Gorbacsov Úr, nyissa ki ezt a kaput! – Reagan elnök

A II. Világháborút követően Németországot a nyugati és a keleti rivális hatalmi tömbök felosztották (a nyugati országrész neve Német Szövetségi Köztársaság – NSZK lett, keleti országrész neve Német Demokratikus Köztársaság – NDK lett). Ez 1949-ben két német állam, majd a belső német határ és végül a Berlini Fal felállítását eredményezte. A két szemben álló rendszer katonai, politikai és gazdasági feszültséget szült. Saját állampolgárainak folyamatos elvándorlása és Kelet-Németország ennek következtében fenyegetett gazdasági összeomlása, arra bírta az NDK vezetőséget, hogy 1961. augusztus 13-án lezárja az általa nyugati határnak nevezett határát. A II. Világháború vége és a Berlini Fal felállítása közötti 16 évben több mint 3 millió ember menekült el a szovjet zónának nevezett NDK-ból. A határtechnika kifinomult rendszere védősávjainak, szögesdrótnak, kerítésnek, riasztójelzések, aknák és falak célja az volt, hogy megakadályozzák a további menekülést a Német Demokratikus Köztársaság Munkás-Paraszt államából.

1961. augusztus 16-án, a repülőtéren óriási tömeg várta Jurij Gagarint. Az űrhajós és családja Budapest mellett ellátogattak Sárbogárdra és Sztálinvárosba is. Látogatására három nappal azután került sor, hogy Berlinben elkezdték építeni a határok közül az egyik legszigorúbban őrzöttet, a Berlini Falat. Nyilvánvaló, hogy az űrhajós magyarországi látogatását már jóval korábban megszervezték, de az is valószínű, hogy a kommunista vezetőség azt remélte, hogy Gagarint történelmi jelentőségű űrutazásán kívül megnyerő mosolya is alkalmassá teszi a szovjet vezetés propagandacéljaira. Augusztus 20–21. Gagarin Fejér megyébe látogatott. Gagarin magyarországi látogatását a szovjet vezetőség a figyelem elterelésére szánta egy héttel a Berlini Fal építését követően.

Az 1961 és 1989 között létezett Berlini Fal a hidegháború alatt Európa megosztottságának és az elnyomásnak egyik fő szimbólumává vált. 1945 májusában Berlin keleti részét elfoglaló szovjet hadsereg a város nyugati területének feladatait átadta nyugati szövetségeseinek. Berlin területének 54%-a, míg népességének 63%-a került a nyugati államok ellenőrzése alá. A Szovjetunió és az Egyesült Államok 1945 után fokozatosan fordult szembe egymással. A kezdődő hidegháború részeként a Szovjetunió megkísérelte elérni, hogy a nyugati szövetségesek adják fel berlini zónáikat. A szovjet megszállási övezet nyugati határán 1947-re fokozatosan kiépült a műszaki határzár, a korabeli politikai szóhasználatban a „vasfüggöny”. 1948 nyarán az NSZK-ban végrehajtott valutareform miatt a Szovjetunió lezárta a berlini belnémet határt.

Az NDK kikiáltása után Németország keleti felében a mind rosszabbá váló életkörülmények mellett a hatalom egyre keményebben lépett fel a sztálinista mintájú társadalom kiépítése érdekében. Az NSZK-ban javult az életszínvonal, kiépült a liberális demokrácia intézményrendszere. A romló kilátások elől a keletnémetek évről évre jelentős számban távoztak a nyitott berlini határokon át nyugatra. A legmagasabbra a Sztálin halála után kirobbanó tüntetések erőszakos elfojtása után szökött a kivándorlók száma, akkor néhány hónap leforgása alatt 200 ezer német hagyta el Kelet-Németországot. 1949 és 1961 között az NDK 17 millió lakosa közül 3,6 millió települt át az NSZK-ba, míg az ország összlakossága több mint 1 millió fővel csökkent. A határ lezárása előtti napokban már napi 1500–1900 menekültet regisztráltak a nyugat-berlini menekülttáborokban.

