előrejelzés

2021.09.22. 21:59

Jövőre is várható magas nyugdíjprémium

Novemberben kiutalás: az MNB friss adatai szerint sokat kapnak a nyugdíjasok. Hogy mennyit?

Már csak néhány hét, és megérkezik a várva várt nyugdíjprémium a számlákra, az állam ugyanis november közepén utalja majd át az összeget, de hogy pontosan mennyit, az majd csak az októberi rendeletből derül ki – írja a Világgazdaság.

Mindenesetre a VG ismét számításokat végzett, hogy a jelenlegi előrejelzések szerint mire lehet majd számítani. Azt eddig is lehetett tudni, hogy az idei nyugdíjprémium rekordnak számít majd, soha ekkora összeget nem kaptak még a magyar idősek ezen a címen.

Ez a kiemelkedő gazdasági növekedésnek köszönhető, hiszen a prémium összege a GDP-növekedéshez kötött.

A kormányfő és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) számai alapján viszont már nagyjából be lehet határolni, hogy mire számíthatnak az érintettek.

A nyugdíjprémium várható összege meg fogja haladni az 55 ezer forintot

mondta hétfőn a parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök, aki egyelőre óvatosan közölte a számokat, az 55 ezer forint ugyanis csak akkor valósul meg, ha a GDP 6,25 százalék körül alakul az idén. A jegybank azonban kedden, a kamatdöntés után, már ennél is magasabb számokat prognosztizált.

A magyar GDP 2021-ben várhatóan 6,5-7 százalékkal, 2022-ben 5-6 százalékkal bővül

– olvasható az MNB monetáris tanácsának közleményében, amelyet online sajtótájékoztatóján Virág Barnabás, a jegybank alelnöke is megerősített.

A nyugdíjprémiumot az adott év GDP-adatából számolják, mégpedig úgy, hogy a novemberben esedékes nyugdíj negyedét, de legfeljebb 20 ezer forintot megszorozzák a várható GDP-növekedés 3,5 százalék feletti eredményével. Például – az MNB friss előrejelzését alapul véve – 6,5 százalékos növekedés esetén 3-mal, 7 százalékos növekedésnél pedig 3,5-del.

Ennek alapján azok a nyugdíjasok, akiknek a novemberi juttatása eléri vagy meghaladja a 80 ezer forintot, az előbbi GDP-eredmény esetén legfeljebb 60 ezer, az utóbbinál pedig 70 ezer forint nyugdíjprémiumra számíthatnak. Természetesen jobb gazdasági növekedés esetén az összeg még magasabb is lehet, de a maximuma 80 ezer forint.

Az MNB előrejelzése szerint ráadásul a jövő évben is érkezhet nyugdíjprémium, ha az 5-6 százalékos GDP-növekedés megvalósul, akkor az előbbi esetben 30 ezer forint, az utóbbinál pedig 50 ezer forint lehet a prémium 2022-ben.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2021-ben 2 millió 28 ezren kapnak öregségi nyugdíjat Magyarországon, átlagos havi juttatásuk pedig 150 571 forint, ez alapján a többség megkaphatja a teljes nyugdíjprémiumot.

Kicsivel több, mint 200 ezer nyugdíjas juttatása viszont nem éri el havonta a 80 ezer forintot, tehát ők valamennyivel kisebb összeget kapnak majd prémiumként. Ezenfelül mindenkinek jár majd a magas infláció miatti nyugdíjkorrekció, amely idén 8,575 százalék lesz. A már említett 150 571 forintos átlagnyugdíj esetében ez a plusz 12 910 forint.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget