A honvédelem mint hagyomány – Múltidéző és hagyományőrző tábort tartanak Fejér megyében

– Korábban nagyon sok idős tagja volt a Honvéd Hagyományőrző Egyesületnek – mondta lapunknak Táborosi Zsuzsanna, a program egyik szervezője. – A tábor eredendő célja visszahozni a régi honvédség attitűdjét, annak becsületét megtartani, az időseket segíteni – folytatta, majd kérdésünkre a II. Hadtörténeti Hagyományőrző Tábor életre hívásáról is ejtett néhány szót. – Egyre fogynak az idősek, és nincs utánpótlás. Azt gondoltuk, hogyha ilyen, gyerekeknek szóló táborokat tartunk, akkor van esély rá, hogy közülük többen hagyományőrzőkké válnak. Nem elsősorban az a cél, hogy katona legyen belőlük, hanem az, hogy tudják, melyek a magyar hagyományok, s hogy miért fontos például a honvédelmet mint hagyományt megőrizni! – mondta. – Az István korabeli íjászó hadászattól kezdve az 1848-as huszárokon át napirendre kerülnek az első és a második világháború honvédjei egyaránt. Azt figyeltük meg, hogy a részt vevő gyerekek több mint felének katona vagy rendőr felmenője van, tehát van családi indíttatásuk. Roppantul élvezik, mert sok a programok között a játékos, ahol a gyerekek kézbe foghatják az eszközöket, a fegyvereket, felpróbálhatják a különböző korok egyenruháit – tette hozzá.

Hétfőn az Árpád-kor és az államalapítás volt a „tananyag”. A gyerekek jártak a fehérvári Nemzeti Emlékhelyen, a Romkertben, ahol királyaink nyugszanak, s ellátogattak a városházára is, ahol a Szent Korona mását is megnézhették. Másnap Csókakőre kirándultak. A várat és történetét Vass Rezsőné, Tucika várnagyasszony mutatta be nekik, majd a várkapu előtt az ostromló sereg fegyvereivel és harcmodorával ismerkedhettek a kis vitézek. A hadi próbák teljesítése után Bencze Tamás, az I. András Lovagrend nagymestere avatta őket nemes apróddá.

Szerdán ismét Székesfehérváron, Wathay Ferenc kapitányról tanulhattak, illetve délután már Pap György hagyományőrző huszár vette őket kezelésbe: „Kossuth Lajos azt üzente…”

Csütörtökön megérkeztek a huszadik századba. A Malom utcai Tiszti Klubban Weimper Zoltán hadszíntérkutató saját tevékenységéről tartott nekik érdekes előadást, amely elején elmondta a gyerekeknek azt is, miért vált belőle az, ami. Kisebb volt még, mint a napközis tábor srácai, úgy 5-6 éves – s talán még olvasni sem tudott –, amikor egy, az 1926-ban született, Budapesten élő nagymamája otthonában töltött nyári szünidő alatt rácsodálkozott a mama lakásának érdekes holmijaira. Arról akkor még mit sem tudott, hogy a mama fiatal nőként élte át a második világháborút. No, a leendő hadszíntérkutató izgalommal lapozgatta nagyanyja A világháború képekben című könyvét, amely korabeli újságcikkek képmellékleteiből volt összeválogatva. Tetszett a fiúnak a könyv.

– Régi képek, fegyverek, katonák mindig érdekeltek engem – fogalmazott Weimper Zoltán, aki aztán később, „előadása dandárja” után, amikor már láthatta, hogy a gyerekek figyelmesek, s jártasak a történelemben, újabb adalékkal szolgált kutatói indíttatásáról. Elmondta, anyai nagyapját soha nem ismerte…

– Miért nem ismertem meg? Ez egy szörnyű történet, de mégis elmondom nektek, hogy tudjátok, miről van szó. A második világháború idején harcok folytak Magyarországon is. Abban a nagy vérengzésben, abban a nagy őrültségben az emberi élet nem számított semmit! Ez a legszörnyűbb a háborúban, hogy az emberi élet nem számít semmit! – mondta. – Minden nemzet katonái között voltak olyanok, akik nem bírtak magukkal; egy háborúban nagyon sok rossz emberi magatartás felszabadul. Nagyon sok katona megerőszakolta a nőket. A háború után rengeteg gyermek született apa nélkül. Az én mamámat is megerőszakolták az orosz katonák, az én nagyapám egy orosz katona volt. Csak akkor tudtam meg, amikor a nagymamám meghalt. Én nem haragszom tulajdonképpen az oroszokra, sem az orosz katonákra. Persze azt nehéz feldolgozni, ha valakinek a nagymamájával történik ilyen. Az anyukám – azért mondom el, hogy jobban megértsétek –, az én édesanyám nagyon kevés szeretetet kapott az ő anyukájától. Hála Istennek az unokáival már más volt a viszonya, minket már nagyon szeretett a nagymamánk. Ha egy erőszakos cselekedet által születik meg egy gyerek, őt nem tudják úgy szeretni a szülők, ez esetben az édesanyja. Nagyon, de nagyon sok ilyen eset volt Magyarországon, de nemcsak itt, hanem egész Euró­pában, és nemcsak orosz katonák követtek el ilyet, hanem mások is. Tehát az én törté­nelmi érdekeltségemnek ez volt a gyújtópontja – mondta el.

Ritka, hogy valaki ilyen nyíltan beszél felmenőiről. Weimper Zoltán a családi, a személyes kapcsolódás elmondásával mindennél érzékletesebben mutatta be, hogy mennyi, de mennyi fájdalmat képes okozni, akár még a következő generációknak is, minden háború.

A szakember elmagyarázta a gyerekeknek, hogy bár sok mindenben hasonlít az ő kutatói tevékenysége a régészekéhez, ő mégsem az. Tudniillik a magyar jogszabályok szerint a régészetre az 1711. (szatmári béke) előtti leletek tartoznak. Weimper Zoltán 1999-ben csatlakozott a Magyar Hadtudományi Társaság Csata- és Hadszíntérkutató Szakosztályához; a második világháborúval foglalkozik. Az elmúlt évtizedekben Zámoly történelmét kutatta, mint helytörténeti kutató. Eredményei közül kiemelkedik az 1945. január 7–11. közötti zámolyi páncélosütközet, amelyet anno német veteránokat felkeresve rekonstruált!

A gyerekeknek beszélt a Székesfehérvárhoz tartozó Kisfalud-kastélyról, a Simay–Holczer-kastélyról is. 2012-ben az ő vezetésével tárták fel a kastély alatti tömegsírt, ahol 99 katona holttestét találták meg, ebből 3 magyar, 24 német volt.

Csütörtökön délután aztán, már a Zichy ligetbe átsétálva, Jásdi Balázs, a Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ) hagyományőrző főhadnagya tartott fegyverbemutatót a táborozóknak, érdekes történetekkel fűszerezve azt. Egy első világháborúban használatos géppuskára rámutatva elmondta, hogy hűteni kellett annak a csövét, ne melegedjék túl. Ezt egy a vízzel teli, vastagabb csővel tették meg. Még tartalék vizet is hordtak magukkal a géppuskások. Igen ám, de a víz a Nagy Háborúban nagy érték volt, úgyhogy előbb-utóbb megitták a tikkadt katonák, ezért aztán rendre vizelettel kellett helyettesíteni a fegyver „hűtővizét.”