Orbán-Trump-találkozó

2019.05.13. 23:29

Orbán Viktor: a stratégiai szövetség kiterjesztése a cél

Az Egyesült Államok és Magyarország közti stratégiai szövetség kiterjesztését emelte ki amerikai látogatsának fő céljaként Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a washingtoni Fehér Házban, ahol Donald Trump amerikai elnök fogadta munkalátogatáson.

A közmédiának nyilatkozva OrbánViktor emlékeztetett arra, hogy utoljára 18 évvel ezelőtt járt az amerikai elnöki hivatalban munkamegbeszélésen.

„Éreztem a különbséget, (.) most másfajta vezetés, célratörőbb politika érvényesül” – fogalmazott a miniszterelnök.

Orbán Viktor elmondta, hogy megbeszélésük Magyarország számára fontos találkozó volt, mert a két országot összekötő stratégiai szövetségesi kapcsolatokat

mind a gazdaságpolitika, mind a külpolitika, mind a biztonságpolitika és a külpolitika területén megerősítették, csakúgy mint a migráció és az üldözött keresztények ügyében.

Orbán Viktor: a két ország számos fontos területen hasonló erőfeszítéseket tesz

Orbán Viktor a sajtó előtt tett nyilatkozatában megköszönte az amerikai elnöknek a meghívást.

A magyar miniszterelnök hangsúlyozta, hogy

a két ország számos fontos területen hasonló erőfeszítéseket tesz, és a közös témák közül kiemelte az illegális bevándorlást, a terrorizmus elleni harcot és a keresztény közösségek védelme érdekében tett lépéseket.

A demokratikus reformokat érintő kérdésre válaszolva a magyar miniszterelnök elmondta, hogy a kormány a 2011-ben kidolgozott új alkotmány alapján dolgozik. Emlékeztetett arra, hogy

a nép több alkalommal ezt a kormányt választotta meg, és kijelentette, örömmel tesznek eleget ennek a feladatnak.

A sajtótájékoztatón megszólalt Donald Trump is, aki méltatta a magyar kormány erőfeszítéseit az illegális migráció ellen.

Orbán Viktor magyar miniszter elnök és Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke kezet fognak a Fehér Házban 2019. május 13.-án
Fotó: Brendan Smialowski / AFP

Trump: Orbán Viktor jó munkát végez az Magyarország biztonságának megőrzésében

Donald Trump úgy fogalmazott, hogy a magyar miniszterelnököt egész Európában tisztelik. Kiemelte, azt is, hogy Magyarország büszke és jó tagja a NATO-nak.

Méltatta Trump azokat az erőfeszítéseket is, amelyeket a magyar kormány tesz az illegális migráció ellen,

ami Európában óriási problémát okoz, és az egyes országok különbözőképpen igyekeznek megbirkózni vele. A magyar kormányfő szigorú ember, de nagy tisztelet övezi – tette hozzá.

A Fehér Ház a magyar miniszterelnök fogadásáról szóló múlt heti közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy a két politikus tárgyalására Magyarország NATO-csatlakozásának huszadik évfordulója alkalmából került sor.

Az amerikai politikus az M1 csatornán és a CNN amerikai hírtelevízióban is közvetített képsorok szerint az épület egyik bejáratánál személyesen fogadta a magyar kormányfőt, akivel kezet fogtak, üdvözölték a fotósokat, majd beléptek az épületbe, ahol megkezdődött a hozzávetőleg egyórásra tervezett megbeszélésük.

A Global News Youtube-csatornáján élőben is közvetítették a megbeszélés előtti pillanatokat:

A találkozó a tervezettnél jóval hosszabb ideig, mintegy 40 percig tartott. A megbeszélésen Donald Trump és Orbán Viktor mellett részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és John Bolton, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója. A szűk körű megbeszélést az amerikai és a magyar küldöttség plenáris tanácskozása követte.

Donald Trump amerikai elnök (b3, háttal) és Orbán Viktor miniszterelnök (j4, szemben) plenáris megbeszélést folytat a washingtoni Fehér Házban 2019. május 13-án. A megbeszélésen többek között részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Kumin Ferenc európai és amerikai kapcsolatok fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár, Budai Gyula, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa, Mike Pence amerikai alelnök, John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó, Sarah Sanders, a Fehér Ház szóvivője, Larry Kudlow nemzetgazdasági tanácsadó, John Sullivan külügyminiszter-helyettes.
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

A találkozó előtt Orbán Viktor beírt a Fehér Ház emlékkönyvébe.

Orbán Viktor miniszterelnök, Donald Trump amerikai elnök vendége találkozójukon beír a vendégkönyvbe a washingtoni Fehér Ház Roosevelt-termében 2019. május 13-án
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Borítókép: Donald Trump amerikai elnök (j) és Orbán Viktor miniszterelnök kezet fog megbeszélésükön a washingtoni Fehér Ház Ovális irodájában 2019. május 13-án

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában