Frissen Fejérből

2021.05.12. 07:15

Újra megnyílnak a közösségi házak Fehérváron, és programokkal várják az érdeklődőket

Ahogy enyhül a járványügyi helyzet, úgy nyitnak ki sorban a művelődési házak, kulturális intézmények, a már ismert feltételek mellett.

ÖKK, Bokros Judit

Egy jó könyv mindig hű barát, aki jótanácsot ad

Fotó: Fehér Gábor (FMH-Archív)

A Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház fokozatosan tárja szélesebbre kapuit. Elsőként az intézményben hosszú ideje működő, 8–15 fős klubok programjai indulnak újra. Ezt követően ismét megkezdődhetnek a személyes jelenléttel zajló felnőttképzések, oktatások, majd elindulnak az egyéb, saját szervezésű rendezvények.

Az első eseményre május 20-án, csütörtökön kerül sor. Egyelőre még online módon, a Szent Imre-teremben hirdetik ki a Fogom a kezed című pályázat eredményeit, és nyitják meg a hozzá kapcsolódó kiállítást. A képzőművészeti és irodalmi pályázatot a koronavírus-járvány kapcsán hirdették meg. A szervezők azt várták, hogy a jelentkezők ábrázolják, illetve öntsék prózába, hogy ki milyen élményt szerzett a járvány alatt, és a családtagokkal, barátokkal, ismerősökkel hogyan tudták segíteni egymást. A pályázat nagyon sikeres volt: 241 rajz érkezett, ráadásul a határainkon túlról is jöttek alkotások, például Szerbiából, Romániából, Angliából és Kínából. A különböző korosztályú alkotók között vannak iskolás csoportok és különleges képességű gyerekek egyaránt. A prózaíró pályázatra felnőtt és ifjúsági kategóriában lehetett beküldeni a műveket. A május 20-i eseményen értékelik a beérkezett alkotásokat és díjazzák a legsikeresebb alkotókat.

Benda Iván fotóművész Az élő Jeruzsálem című kiállítását május 28-án, pénteken 15 órakor nyitják meg, és ekkor mutatják be az azonos című fotóalbumát is.

Június 16-án, szerdán 18 órakor könyvbemutató következik. Az Aba-Novák dosszié című szöveggyűjtemény Aba-Novák Vilmos festőművész és Székesfehérvár kapcsolatát tárja az olvasó elé. Az eseményen közreműködik Péntek Imre költő, kritikus, újságíró, L. Simon László költő, író és Bakonyi István irodalomtörténész.

A maroshegyi Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár május 17-én, hétfőtől várja a látogatókat. Május 13-ig pedig még mindig lehet jelentkezni az Óperenciás Fejér Megyei Mesemondó Versenyre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!