A hidegháború idején egyes becslések szerint 75 ezer polgárt vontak felelősségre kivándorlás kísérletének vádjával. Az NDK-ban az emigrálásnak még a kísérletét is szigorúan büntették. Az állam vezetése az emigrálni szándékozók elriasztására a falnál tűzparancsot rendelt el.

1989-ig, a 268 megkísérelt menekülés közül 125 végződött halállal, az áldozatokból 62-en a rájuk leadott lövések miatt vesztették életüket. A többiek balesetek, szívroham vagy öngyilkosság áldozatai lettek. 19-en nyugat-berliniek, akiket az NDK határőrsége lőtt le a menekülők segítése vagy összetűzések közben. Az áldozatok között 8 NDK-határőr is szerepel, ők a menekülők által leadott lövésektől haltak meg. A Berlini Falnál érvényben lévő tűzparancs utolsó áldozata egy pincér volt, akit 1989. február 6-án éjszaka 10 lövés ért, amikor megpróbált nyugatra úszni. A határőr 150 keletnémet márka jutalmat kapott, ez akkoriban kb. 1000 forintnak felelt meg. A fal utolsó áldozata 1989. március 8-án Winfried Freudenberg volt, aki házi készítésű hőlégballonnal menekült át a falon, azonban Nyugat-Berlinben lezuhant és szörnyethalt.

1961. augusztus 13-án szögesdróttal választották el Berlin keleti és nyugati felét. Ezt váltotta fel később a betonból épült és védelmi zónákkal határolt fal. Augusztus 12-ről 13-ra virradó éjjel az NDK fegyveres egységei, összesen 15 ezer főnyi csapaterővel lezárták a nyugati szektoroknak a szovjet szektorral, illetve az NDK területével érintkező határait. Az utcákon a szektorhatárok közvetlen közelében, azokkal párhuzamosan, de még NDK-területen először szögesdróttekercseket húztak ki, amelyekkel a gyalogos- és járműforgalom nagy része számára elvágták az átjárás lehetőségét. Az eredetileg 80 átkelőhely közül csak 12-t hagytak nyitva. Elvágták a városi gyorsvasút és a metró összeköttetéseit is.

A váratlan határzárás Berlin lakosságát mindkét oldalon sokkolta. Családok tagjai kerültek a kordon ellenkező oldalaira, százak nem tudtak eljutni a munkahelyükre. A kordont a biztosítás ellenére számos esetben átlépték: az építkezés ideje alatt 85 keletnémet katona szökött nyugatra az épülő falon át, míg 800 polgári személy is sikerrel menekült el az NDK-ból. Az emberek fantáziája nem ismert határt, hogyan lehetne megszökni. 7 alagutat építettek, a legnagyobb 120 m hosszú, 0,8 m magas volt. Ezen 29-en menekültek el. A nyugati sajtó leadta a hírt, a STASI berobbantotta ezt az útvonalat.

Létezésének szűk három évtizede alatt a fal egyre kifinomultabb, a szökést szinte teljesen lehetetlenné tevő határzárrá alakult. 1989-es leomlása a hidegháború befejeződésének emblematikus dátumává változott. 1989. november 9-én a Berlini Fal leomlása után, Helmut Kohl előterjesztett egy programot a két Németország egyesítésére. A létesítmény legnagyobb részét a két német állam egyesülése után lebontották. Az egykor 155 km hosszú, 3.6 méter magas, áthatolhatatlan és megközelíthetetlen beton kerítésből, mára már csak csak néhány alkotóelem maradt, azok közül is sok graffitivel borítva. 1989. november 9-én ledöntötték a falat! A tévék előtt ülő NDK-polgárok százezrei indultak meg a berlini határátkelőhelyek felé.