konferencia-liga

2021.10.22. 12:15

Mourinho a pihentetéssel magyarázza a norvég kiscsapattól elszenvedett kegyetlen verést

José Mourinho, az AS Roma vezetőedzője szerint csapata csütörtökön a pihentetés miatt szenvedett súlyos, 6–1-es vereséget a norvég Bodö/Glimt vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga csoportkörének harmadik fordulójában.

„Az ő első csapatuk jobb, mint a mi második együttesünk, azaz összességében jobb játékosaik voltak a pályán” – jelentette ki a találkozót követően a portugál tréner, aki pályafutása 1008. mérkőzésén először volt szemtanúja, hogy tanítványai hat gólt kaptak.

Mourinho arról beszélt, hogy a legjobb szándékkal próbált pihenőt adni a legjobbjainak, de a rivális ezt megbüntette.

A Farkasok az első alkalommal kiírt Konferencia-ligát az egyik legnagyobb esélyesként kezdték, de mostani kudarcukkal a Bodö/Glimt átvette tőlük a vezetést a csoportban.

Amennyiben Mourinhónak sikerülne diadalra vezetni az AS Romát, akkor első trénerként mindhárom európai kupasorozatban csúcsra érne, miután a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában már kétszer is végső sikerre vezette aktuális klubját.

Az AS Romára hétvégén rangadó vár az olasz bajnokságban, ugyanis a százszázalékos teljesítménnyel éllovas SSC Napolit fogadja vasárnap.

Forrás: MTI

facebook comments widget