egyházfői utazás

2018.03.09. 20:57

A balti országokba látogat Ferenc pápa szeptemberben

Litvániába, Lettországba és Észtországba látogat szeptember 22. és 25. között Ferenc pápa - jelentette be pénteken a Vatikán sajtóirodája.

A közlemény szerint a katolikus egyházfő utazása során Litvániában a fővárosba, Vilniusba és Kaunasba, Lettországon belül a fővárosba, Rigába és – a fontos Mária-kegyhellyel rendelkező – Aglonába, valamint Észtország fővárosába, Tallinnba látogat útja során.

A pápa részletes programját a következő napokban hozzák nyilvánosságra.

A katolikus egyházfőnek ez a második bejelentett útja az idén. Ferenc pápa ezt megelőzően június 21-én Genfbe látogat, ahol részt vesz az Egyházak Világtanácsának (WCC) hetvenedik évfordulójának alkalmából tartandó ünnepségen. A WCC-nek 348 tagja van, a szervezet protestáns, anglikán, ortodox, ókatolikus és egyéb egyházi közösségeket tömörít a világ több mint 110 országából, a római katolikus egyház azonban nem tagja, csak megfigyelői státussal rendelkezik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában