énekléssel buzdítja őket, és megkezdődik az eredményhirdetés. Idén nagyon szoros volt a verseny az osztályok között. Az első és második hely közt csak pár szavazat volt a különbség, de idén először, mióta ebbe az iskolába járok, a 13.d nyerte meg a
királyválasztást.
Sokan vannak, akik ilyenkor a szomorúságtól sírnak, de akadnak olyanok is, akik örömkönnyeket hullatnak. Ez a rendezvény minden telekis számára az iskola legkülönlegesebb eseményét jelenti, ilyenkor tapasztaljuk meg leginkább az összetartozást. Ez a rendezvény azonban nem jöhetne létre a tanárok segítsége nélkül.
Mojen Sandra 11.a
Teleki gimnázium, Székesfehérvár