Fotó: MTI / EPA pool / Olivier Hoslet

Így hálózta be a világot a ma 90 éves Soros György

Befolyásszerzés, pénz, hatalom – ezek kísérték végig pályafutása során.

Szerdán kilencvenéves lett Soros György bevándorláspárti milliárdos spekuláns, a világ egyik leggazdagabb embere, aki pénzével a mai napig irányítani próbálja a világ országait, benne az Európai Uniót is. Befolyásszerzés, pénz, hatalom – ezek kísérték végig Sorost pályafutása során. Az Origo összefoglalójából kiderül minden, amit a bevándorláspárti milliárdosról tudni érdemes.

Nemzetközi hálózat egy ideológiáért

A magát az utóbbi években filantrópnak beállítani igyekvő tőzsdespekuláns évtizedek óta egyre erőszakosabban próbálja terjeszteni a nyílt társadalom ideológiáját. Ennek érdekében a leggátlástalanabb módszereket is megengedte magának: ha úgy hozta a helyzet, gond nélkül átlépett mindenféle erkölcsi és emberi határt. Pénzt és energiát nem sajnálva a 70-es, 80-as évektől egy nemzetközi hálózat kialakításán kezdett el dolgozni.

A hálózatépítés egyetlen célt szolgált: világszerte terjeszteni tudja az ideológiáját, ami – nem mellékesen – a saját meggazdagodását is szolgálta.

Mára a célkitűzése gyakorlatilag megvalósult: szinte nincs olyan hely a világon, ahol nem lehet valamelyik szervezetével találkozni.

Ezen a térképen jól látszik, hogy Ausztráliától kezdve Afrikán át Mongóliáig megjelentek Soros érdekeltségei, a világ totális átalakításának fenyegető üzenetével.

Az amerikai milliárdos Európán kívül leginkább az Egyesült Államokra fordítja energiáit. A tengerentúlon összesen 571 szervezetet, ösztöndíjat és együttműködést támogatott 2018-ban. Washingtonban több mint 100 olyan szervezetnek van irodája, amely az általa alapított Nyílt Társadalom Alapítvány (OSF) pénzéből gazdálkodhat, de közel 100 szervezettel New York is az élmezőnybe tartozik, megelőzve Baltimore-t és San Franciscót. Az OSF hivatalos oldalán elérhető adatok szerint összesen 64 szervezet részesült 500 ezer dollárnál nagyobb összegben, három szervezet pedig 2,5 millió dollárral lett gazdagabb.

Nemcsak NGO-kat finanszíroz Soros, hiszen az OSF szövetségeket (Fellowship) és ösztöndíjakat (Internship) is kiosztott. Előbbire összesen 4,54 millió dollárt költöttek 2018-ban, utóbbira 68,5 ezer dollár jutott. Mindez megmutatja Soros erejét, és azt, hogy 2020-ra felállt egy nemzetközi, a nyílt társadalom eszméjét gátlástalanul hirdető hálózat, ami komoly veszélyt jelent a nemzetállamokra.

Magyarországi terjeszkedés

A budapesti születésű Soros György mindig is aktívan próbált beavatkozni Magyarország életébe, amit jól mutat, hogy milyen korán elkezdte itt is kiépíteni hálózatát.

Az amerikai milliárdos alapítványa ugyanis 1984-ben jelent meg Magyarországon, azóta szervezeteinek száma megsokszorozódott. Mára hatvannál is több, itthon működő alapítványa, szervezete van, ezek behálózzák az egész magyar közéletet.

Soros keze így a sajtón és a politikai elemzőintézeteken keresztül a felsőoktatáson át a pártokig elér. Ezek a szervezetek szorosan együttműködnek egymással, a kiemelt szereplők között a személyi és intézményi összefonódások többszörösen áttételesek.

2018-ban a Magyar Idők készített összeállítást Soros György hazai szervezeteiről, és ezek hálózatosodásáról, amit a lap egy részletes ábrával illusztrált. Ezen jól látszik, ezek a társaságok hogyan „kapaszkodnak” egymásba.

Fotó: Magyar Idők

Közép-Kelet-Európát is próbálja elfoglalni

A 90 éves amerikai üzletembernek nemcsak Magyarország lebegett a szeme előtt, hanem a térség valamennyi országa. Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója részletes tanulmányban foglalkozott a Soros-birodalom megszervezésének 1984 és 1994 közé eső első tíz évével, azaz közép-kelet-európai térfoglalásával. Írásában megosztott egy érdekes történetet: 1993 végén Bukarestben Soros azt mondta a „kelet-európai birtokán” tett többhetes körutazására őt elkísérő amerikai riporternek, hogy nyugodtan írja csak azt, hogy ami egykor szovjet birodalom volt, az Soros-birodalom lett.

A terepszemlét Prágában kezdte, utána Szarajevó következett, ahonnét Horvátországba utazott, hogy pár nappal később Budapesten landoljon. Ezt követően végigjárták a délkelet-európai országokat, melynek állomáshelyei a következők voltak: Temesvár, Bukarest, Kisinyov (Chișinau), Szófia, Tirana. Soros mindenütt felkereste helyi alapítványa irodáját, tárgyalt támogatóival és azokkal, akiket ő támogatott, fogadta az újságírókat, vagy éppen őt fogadták állami vezetők. Horvátországban és a Moldovai Köztársaságban egyenesen az államfő, bár előbbi emlékei szerint addigi élete legrosszabb találkozója volt. Albániából az eredeti tervek szerint Bécsbe ment volna, de hirtelen irányváltással londoni utat kért a pilótától.

Az út során Soros végig úgy viselkedett, mintha saját gyarmatáról lenne szó.

Egy évvel később győztesnek nyilvánította térségbeli tevékenységét, de igazából mindig is kevesellte annak eredményét. Éppen ezért minden követ megmozgat azért, hogy Magyarországot és a környező országokat elfoglalja.

Beférkőzött a brüsszeli vezetésbe is

Az Egyesült Államokban számos politikus van a kezében, befolyását azonban Európára is kiterjesztette. Még az előző uniós ciklusban nyilvánosságra került egy lista Soros „megbízható” európai parlamenti embereiről – a listát Sorosék maguk készítették. A milliárdos alapítványának belső adatbázisából kiszivárgott összesítés szerint Soros több mint kétszáz európai parlamenti képviselőt képes mozgatni.

A lajstromban „megbízható szövetségesek” címke alatt olvashatók a döntéshozók nevei, ebből kiderült, hogy 226 politikus felett van (volt akkor) valamilyen befolyása az összesen 751 képviselőt számláló EP-ben. Ez a számok nyelvén azt jelentette, hogy gyakorlatilag az övé volt a legnagyobb frakció az uniós döntéshozatalban, a képviselők mintegy harmadát mozgatta. Azóta ugyan volt egy választás, de ezeknek a politikusoknak a döntő része továbbra is EP-képviselő, és nyilván azóta újabb megbízható szövetségeseket is szerzett.

Soros az előző ciklusban közismerten jó kapcsolatot ápolt Jean-Claude Juncker bizottsági elnökkel, akivel időközönként puszival köszöntek egymásnak, továbbá Frans Timmermans bizottsági alelnökkel, aki rendszeresen fogadta őt Brüsszelben.

Célkeresztben: Magyarország

Ilyen kapcsolatrendszerrel nem csoda, hogy Soros elkezdte a saját szája íze szerint alakítani az unió politikáját. Ez a 2015-ös migrációs válság idején vált igazán érzékelhetővé, amikor is az addigra készenlétbe helyezett NGO-kon, uniós politikusokon és vezetőkön keresztül kezdett befolyásolási kísérletbe.

Az amerikai milliárdos eltökélt célja volt, hogy a nyílt társadalom eszméje jegyében elárassza a kontinenst illegális bevándorlókkal. Erre egyik internetes oldalán egy konkrét tervet is ismertetett, ami Soros-tervként vált ismertté. A bevándorláspárti spekuláns a brüsszeli elittel együttműködve rafinált trükköket dolgozott ki a népvándorlás megvalósítására, ennek egyik első verziója volt a kötelező betelepítési kvóta intézménye.

Akik viszont ellenszegültek neki, azokat a befolyása alá került döntéshozatalon keresztül próbálta meg támadni.

Mivel az Orbán Viktor vezette polgári kormány keményen ellenállt Soros terveinek, Magyarország lett az egyik legnagyobb ellensége.

Ez számos ügyben megmutatkozott, talán a leghíresebb mind közül az ország ellen indított jogállamisági eljárás volt. Mint ismert, a Soros-Sargentini jelentés alapján ítélte el Brüsszel Magyarországot (egy eljárási csalást is alkalmazva), megmutatva, hogy Sorosnak mekkora befolyása van az európai politika alakulására.

Soros György az utóbbi időben – mai interjújában is – világossá tette, az eddigieknél is keményebb támadásokra kell tőle számítani.

Dosszié

Borítókép: Soros György, a New York-i Soros Fund Management befektetési társaság elnöke érkezik a Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével tartandó megbeszélésükre Brüsszelben 2017. április 27-én.

