Igaztalan támadások

2022.02.16. 11:15

A magyar az egyik legátláthatóbb és a legkevésbé befolyásolható választási rendszer

A magyar választási rendszer az egyik legátláthatóbb és a legkevésbé befolyásolható Európában, amit az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) legutóbbi jelentése is megállapított - jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára a Demokrata című hetilapnak adott, szerdán megjelent interjúban.

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a lapnak nyilatkozva megrendelésként értékelte, hogy az EBESZ teljes körű megfigyelői missziót küld az április magyarországi választásra.

Januárban húsz Magyarországon tevékenykedő, Soros György által finanszírozott szervezet tette nyilvánvalóvá, hogy ezt a megfigyelést rendeli meg az EBESZ-től.

Közölte, nem bánják, ha jönnek a megfigyelők, szívesen megmutatnak nekik bármit, nincs titkolnivalójuk, ármánykodásra sem kell számítaniuk. Azt kérte az EBESZ-től: 

a létező eljárásrendnek megfelelően objektívan végezze tevékenységét, lehetetlenné téve a kettős mérce használatát.

Kovács Zoltán beszélt arról is, hogy az áprilisi magyarországi választás – mint minden tagállami választás – nagy hatással lesz az Európai Unió működésére, hiszen a tagállamok demokratikusan megválasztott politikusai azok, akik a legfontosabb szerepet játsszák az unió intézményeinek munkamegosztásában.

Hozzátette: nemcsak Magyarországnak, hanem 

Közép-Európának kulcsfontosságú lesz az április választás, ez a 60-80 milliós tömb ugyanis ma már alternatívát képez az unión belül a brüsszeli politikával szemben.

Az államtitkárt kérdezték a Magyar Nemzetben februárban nyilvánosságra hozott Skype-beszélgetésekről, amelyeket több, Soros Györgyhöz kötődő szervezet egy-egy képviselőjével folytattak le. A Demokrata összegzése szerint az interjúalanyok beismerték, hogy valóban kettős mércével mérik általában a jobboldali, polgári kormányzást, ellentétben a szocialista, liberális erők tevékenységével.

Kovács Zoltán a hetilapnak azt mondta, ilyen mondatok nem hangozhatnának el magukat függetlennek, mértékadónak és a társadalmi ügyekért, a felvilágosodásért dolgozó szervezetek vezetőinek, résztvevőinek vagy a velük beszélő újságíróknak a szájából. Szerinte 

a magyar kormánynak elsősorban az a feladata, hogy a lehető legtöbb fórumon, felületen értesítse polgárait a valóságról.

Elmondta, bíznak abban, hogy a magyar választók nem ostobák, hazugsággal nem téveszthetők meg és a végén a valóság alapján ítélik meg a Fidesz-KDNP politikai tevékenységének értékét, és döntenek arról, hogy a jövőben is ez a kormány irányítsa-e Magyarországot.

Borítókép: Kovács Zoltán / Facebook

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában