Rendőrségi

2006.08.10. 02:29

Férfi holttest a vízben

Fejér megye (zsm) - Rácalmás közigazgatási területén találtak a rend-őrök egy holttestet a Dunában, a személyazonossága ismeretlen.

Mórocz Zsolt

A BRFK Vízirendészeti Rendőrőrs beosztottai a Duna 1584-es folyamkilométerénél emelték ki az orvosi szakvélemény szerint két hónapja vízbe került férfi tetemét. Semmiféle iratot, személyazonosságára utaló dokumentumot nem találtak nála, középkorú, kb. 175 centiméter magas, nagyjából hetven kilogramm súlyú lehetett az illető. Egyelőre a halál okáról sem tudnak szakvéleményt adni, a vizsgálat hosszabb időt vesz igénybe.Az ittasság okozott galibát több helyütt is. Móron egy kerékpáros férfi esett úgy el kétkerekűjével, hogy könnyű sérülést szenvedett. Lovasberényben egy férfi ütközött autójával egy kerítésnek, majd kocsiját hátrahagyva, elhagyta a helyszínt. A rendőrök kisvártatva előállították, s a szonda nyolc ezreléknyi alkoholt mutatott ki a vezető vérében. A férfi ugyan azt mondta, hogy a baleset után ivott, a kétszeres mintavétel végül közepes ittasságot állapított meg. Fehérváron egy ittasan a földön fekvő hajléktalant szállíttattak kórházba a jár-őrök. A Budai utca parkjában rosszullétre panaszkodott az igazoltatott férfi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!