Micsoda klassz musical!

 Kedvcsinálóként mesélek egy kicsit a történetről. Anna egy gyönyörű, eszes, nagyvilági dáma, egy neves hivatalnok felesége és egy kisfiú édesanyja. Moszkvai útján megismerkedik egy fess, fiatal katonatiszttel, Vronszkij gróffal, aki iránt szerelemre gyúl, és ezáltal kezdi megismerni az élet teljességét, a boldogságot. Egy erős, kitartó nő harca a férjével, a nyilvánossággal, a megvetéssel mindössze egyvalamiért, a szerelemért.

A szememben máris hősként ünnepelt rendező, Szerednyey Béla olyannak álmodta meg ezt a csodát, ami bemutatja a mai világunkból minden bizonnyal hiányzó lángoló szenvedélyt, az erős, megállíthatatlan érzelmeket, amelyekről a nagy Tolsztoj is írt. Kocsák Tibor zeneszerző hol nyugtalanító, hol könnyed, humoros, hol szerelmes dalai visszaadják azt a hatást, ami a mű olvasása közben ér minket, mivel manapság nem mindenki veselkedik neki egy ilyen terjedelmes regénynek.
A címszerepben Halas Adelaidát láthatjuk, aki mind hangjával, mind játékával teljesen meggyőzött róla, ő Anna, kétség sem fér hozzá. A Karenint alakító Sasvári Sándor volt az, aki a leginkább belopta magát a szívembe.  Szeles József Vronszij grófja remekül bemutatja a reménytelen szerelmest, Trokán Anna pedig   imádnivaló a felnőtt korba átlépő Kitty romantikus szerepében. Levin, aki a könyv olvasása során személyes kedvencem volt, itt is megmutatta, hogy ezt a szerepet nem lehet elrontani. Ami engem illet, egy magas, testes, szőrös embert képzeltem el, és bár Varga Miklós nem pont ilyen, tökéletesen alakította az orosz lélek megtestesítőjét, dalai bemutatták a mű filozofikus oldalát. Kedves, szerethető karakter, kedves, szerethető színész.

A jelmezek és a díszlet egyszerűek, mégis látványosak.  A vonat illúziója egyszerre volt szerény, mégis hátborzongató. Az események időrendbeli felosztását zseniálisnak találom, főleg, amikor Kitty visszaemlékezett a bálra. Egyik kedvenc jelenetem rögtön a legelső, mikor Levin az életről, a kétkezi munkáról énekel, mögötte a tánckarral, akik az aratást szemléltetik mindenféle eszköz nélkül, kizárólag tánctudásukat használva. Bevallom, egy kissé furcsának találtam ezt a szinte már operába hajló előadásmódot, azt, hogy a dalok között sem voltak prózai részek, mindig mindent énekeltek. Persze, épp így volt ez szép és élvezhető. Általában megfigyelem a közönség reakcióit, ám ez most valahogy kimaradt (kivéve a mellettem ülő urat, aki egész idő alatt igen hangosan vakargatta a borostáját). Annyira lekötött a darab, hogy csak akkor jutott eszembe a nézőket figyelni, mikor a szereplők kijöttek meghajolni. A vége olyan hatásosra és borzongatóra sikerült, hogy mindenki izgalomtól égő arccal bámult előre. Eltartott egy ideig, mire felocsúdtunk, és  képesek voltunk felfogni, hogy ez itt a taps helye. Összességébe véve igen jó darabnak találom az Anna Kareninát, ajánlom azoknak, akik szeretik az érzelmeket, a szerelmet, a lelki küzdelmet, az izgalmat, és  a hozzám hasonló musicalrajongóknak. Igazán különleges élmény. Sőt, személy szerint kedvet kaptam, hogy újra elolvassam a könyvet. Remélem másokat is erre buzdít majd.

Ondi Boglárka 10.a
Teleki gimnázium
Székesfehérvár