2017. 12. 29. 06:30 |

Lenézek a kezemre, és a Te kezedet látom. A gének nem hazudnak.

Belenézek a szívembe, és a Te szívedet látom.

Ezt nem lehet csak örökölni. Anyuval együtt hosszú évek kitartásával neveltél bennünket húgommal. Kicsi koromban azt mondtad, ha belépek valahová, úgy köszönjek, hogy a plafon megrepedjen. Ez volt az alap ahhoz a tisztességes, becsületes, szeretetteli élethez, amelyet nekünk szántatok. A szavak nem szálltak el a semmibe. Láthattad unokáidon, hogy intelmeid termékeny talajra hullottak, kicsíráztak és szárba szökkentek. Te jól tudtad, a szív nem hazudik.

Az utolsó pofont 16 évesen kaptam Tőled. Nem a kezed volt nehéz, hanem a szíved. Jobban fájt Neked, mint nekem, és tudtam, igazad volt. Segített a helyes úton maradni. Más vizeken hajóztunk Te meg én, más viharok tépték vitorláinkat, de a lényeg ugyanaz volt és maradt is. Segíteni, óvni a családot, egyenes gerinccel élni, békében, szeretetben. Az igazi férfi tudja, hogy hol a helye és mi a teendője. Te ilyen voltál. Ami igazán fontos az életben, azt Tőled tanultam.

Emlékek ezrei villannak fel a karácsonyfa füzérei helyett. Élénken él és most nagyon fáj minden gyönyörű pillanat. Idővel – azt mondják – enyhül a fájdalom. Most még kétségeim vannak efelől. Eljön viszont az idő, amikor már nem emlékszem majd mindenre ilyen kristálytisztán. Tudom, hogy akkor nem kell majd mást tennem, csak lenézek a kezemre és belenézek a szívembe.

Hozzászólások