Az őrület határán

2024.05.25. 09:00

Észbontó: LMBTQ-állatokról és növényekről készült dokumentumfilm

Június 6-án debütál az NBC amerikai televíziós hálózat „Queer Planet” című új sorozata, amely számos epizódot tartalmaz olyan állatokról és növényekről, amelyek LMBTQ-nak tűnnek, a „többnemű gombáktól” a „pánszexuális főemlősökig”.

MW

Illusztráció

Forrás: AFP

Fotó: Christophe Ravier

Bár a természeti világ szinte minden aspektusáról készültek már dokumentumfilmek, úgy tűnik, ez az egyik első, amelyet egy nagy csatorna a „queer” flóra és fauna bemutatására valósított meg – hívja fel rá a figyelmet a The Post Millennial hírportál.

A trailerben Andrew Rannells narrátor arról tájékoztatja a nézőket, hogy „minden, amit gyerekkorunkban tanítottak, téves”, és hogy „ez egy queer bolygó”. „A queerség mindig is létezett” – jegyzi meg ezután a műsor egyik „szakértője”, majd egy másik hozzáteszi: „Csak az embereknél van ekkora megbélyegzés ezzel kapcsolatban”.

A queer kifejezés azokra az emberekre utal, akik az LMBTQ-közösség tagjának vallják magukat.

A sorozat egyik üzenete az, hogy „az az elképzelés, hogy csak két fix nem létezik, egyértelműen kiment a divatból”. Álláspontjuk bizonyítására arra a tényre támaszkodnak, hogy sok növény, és bizonyos állatok is váltanak nemet.

Mindannyian hallottunk már a meleg pingvinekről, de ez a film tényleg felnyitotta a szememet az LMBTQ+ viselkedések teljes spektrumára a természetben

– mondta Rannells egy nyilatkozatban.

Az új műsor természetesen nem maradt reakciók nélkül a közösségi oldalakon – írja a V4NA.

„Nos, mi a helyzet a kannibál állatokkal?” – írta az egyik felhasználó. „Ha az állatok megesznek másokat a saját fajukból, akkor az embereknek is meg kellene enniük?” – tette fel a kérdést. Egy másikuk pedig arról érdeklődött, hogy pontosan hogyan mondja el egy állat, hogy transznemű.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában