Belpolitika

2022.05.18. 06:19

Nem tolonganak a jelentkezők Márki-Zay „civil” pártjához

Több korábbi híve is menekül a hatpárti ellenzék bukott miniszterelnök-jelöltje elől, ám köthet még meglepő szövetségeket a hódmezővásárhelyi polgármester.

Hadházy Ákos, Király Júlia és Lukácsi Katalin sem csatlakozik Márki-Zay Péter „civil pártjához”. Mint ismert, Márki-Zay Péter hétfőn a Facebook-oldalán jelentette be, hogy „létrehozzuk a civilek pártját”.

Azt, hogy a többes szám kiket takar, egyelőre nem tudni, a hatpárti szivárványkoalíció korábbi miniszterelnök-jelöltje a pártalapítással kapcsolatos kérdésekre az általa vezetett Mindenki Magyarországa Mozgalom május végi tisztújítása után ígért válaszokat

- írja a Magyar Nemzet.

Arról, hogy kik nem fognak szerepet vállalni a pártalapításban Márki-Zay szövetségesei közül, viszont már vannak nyilvános információk. Az egykori miniszterelnök-jelölt volt gazdasági tanácsadója, Király Júlia a Mandinernek úgy nyilatkozott,

Életem első 65 évében sem voltam se párttag, se politikus. Életem hátralévő részében sem leszek. Maradok egyszerű tanárember.

Mint ismert, a Magyar Nemzeti Bank volt alelnöke tavaly ősszel lett Márki-Zay gazdaságpolitikai tanácsadója, ám idén februárban bejelentette, hogy kiszáll a kampányból, mert a baloldal Róna Pétert jelölte köztársasági elnöknek. Király Rónával kapcsolatban úgy fogalmazott, „huncut pici gazember".

A Mindenki Magyarországa Mozgalom korábbi elnökségi tagja, Márki-Zay Péter egyik leghűségesebb követője, Lukácsi Katalin is úgy nyilatkozott a sajtóban, nem csatlakozik az új párthoz.

Amíg nem vonjuk le a tanulságokat, addig felelőtlenség előrerohanni. Számomra most a számvetés, a szembenézés és a megtisztulás ideje van itt

 – mondta.

Korábban megírtuk, Hadházy Ákos szintén kimarad a politikai projektből, pedig a hatpárti baloldal miniszterelnök-jelöltje a kampányban még „korrupcióellenes miniszterként” emlegette őt. Hadházy a pártalapítás hírére úgy reagált: „megpróbáltam őt lebeszélni egy új párt – szerintem – elsietett és nem kellően megalapozott bejelentésétől, a jelek szerint sikertelenül. Így ehhez a kezdeményezéséhez én nem fogok csatlakozni.”

Csak találgatni lehet arról, milyen eddig is ismert közszereplők állhatnak össze a bukott miniszterelnök-jelölttel, például egy márciusban, Márki-Zayék által szervezett konferencia alapján, amely a Konzervatívok a kormányváltásért címet viselte. Ezen részt vett Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) korábbi elnöke, valamint Gémesi György gödöllői polgármester, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) elnöke, ám korábban már mindketten kijelentették, nem csatlakoznának egy Márki-Zay által alapított párthoz.

A konferencia vendége volt Mellár Tamás, pécsi országgyűlési képviselő is. Az ő csatlakozása Márki-Zay új pártjához igencsak felkavarhatná az állóvizet a baloldalon, Mellár ugyanis jelenleg a Párbeszéd frakciójában ül a parlamentben. Az országgyűlési képviselő ráadásul az áprilisi választás éjjelén tartott sajtótájékoztatóján a „hogyan tovább, ellenzék?” kérdésre lehetőségként említett meg egy Márki-Zay által irányított „konzervatív” pártot.

Borítókép: Márki-Zay Péter

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában