Voks 24

2024.05.23. 09:56

Szentkirályi Alexandra: ingfelgyűrős munkára készülök (videó)

Ingfelgyűrős munkára készül, hisz Budapestben és kész küzdeni is érte – nyilatkozta a Mandinernek a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje.

MW

Forrás: Szentkirályi Alexandra / Facebook

Szentkirályi Alexandra a hetilap csütörtöki számában megjelent interjúban rendpárti politikusként határozta meg magát. Úgy fogalmazott, világos elképzeléseik vannak arról, milyennek szeretnék látni a nemzet fővárosát. Budapest kulturálisan is a magyarság központja, emellett gazdasági erejét tekintve is kiemelt a jelentősége – hangsúlyozta.   

A kormánypárti politikus szerint miközben a Fidesz vezette kormány sok fejlesztést hajtott végre Budapesten – ezek közül a Városligetet, az Operát, a Nemzeti Táncszínházat, illetve a 4-es metró befejezését említette –, a baloldalon csak „a hatalomról tudnak vizionálni”, így náluk elképzelhetetlen, hogy valaki tovább lát a saját érdekeinél.  

A főpolgármesterről szólva azt mondta, Karácsony Gergelyék folyamatosan „rémképeket építenek”, melyek szerint „a csúnya, gonosz kormány célja kivéreztetni a kiszolgáltatott, szerencsétlen fővárost”, amit pótcselekvésnek nevezett. Ráadásul – tette hozzá – „ordít” róla az ellentmondás, hiszen az ellenséget éppen abban a kormányban találták meg, amelynek a kinyújtott kezét a lehető legritkábban fogadta el a főváros.   

A lövészárkokból lövöldözés helyett együtt kell működni a kormánnyal és észszerű megállapodásokat kell kötni

– hangoztatta.   

Szentkirályi Alexandra úgy vélekedett, több területen a kormány végezte el a munkát a főváros helyett, ezek közül az országbérlet kiterjesztését emelte ki a BKK–BKV-csoport munkavállalóira. Emlékeztetett arra, hogy öt évvel ezelőtt 200 milliárd forint iparűzésiadó-megtakarítással adták át a várost, most pedig a növekvő bevételek mellett „a csőd szélén tántorog”.   

Nem a lehetőségekkel, hanem a hozzáállással van a probléma, és ennek a budapestiek folyamatosan isszák a levét – jelentette ki, hozzátéve, hogy szerinte 

Karácsony Gergely a 2019-ben meghirdetett hosszabb távú programjának mintegy háromnegyedét nem valósította meg, „pofátlanul a választók arcába hazudott”. 

Szentkirályi Alexandra az interjúban Draskovics Tibort, Mártha Imrét és Gál J. Zoltánt név szerint említve arról is beszélt, hogy ma a Városházát Gyurcsány Ferenc emberei irányítják, miközben a baloldal fővárosi listáján Hagyó Miklós kabinetfőnöke is feltűnt.   

A mostani városvezetéssel csak Gyurcsányék járnak jól, „velem viszont minden budapesti jól jár” – mondta, hozzáfűzve, hogy ezeket a pozíciókat bukott politikusok helyett hozzáértő, tapasztalt és nagy munkabírású emberekkel töltené fel.  

A Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje a fővárosi közlekedéssel kapcsolatban ismét megemlítette, hogy Karácsony Gergelyék tervei szerint mintegy 440 ezer tízévesnél idősebb autót tiltanának ki Budapestről, ezzel pedig „szétvernék” Budapest közlekedését és ezzel – mint fogalmazott – „az ország gazdasági motorját”.   

Karácsonyék miatt „mára mindenki ideges, aki közlekedni akar”, hiszen összeugrasztották a kerékpárosokat az autósokkal, de a gyalogosoknak sem lett jó – vélekedett.   

Szentkirályi Alexandra szerint végre kellett volna hajtani a korábban ígért kötöttpályás közlekedési fejlesztéseket, ezekkel érdemben csökkenteni lehetne az autós forgalmat, ezenkívül őrzött P+R parkolók felépítését szorgalmazta a főváros határában.

Úgy fogalmazott, megválasztása esetén nagy lendülettel vágna bele a munkába, hogy a budapestiek egy olyan városban élhessenek, amilyet megérdemelnek.   

A választási kampányban nagy hangsúllyal megjelenő hajléktalanhelyzetről szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy az tarthatatlan, de a főpolgármester erről sem vesz tudomást. Szentkirályi Alexandra a problémát humánusan, de rendpárti módon kezelné.   

A közterek nem vécék, a villamos nem hajléktalanszálló, az utca nem kocsma. Egy nagyvárosban az együttélés szabályait mindenkinek be kell tartania

– emelte ki.   

Szentkirályi Alexandra megválasztása esetén a köztisztaságra szánt források megduplázását, városgondnoki rendszer felállítását ígérte, illetve azt hangsúlyozta, hogy a mennyiségi helyett a minőségi turizmus irányába kellene elmozdulni. Budapesten Karácsony Gergely városvezetése idején kulturális területen sem történt semmi – hangoztatta.   

A kormánypárti főpolgármester-jelölt példaértékűnek nevezte azt a munkát, amelyet Tarlós István vezetésével korábban végeztek, és erre kíván építeni majd a választások után is. Megemlítette, hogy mindig számít a korábbi főpolgármester tanácsaira.   

Rengeteg a teendő, és nincsenek illúzióim, ingfelgyűrűs munkára készülök a választások után

– jelentette ki, hozzátéve, úgy látja, ugyanaz vár rá, mint 2010-ben, a Demszky-éra után Tarlós Istvánra.   

Szerinte itt az ideje az „elfáradt főpolgármester” nyugdíjazásának, azt mondta, ő nagy örömmel dolgozna helyette.   

Szentkirályi Alexandra az interjúban arról is beszélt, hogy Budapesten ugyanaz a harc folyik, mint európai szinten a globalisták és a szuverenisták között, „a hazai dollárbaloldal” pedig gyakorlatilag „a brüsszeli globalista központból”" kapja a fizetést és az utasítást is, ezért számára nem kérdés, hogy az önkormányzati és az európai parlamenti választás szorosan összefügg egymással. Úgy gondolja, hogy a főváros mostani vezetése ha akarna sem tudna ellenállni a háborúval, a genderpropagandával és a migrációval Magyarországra nehezedő nyomásnak.   

Kitért arra is: nagyon várja a vitát, „ha a valódi főnök”, Gyurcsány Ferenc ül vele szemben, hiszen lenne miről beszélniük Budapesttel kapcsolatban. „Ha az embernek romlott ételt adnak az étteremben, akkor nem a felszolgálóval, hanem a szakáccsal vitatkozik, és a budapesti menüt Gyurcsány Ferenc főzte meg, hiába Karácsony tálalja” – mondta a Mandinernek Szentkirályi Alexandra.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában