múltidéző

2021.08.10. 21:00

Fejér évfordulós emlékei augusztus 10-én

Déri Brenda

Ásatások nyomán

Lapunk 60 évvel ezelőtti számában az akkori ásatásokról számolt be, mely során egy kelta temetkezési helyet találtak a régészek Sárbogárdon. Bándi Gábor, az ásatásokat vezető fiatal régész elmondta: akkoriban a halottak mellé temették fegyvereiket is, mellyel tiszteletüket fejezték ki. Miközben ismertette az akkori szokásokat, érkezett a gödörből egy hang – Halló, egy koponya! – Felvillanyozva fogadta a régész az információt és izgatottan várta, mi kerül még elő.

Rekordmennyiségű

1971 nyarán már több mint öt hete tartott a kánikula, így a legtöbben, amikor csak tehették, a Velencei-tó hűsítő vizét élvezték. Akkoriban még a benne el-eluralkodó hullámok is nagyobbak voltak, mintegy félméteres nagyságúakról írtak. A hőmérséklet nem csökkent 30 fok alá, sőt kis híján elérte a 40 fokot is. A tó partját nap mint nap elárasztották az emberek. A büfék reggeltől estig teljes gőzzel üzemeltek, hogy kiszolgálják az odaérkező tömeg igényeit. A legnagyobb csúcsforgalomként ezt a nyarat emlegetik, amikor is Agárdon 7500 strandolót számoltak egy vasárnap.

Kárpótlási törvény

Harminc évvel ezelőtt, augusztus 10-én vezették be a kárpótlási törvényt. A jogszabályt még az 1991. július 11-i Magyar Közlöny közölte, s a 30. paragrafus szerint a törvény a kihirdetését követő 30. napon lép érvénybe. A kárpótlás iránti kérelmeket szombattól számítva 90 napon belül kellett eljuttatni az illetékes területi kárrendezési hivatalokhoz. A határidő elmulasztása jogvesztéssel járt, azaz nem állt módjukban elfogadni a későn beadott igényeket. Póthatáridőt azonban tűzhettek ki a kárrendezési hivatalok az időben benyújtott, ám hiányos kérelmek kiegészítésére. Az illetékes hivatalok az igények elbírálása során az államigazgatási eljárás általános szabályai szerint cselekedtek, azzal a különbséggel, hogy az ügyintézési határidő a kérelem benyújtásától számítva hat hónap.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!