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Az EESZT segít mindenkinek
Nemzetiségek
Semjén Zsolt: a kultúra megmaradásunk egyik záloga
választás előtt / 35 perce
Fekete-Győr: Bíró Lászlót nem vennénk fel a Momentumba
Megbékéltek Gyurcsánnyal a fiatal liberálisok.
Gyász
Fájó szívvel, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy BALOGH PÉTER erdész életének 62. évében elhunyt. Temetése 2020. szeptember 26-án 11.30-kor lesz a nádasdladányi temetőben. Gyászoló család
"Megállt egy szív mely élni vágyott, Pihen az áldott kéz, mely dolgozni imádott. Nélküled üres és szomorú a házunk, nem hisszük el, hogy Téged hiába várunk." Fájó szívvel tudatjuk, hogy FADDI ISTVÁN 71 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 26-án 14 órakor lesz a csákvári református temetőben. Köszönjük mindazoknak akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RADOS LÁSZLÓ 65 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 29-én 11.30-kor lesz a székesfehérvári Csutora temetőben. Gyászoló család
Fájó szívvel emléekzünk MARKOVITS PÁLNÉ szül. Bolla Rózsa halálának 14. MARKOVITS PÁL halálának 11. évfordulóján. Testvére és családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOTTYÁN ZOLTÁNNÉ szül. Schábel Edit 81 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 28-án 14 órakor lesz Móron a Homoki temetőben. Gyászoló család
"Hiába borul rád a temető csendje, szívünkben élni fogsz mindörökre." Szomorú szívvel emlékezünk HALWACHS ISTVÁN halálának 2. évfordulóján. Szerető húga és családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SÜDI LÁSZLÓ seregélyesi lakos 82 éves korában elhunyt. Temetése 2020.szeptember 26-án 12 órakor lesz a seregélyesi temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
"Megállt egy szív, mely élni vágyott, Pihen az áldott kéz, mely dolgozni imádott. Nélküled üres, és szomorú a házunk, Nem hisszük el, hogy Téged hiába várunk." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH LUKÁCS 83 éves korában örökre megpihent. Temetése 2020. szeptember 24-én 16 órakor lesz a pázmándi temetőben. Gyászoló család
"Az évek múlnak, de a bánat soha. Az élet bármilyen mostoha, emlékezni megtanít, de feledni soha." JÁNOSI ISTVÁN volt úrhidai lakos halálának 4. évfordulójára emlékezünk. Gyászoló feleséged és fiad
"Csillagok közt élsz már, angyalok közt jársz. Ott, hol csendből épül vár, S igaz lelkedre Isten vigyáz már." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy JAKAB PÉTER (TEREÁNSZKI-TÓTH PÉTER) szerető szíve 40 éves korában megszűnt dobogni. Temetése 2020. szeptember 26-án, szombaton 11 órakor lesz a Sóstói Református Temetőben. A gyászoló család
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik GOMBÁS ÁRPÁD temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkban együttérzéssel osztoztak. A gyászoló család
Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HUSZÁR LÁSZLÓNÉ volt Vértanú utcai lakos életének 87. évében elhunyt. Temetése 2020. szeptember 24-én 9.30-kor lesz a Csutora temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Külön köszönet a Szárazréti Otthon dolgozóinak lelkiismeretes, önzetlen munkájukért. Gyászoló család
A gyászoló család tudatja mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Mészáros László (1934) agárdi lakos 2020. szeptember 3-án örökre elment. A végtelenül szeretett férj, apa, nagypapa hamvait Zámolyon helyeztük végső nyugalomra.
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy NÉMETH LAJOSNÉ szül. Spindler Rózsa lovasberényi lakos életének 75. évében súlyos betegség után szentségekkel megerősítve csöndben megtért Teremtőjéhez. Szeretett halottunktól 2020. szeptember 22-én 16 órakor veszünk búcsút a lovasberényi református temetőben katolikus szertartás szerint. Ezúton mondunk köszönetet a velünk együttérzőknek, őt az utolsó útjára kísérőknek. Gyászoló család
"Az élet csendesen megy tovább, De a fájdalom elkísér bennünket egy életen át." Fájó szívvel emlékezünk FERENCZI ISTVÁNNÉ halálának 1. évfordulóján. Szerető férjed, gyermekeid, uokáid és dédunokáid
Mély szomorúsággal tudatom, hogy édesanyám DR. ZSIRAI ÉVA elhunyt. Búcsúztatása 2020. szeptember 23-án 10 órakor lesz a Béla úti temetőben.
Köszönetemet fejezem ki mindazoknak, akik férjem LÁSZLÓ ATTILA nyá. alezredes temetésén megjelentek és részvétükkel enyhíteni próbálták családunk fájdalmát. Gyászoló felesége
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SOMLÓVÁRI JÁNOS 73 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 24-én 10.30-kor lesz a Béla úti temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOLB ISTVÁN 73 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 22-én 11 órakor lesz a székesfehérvári Berényi úti Csutora temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VÁRNAI PÁLNÉ szül. Rostási Szabó Cecília 82 éves korában elhunyt. Temetése 2020. szeptember 22-én 9.30-kor lesz a székesfehérvári Csutora temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Az unoka / 43 perce
Forog az Oscar-díjas Deák Kristóf első mozifilmje
A járvány vámszedői / 1 órája
Hazai egészségügyi intézményeket támadnak kiberbűnözők
gyönyörű feladat, egyben óriási felelősség / 1 órája
Turizmus az elődök hagyatékából – Az önkormányzaté lesz a váli kastély üzemeltetési joga
Zsohár Melinda
trianon 100 / 1 órája
Potápi: Magyarország jövőjét akarták ellehetetleníteni
Évforduló / 2 órája
Száz éve halt meg az utolsó cári ékszerész
Válogatás / 2 órája
Megnyílt a World Press Photo kiállítás