2024.06.01. 11:29
Szombaton este a lengyelekkel vívják első meccsüket a minifutballisták
Szombaton este 21.15-kor Lengyelország ellen kezdi meg szereplését a minifutball-válogatott a boszniai Európa-bajnokságon.
Trencsényi János az év elejétől irányítja a válogatott felkészülését
Fotó: OMFSZ
A székesfehérvári központú hazai szövetség együttese tavaly ősszel történelmet írt, bronzérmes lett az Emírségekben rendezett világbajnokságon, Azerbajdzsánt verte Nagy Lajos együttese. Azóta több változás történt, például a korábbi rutinos, NB I-es fehérvári futballista hét éven át sikerrel dirigálta az együttest, az év elejétől szakmai igazgatóként folytatta az OMFSZ-ben, helyét a debreceni Trencsényi János vette át a kispadon. Utóbbi is jól ismert név a hazai kispályás futballban, anno éveken át dolgozott már Nagy Lajossal a nemzeti együttesnél.
A válogatott pénteken délelőtt edzett Csepelen, majd elutazott Szarajevóba, a kontinensviadal helyszínére, a június 1. és 8. között megrendezésre kerülő eseményre. A küldöttség az esti órákban érkezett a bosnyák fővárosba. A válogatott nagyon bő kerettel kezdte a felkészülést februárban, majd Trencsényi János folyamatosan szűkítette a csapat létszámát. A közelmúltban dőlt el, kik képviselek a válogatottat az Eb-n.
– Február 20-án kezdtük meg felkészülést, az elutazás előtti tréninget megelőzően május 28-án volt az utolsó gyakorlásunk, ami keretszűkítéssel ért véget, az utazó csapat kijelölése ekkor történt meg. Sajnos voltak játékosok, akik lemorzsolódtak, volt, aki kimaradt volna a keretből, viszont sajnos akadt olyan stabil játékosunk, aki családi okok miatt nem tudott csapattal tartani. Így végül túlzottan nem is kellett szűkítenem a keretet, a három kapusból kellett kettőt választani, 13 mezőnyjátékossal és két kapussal vágunk neki az Európa-bajnokságnak. Két sorral szeretnék pályára lépni a meccseken. Remélem, mindenki felnő a feladathoz, a két sorunk elég stabil, kíváncsian várom, ez mire lesz elég. Az első mérkőzés rendkívül fontos a lengyelek ellen, kiderülhet, milyen játékerőt képviselünk. Utána jönnek a törökök, akiket előzőleg megnézünk a románok ellen. A románokról tudjuk, nagyon erős csapatot alkotnak – mondta Trencsényi János.
A mienk Eb-kerete. Kapusok:Tajti Bence, Bohony Bálint. Mezőnyjátékosok:
Barabás Miklós, Ladányi Dávid, Csoszánszki Dávid, Domokos Bálint, Kozó
Viktor, Laczkó Milán, Nádasi Kornél, Kiss Gábor, Győri Barnabás, Kész
Tibor, Kövesdi Zsombor, Lovász Bence, Seregy Tamás.
– A tavalyi világbajnoki bronz nagyszerű eredmény volt, ezúttal az alapvető célkitűzés a csoportból való továbbjutás, de természetesen ennél többet szeretnénk. Ott vagyunk a kontinens és a világ élvonalában, ismét a négy közé jutást célozzuk meg, mint tudjuk, a végjátékban már minden bekövetkezhet. Új csapatot építünk, ami időbe telik, elcsépelt a mondat, de ezúttal igaz ránk, lépésről lépésre igyekszünk haladni. Bízom a sikeres szereplésben – közölte a hazai szövetség elnöke, az európai szövetség korábbi alelnöke, Tibor Dávid, aki szombaton kora esti, az első mérkőzésre érkezik Szarajevóba.
A magyar válogatott Eb-csoportmérkőzéseit az M4 sportcsatorna élőben közvetíti:
Június 1.: 21.15: Magyarország-Lengyelország
Júnuis 2: 19.30: Magyarország-Törökország
Június 3.: 20.45: Magyarország-Románia