Választás 2022

2022.03.10. 15:31

Baseballütő, léc, hangos szóváltás – így oldotta meg sérelmeit bűntársaival a baloldal rákospalotai jelöltje

A Mandiner információi szerint csoportosan, felfegyverkezve követett el garázdaságot és magánlaksértést a baloldal Rákospalotán induló jelöltje, Barkóczi Balázs.

Barkócziék csoportosan, felfegyverkezve követtek el magánlaksértést

 

A Mandiner birtokába jutott információk szerint Barkóczit és társait (egy későbbi alpolgármestert és egy rendőrt) azzal vádolták, hogy 2006-ban egy baseballütővel és egy léccel felfegyverkezve magánlaksértést követettek el Isaszegen.

Értesüléseik szerint a településen egyik éjjel Barkóczi két társával jelent meg egy család házánál, egyikük baseballütővel többször ráütött a kerítésre (amelynek lécei el is törtek), míg másikuk addig rugdosta a kaput, míg az ki nem nyílt.

A Mandiner információi szerint miután Barkócziék bejutottak a ház udvarára, hangos szóváltásba kerültek az udvaron tartózkodóval, akit Barkóczi egyik társa a baseballütővel meg is bökött.

 

A hangzavarra néhány szomszéd is megjelent a háznál, valamint valaki a rendőrséget is értesítette, de Barkóczi és társai még a rendőrök kiérkezése előtt távoztak a helyszínről.

 

Bíróság is megállapította Barkócziék bűnösségét

A Mandiner információi szerint a csoportosan történő elkövetés, a felfegyverkezve elkövetés, a garázdaság, a magánlaksértés és az éjjeli elkövetés megállapítása is megtörtént,

valamint a lap értesülése szerint az ügyben eljáró bíróság jogerősen el is ítélte Barkóczi Balázst és társait.

 

Elektronikus levélben fordult Barkóczi Balázshoz a Mandiner

 

A lap munkatársai több kérdéssel fordultak a bírósághoz és a politikushoz, azonban Barkóczi egy napja nem válaszol.

 

Borítókép: Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke (b) távozik, miután sajtótájékoztatót tartott Az önkormányzati választások értékelése címmel a párt budapesti központi irodája sajtótermében 2019. október 14-én. Jobbról Barkóczi Balázs, a DK szóvivője. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában