Négylábú rendőrökkel bővült a fehérvári kapitányság állománya (frissítve)

A két új járőrpár, tehát a járőrkutyák és kutyavezetőik egy három és fél hónapos tréning után kezdhették meg a közös munkát még decemberben. Ispaics Dóra főtörzsőrmestert Don a húsz hónapos német juhász, míg Végh Dániel törzsőrmestert Scotch a másféléves belga juhász segíti a munkája során. A kutyák megvásárlásához és képzéséhez az önkormányzat nyújtott anyagi támogatást. Schekk Géza rendőr alezredes a Székesfehérvári Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályvezetője elmondta, tizenöt éve nem járőrözött már rendőrkutya Székesfehérváron.

– Két éve fogalmazódott meg a gondolat, hogy legyen egy ilyen járőr-szolgálat is a városban, de mindig azt vallottuk, amíg nem tudjuk megteremteni a megfelelő feltételeket, addig ne vágjunk bele – fogalmazott Schekk Géza. – A körzeti megbízottakat és a járőröket segítik majd munkájukkal a szolgálati kutyák és gazdáik – mondta el az alezredes, aki hozzátette, az állampolgároktól is érkeztek már pozitív visszajelzések, mennyire örülnek az új négylábú rendőröknek.

Az engedelmességi bemutatón az is kiderült, milyen, amikor egy rendőrkutya úgy igazán „bepöccen”. Az már egészen biztos, hogy nem kedveli, ha bottal hadonásznak felé hangos fenyegetőzések közepette, olyankor rögtön a gazdája védelmére kel. Ráadásul ez most még csak a light vicsorgós verzió volt: éles bevetésen nem lenne olyan szerencsés, akit földre küld, mint jelen esetben az úgynevezett csibész (támadó) szerepét magára öltő, Matán Csaba rendőr zászlós, kiképző. Bár jelzem, az éles fehér fogak csattogtatása és a vele járó morgás engem szájkosár ide vagy oda, bármikor simán meggyőzne. Egy újságíró kolléga közben felidézte, egyszer már ő is játszott csibészt, amolyan sokkterápia gyanánt. Egy régi kutyatámadás nyomai éltek benne élénken, azóta viszont már nem fél a kutyáktól. Pedig a harmincöt kilós állat simán leküldte a földre a maga száz kilójával. Mégis, a rendőrkutya és gazdája között különleges kapcsolatot tapasztalt. Utóbbi bármikor képes engedelmességre bírni a „fenevadat”, ez a kontroll pedig nyugalommal töltötte el, még akkor is, amikor a kutya már a védőruháját is szétszedte, és tulajdonképpen elszaladt a „karjával”.

„Okos kutya, ügyes vagy, letépted igen, jól van, jó kutya, letépted!” – biztatta büszkén a rendőr a négylábú társát. Igen, a kutyáknak is kell a pozitív megerősítés. Az, hogy átéljék a gyakorlatok során, milyen, amikor megvédhetik a gazdájukat. Kell nekik is a sikerélmény. Ezért szökött meg, illetve csak próbált, Matán Csaba is a bemutató során, megbilincselt kézzel – egy feldühített ebbel a nyomában.

Szerintem

Munkám során már viszonylag sok rendőrkutyához volt szerencsém: volt olyan, aki miatt valósággal megállt bennem az ütő, amikor játékával a kezemben megindult felém (akkor a sikítást kombináltam a futással); volt, akit bátran dögönyözhettem, cuki volt, megkímélte a kezem; és volt, akit még a betegágyánál is meglátogattam. Még úgy, erőtlenül, betegen is méltóságteljes volt. Olyan, aki megmorogja az orvosait, akivel az ember nem szórakozik. Mindegyik eb más személyiség, de egy valami közös bennük: nem szeretnek henyélni. Kemény munkára, szolgálatra, a gazdájuk mellé születtek.