Nádasdladány

2017.07.13. 12:11

Nádasd települések XX. Nemzetközi találkozója

Jubileumi találkozóra a Felvidéki Csallóköznádasdon került sor július 7-9-ig. Ezek a találkozók évente más-más Nádasd nevű településen kerülnek megrendezésre.

Siki Szabolcs

Péntek délután a Közösségi házban fogadtak bennünket. Ahol Orbán József (Borsodnádasd) a Kuratórium elnöke köszöntő beszédét úgy kezdte, hogy „felnőtt korba lépett ez a baráti hangulatban és szeretetben teljes találkozók sora". Majd folytatta, hogy az alapítvány évente a diákok táboroztatását is hasonlóképpen szervezi minden évben más településen, ez évben Nádasdladányban voltak. A diákok vonatkoztatásában a húsz év alatt több mint 300 diák vett részt a csereüdültetésben és az első generációk mára már felnőttek.

Nagy csoportkép a Műv. ház szabadtéri színpadánál a találkozó vendégeivel

Bóna Zsuzsa Csallóköznádasd polgármestere is köszöntötte a vendégeket. Majd a település bemutatásával és terveiről is hallottunk pár mondatot. Majd ismertette a hétvége programjait. Amit az óvodások majd egy nemrég mondhatni erre az alkalomra verbuválódott vegyes kórus dalaival szórakoztatták a jelenlévőket. Vacsorát követően esti séta a vízerőmű töltésére. Hörpintő és Kóstoló megállók voltak beiktatva sétánk során, ahol nem csak szeszes italok vártak, de sokféle réteseket is kóstolhattunk. A falu séta után beszélgetés és nótázás zárta a Közösségi házban a pénteki napot.

Iskolás mazsorettek műsora

Szombati programban első helyen kilátogatás Bősre a vízerőműhez ahonnét a találkozó résztvevői két hajóval a Dunán átélhetik a zsilipezést persze a hozzátartozó sétahajókázással. Majd betekintést nyerhetünk a vízerőmű múltját és jelenét bemutatva Vízügyi Igazgatóság vezetőjének segítségével a Dunai hajóközlekedés vezérlőjébe és utána pedig lementünk a turbinákig ahol működés közben is volt szerencsék látni az áram előállítást. Mint megtudtuk a Bősi vízerőmű az ország 15% vízkészletét állítja elő. Ott jártunkkor két turbina volt működésben.

Csallóköznádasdi vegyeskórus

Délután városnéző körút Pozsonyban majd vissza Csallóköznádasdra ahol Kosáry Judit nótaénekes szabadtéri műsorára táncolhattak mindazok, akik nem fáradtak el eléggé a tartalmas szombati napon. Judit műsorát Iván Lajos (régi kedves ismerősöm) zenés, táncos egész éjszakás mulatsága zárta. Pihenésként sok szép nóta is eléneklődött, a dalolni vágyók kört alkotva a színpad előtt a szép nóták bizony-bizony még könnyeket is csaltak a szemekből - láttam a csillogást az arcokon. Közben felszelték a nagy tortát és mindenki kóstolhatott belőle. Akkora volt a torta, hogy még másnap reggel is kínálták a vendégeket.

Bősi vízerőmű hajózási irányító központjában

Vasárnap délelőttre maradtak az ajándékozási ceremóniák a vándorzászlók átadása és a búcsúzkodás. A vándorzászlókat Krasz Antal vette át a Mecseknádasdiak nevében. Végezetül közös éneklés. Elsőként a Szeressük egymást gyerekek kezdetű, amiről mondhatnánk, hogy a Nádasd találkozók himnusza, mert Orbán Jóska bácsi minden évben ragaszkodik hozzá és az évek alatt már nem is kell mondani, hogy mi következik, mert tudjuk, megszoktuk. A másik viszont az Ismerős arcok együttestől ismertté vált Nélküled címet viselő dal volt.

Bősi vízerőmű működő turbinájánál

Összességében: Jómagam minden évben úgy érzem, hogy ezt már nem lehet fokozni! Gondolok itt többek közt a vendégszeretetre, a programok sokszínűségére az ételek, italok változatosságára. Mert semmi esetre sem az a cél a találkozók alkalmával hogy felülmúljuk a másikat. De minden évben szeretnének valami mást valami újat mutatni, adni a vendéglátó települések az érkező vendégeknek.

Nádasdladányi küldöttség csapata Pozsonyban a Szent György szobor előtt

Tudni kell, hogy a Szlovákiai Csallóköznádasd 560 lélekszámú pici falu viszont ami ott tapasztalható, az az összetartás, az példa értékű. Amikor a polgármester asszony felhívta a segítőket a színpadra, hogy megköszönhessük nekik a három nap értünk való fáradozást, alig fértek fel a színpadra és kortól, nemtől független nagyon sokat vállalták, félre téve az otthoni teendőket, hogy most ők is a Nádasd találkozó sikerének a részesei legyenek. Ami sikerült és köszönjük, hálásak vagyunk mindenért! A finom ételek: malac sült, töltött karaj, natúr csirkemell, kolbász, hurka, knédli párolt káposzta és sült hús kíséretében. Sok féle felvágottak, pékárú. Italok: mindig hűtött ásványvizek, Becherovka, borovicska (ez is egy ott felvidéken jellegzetes ital), pálinka, üdítők. Ennyit jelent egy jó polgármester, ami Zsuzsa személyében meg is van, Ő törzsgyökeres Csallóköznádasdi és a jól megszervezett háttércsapat és az összetartó kis település.

A találkozó óriás tortája

Vándorzászló átadása közben a vendéglátó település polgármestere Bóna Zsuzsa

A másik vándor zászlót a Kuratórium elnöke Orbán József (Borsodnádasd) adja át Krasz Antalnak(Mecseknádasd

Búcsúzásként a két dal közös éneklése

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!