Bulvár-celeb

2021.05.12. 05:50

A NASA modellezte mi történne, ha egy aszteroida eltalálná a Földet

Ijesztő forgatókönyvet tesztelt egy NASA által irányított nemzetközi kutatócsoport: mi történne, ha egy aszteroida tartana egyenesen a Föld felé? Meg tudnánk állítani az égitestet, vagy elkerülhetetlen lenne a katasztrófa? Az egy héten át tartó kísérlet konklúziója nem mondható biztatónak.

Forrás: Shutterstock / illusztráció

Fotó: Shutterstock

A teszt során a kutatók sikerrel azonosítottak egy olyan kisbolygót, ami felfedezésekor 56 millió kilométerre volt a Földtől. A szakértőknek mindössze hat hónapjuk volt cselekedni. Viszonylag hamar feltérképezték az aszteroida méretét, pályáját és a becsapódás esélyét. Ezt követően az európai és amerikai kutatóknak fel kellett mérniük, rendelkezünk-e azokkal a technikai eszközökkel, amik alkalmasak egy közeledő égitest megállítására – írja az Origo.

A próbálkozás azonban mégis kudarcot vallott;

a tudósok arra jutottak, hogy jelenleg még nem vagyunk elég fejlettek egy kisbolygó kiiktatásához. Így végül becsapódott és óriási pusztítást végzett.

Jelenlegi tudásunk szerint nincs olyan aszteroida, ami a közeljövőben bolygónkat fenyegetné, ugyanakkor az is tény, hogy a 140 méternél szélesebb – és emiatt veszélyesebb – aszteroidák mintegy kétharmadát nem sikerült még megtalálni. Ezért is volt többek között szükség a NASA által vezetett szimulációra.

Fél év nem lenne elég felkészülni arra, hogy elkerüljük az ütközést
Fotó: Shuttterstock

 

A mostanihoz hasonló gyakorlatok végső soron segítik a bolygóvédelemmel foglalkozó közösségek és kormányok egymás közötti kommunikációját, megteremtve az együttműködést egy potenciális becsapódással járó fenyegetés elhárítására„

– összegezte a tapasztalatokat Lindley Johnson, a NASA bolygóvédelmi részlegének egyik vezetője.

A robbanás helyszínén akkora energia szabadult fel, mint egy nagyobb nukleáris fegyver bevetésekor.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!