Polgárdi

2014.11.07. 13:55

Összefogással Polgárdi jövőjéért

Polgárdi - Már nem az ország legfiatalabb polgármestere, 31 éves, és második ciklusát kezdte a közigazgatásban. Megalakult az új testület, felálltak a bizottságok, ütemezik a feladatokat. A választási program további fejlesztéseket hirdet.

V. Varga József

- Megkaptuk a felhatalmazást, és folytatjuk a megkezdett munkát - emelte ki Nyikos László polgármester. Büszkék vagyunk az elmúlt évek eredményeire, melyben jelentős szerepe volt a kormánynak, az adósságrendezés nagy segítséget jelentett az önkormányzatoknak.

Hálás a korábbi testületnek, hogy támogatták munkájában, s mindazoknak, akik bármilyen formában segítették a település előrébb jutását. Az elöljáró Bartalos Sándornét emelte ki. Juci néni tizenkét éven át dolgozott szociális és egészségügyi területen a képviselő-testületben, három cikluson át szolgálta Polgárdit, most átadta a stafétát a fiatalabb korosztálynak.

- Legfőképp a választópolgároknak tartozom köszönettel a példátlan méretű felhatalmazásért, hiszen településünk történetében soha ennyien nem mentek el szavazni, mint most, és eddig egy polgármesterjelölt sem kapott ekkora bizalmat. A nagy arányú győzelem persze nagy felelősséget is jelent - hangsúlyozta a város első embere. - A választási sikert hosszú évek alázatos és kemény munkája kell, hogy kövesse!

Nyikos László kifejtette: Polgárdinak sok területen fel kell nőnie a városi ranghoz. Így például az oktatási, nevelési intézmények rendbetételétől kezdve a közlekedési adottságok javításán át a munkahely-teremtéssel bezárólag fontos intézkedéseket és lépéseket kell megtenniük a fejlődés érdekében.

Többre és jobbra jutni. Hamarosan új óvoda épül a városban újságolta Nyikos László polgármester (Fotó:V. Varga József)

Nyolcvankétmillió forint kormányzati támogatással hamarosan új óvoda épül a településen újságolta a polgármester. Nem a régit toldozzák-foldozzák, eleve új helyszínen (Május 1. és Barátság utca) építkeznek. A többi között három csoportszoba készül öltözőkkel és kiszolgáló helyiségekkel, óvodai tornaszobát, melegítő konyhát és szülői fogadószobát is kialakítanak. Hetvenöt férőhellyel bővül a gyermekintézmény befogadó-képessége.

Az óvoda úgy épül meg, hogy bármikor amennyiben a pályázati forrás rendelkezésre áll majd bővíthető legyen. Az új óvoda és bölcsőde komplexum engedélyezett tervekkel rendelkezik emelte ki az elöljáró.

- A választási kampány során rendkívüli összefogás alakult ki a településen; hiszem és remélem, hogy ez a széles társadalmi aktivitás nagymértékben segítségére lesz a grémiumnak - vélekedett Nyikos László. - Polgármesterként az egyik legfontosabbnak azt tartom, hogy ne veszítsem el a kapcsolatot a polgárokkal, mert a hivatal falai mögé zárkózva nem lehet irányítani a várost. Szeretném ismerni a lakosság véleményét, gondjait és problémáit, és azokra érdemi megoldást kidolgozni. Köztük élve és együtt munkálkodva szeretnénk kialakítani közös elképzelésünket Polgárdi jövőjéről.

Amint megtudtuk: Polgárdiba és térségébe 2014 és 2020 között 1,447 milliárd forint érkezik, ha a település nem esik áldozatul a járások létszámának csökkentésére irányuló törekvésnek. De ez már egy másik történet.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!