Hatalmas kudarc

2022.10.20. 08:16

Sikertelenül ugyan, de a baloldal is alkalmazza a konzultációt

A kormány módszerét utánozva indított már konzultációt a Jobbik, a Momentum és a Párbeszéd is korábban – hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzet.

A nemzeti konzultációt hirdető plakát Budapesten, az V. kerületi Szabadság téren 2022. október 19-én

Forrás: MTI

Fotós: Koszticsák Szilárd

„Alighogy elkezdődött a brüsszeli szankciókról szóló nemzeti konzultáció, Gyurcsány és tagozatai máris betámadták” – írta tegnapi közleményében a nagyobbik kormánypárt. A Fidesz szerint a baloldal azért teszi ezt, mert az energiaszankciók pártján áll és nem érdekli őket a magyar emberek véleménye. Azonban 

magát a konzultációt a baloldal is előszeretettel alkalmazza, igaz, kevesebb, mint több sikerrel

– olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

Most épp az LMP indít zöldkonzultációt, a magát zöldnek tartó párt már korábban is támadta a kabinet által meghirdetett és a brüsszeli energiaszankciókról szóló társadalmi párbeszédet. 

Hatalmas bukások

Az LMP ötlete nem példa nélküli, mivel a baloldalon előszeretettel próbálkoztak saját konzultációkkal, hogy azzal próbálják magukhoz ragadni a politikai napirend alakítását. Tavaly nyáron Karácsony Gergely főpolgármester és Baranyi Krisztina, Ferencváros baloldali polgármestere hirdetett konzultációt a világ egyik legrangosabb egyeteme, a Fudan Budapestre tervezett campusának megépítése ellen.

A fővárosi konzultáció azonban csúfos kudarcba fulladt, csupán harmincezren töltötték ki a kérdőívet. 

Korábban a Jobbik is próbálta plagizálni a nemzeti konzultáció ötletét, amikor 2016-ban elindították a „Valódi Nemzeti Konzultáció” nevet viselő kezdeményezésüket. Ahogy Karácsonyék 2021-es Fudan-konzultációja, úgy ez is érdektelenségbe fulladt, a konzultációjukon alig kétszázezren vettek részt.

Több millió magyar ember véleménye kikényszerítheti a szankciós politika megváltoztatását

A közvélemény-kutatásokban rendszeresen minimális támogatottsággal bíró, ám a baloldali háttéralkuknak köszönhetően mégis stabil parlamenti jelenléttel rendelkező Párbeszéd még 2018-ban Igazi Nemzeti Konzultáció néven indította el saját kampányát, amit nagy sikerként értékeltek, ám nem tudni, hogy hány ember vett részt a konzultáción, mivel arról nem közöltek részvételi adatokat. A Momentum sem akart lemaradni a baloldali konzultációk sorában, mivel 2020-ban, a kormánynak a koronavírus-járvány kezeléséről szóló kérdőívére reagálva saját konzultációt hirdetett, amit a Jobbikhoz hasonlóan valódi konzultációnak neveztek el.

A Momentum akció­ja a többi baloldali kezdeményezéshez hasonlóan teljesen elhalt, az eredményekről, valamint arról, hogy hányan töltötték ki az online oldalt, illetve a papíralapú ívet, semmilyen adatot nem találni a párt nyilvános felületein.

Megjegyzendő, hogy mindezzel szemben a kormány által indított nemzeti konzultációkat rendre több mint egymillióan szokták visszaküldeni, ami erős felhatalmazást ad a kabinetnek a válsághelyzetekben.

„A konzultáció célja, hogy kellő erővel tudjuk képviselni álláspontunkat, és elérjük, hogy a brüsszeli elit ne újabb energiaszankció­kat vezessen be, hanem vizsgálja felül a válságot okozó szankciókat. Ezért mindenkit arra kérünk, hogy töltse ki a konzultációt!” – rögzítette a Fidesz.

A teljes cikk ide kattintva érhető el. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában