Számos kincs, valamint jelentős személyek neve is fűződik Ráckeresztúrhoz

A Fejérben található község, Ráckeresztúr nevét kevesen ismerik az országban, holott számos kincs található itt. A településen és a környékbeli pusztákon több tehetséges gyerek született, akikből aztán elismert szakember, számos sikert elért sportoló, művész lett. Gondolhatunk például az olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok kenusra, Hunics Józsefre, a freskóiról és tanári munkájáról is ismert id. Éber Sándor festőművészre vagy Kapócs Ferencre, aki a jogi egyetem elvégzését követően Nagy Ferenc miniszterelnök személyi titkára lett.

Rácszentmiklóson, azaz ahogy a 19. század végén nevezték, Rácszentmiklós pusztán 1886. március 14-én nagy öröm érte a Löwinger családot. A gazdatisztként dolgozó édesapát és feleségét, Blau Margitot kisfiúval ajándékozta meg a Fennvaló. A kis Géza gyerekkoráról nem sokat tudunk, csak elképzelhetjük, milyen életet élt a pusztán. Tehetsége később bontakozott ki igazán, amikor gimnáziumi tanulmányait a fővárosban végezte. Itt Kacsóh Pongrác volt tanára, első zenei képzését is tőle kapta és Kacsóh korai haláláig igen jó barátságban maradtak. Kiváló énekhangjára tehát már akkor fölfigyeltek, majd 1906 és 1908 között párhuzamosan járt a jogi egyetemre és a Zeneakadémiára, ahol a remek tenor és Wagner-énekes Georg Anthes tanítványa volt. László Géza külföldön, Berlinben és Milánóban is képezte magát, egyre komolyabb szerepek eléneklésére vállalkozhatott volna. Hőstenorként tartja számon a zenetörténet, holott színpadon sosem állt.

Az első világháború kitörésekor tért haza Magyarországra. 1914. július 7-én Budapesten, az Erzsébetvárosban kötött házasságot Haselbeck Olgával, a Magyar Királyi Operaház tagjával, a neves Wagner-énekesnővel. Az anyakönyvi bejegyzés szerint a két tanú dr. Liebmann Manó és dr. László Sándor volt. A házaspárnak nem született gyermeke. Mindketten a zenében teljesedtek ki. Haselbeck Olga a Parasztbecsület Santuzzájaként debütált, majd ő énekelte elsőként Judit szerepét Bartók Béla egyfelvonásos és egyetlen operájában, A kékszakállú herceg várában. Érdekesség, hogy a társulat sokat próbált és már befutott tagjai idegenkedtek a szokatlan, mindössze két főszereplős zeneműtől, Haselbeck és Kálmán Oszkár azonban vállalta a feladatot. A közönség ekkor még nem fogadta jól az operát, melynek ősbemutatójára 1918. május 24-én került sor, ám a zeneszerző elégedetten nyilatkozott az énekesek teljesítményéről. (A darab egyébként az 1938-s felújítást követően átütő sikert aratott, azóta is műsoron van, az 1950-es évek óta pedig a világszerte a legtöbbet játszott magyar opera.)

László Géza 1919 márciusáig, a Tanácsköztársaság kitöréséig ügyvédként működött, a két háború közötti időszakban és a felszabadulás után viszont már kizárólag énektanárként dolgozott. A történethez tartozik, amit a korabeli sajtóból tudunk: László mint énekes 1921 őszén debütálhatott volna, méghozzá nem is akármilyen szerepben: Manricót énekelte volna Verdi A trubadúr című operájában. A Népszava az előadás után, szeptember 24-én a következőket írta: „Manrico szerepében kellett volna a színház új tenoristájának, László Gézának föllépni, aki azonban a bemutatkozó örömére annyira berekedt, hogy helyette a másik új tenorista, Somló József vállalta a szerepet.” Valószínűleg még egy előadást terveztek, ugyanis a Világban október 18-án, kedden ez szerepel a hétfői Trubadúrról: „László Géza megbetegedett, így helyette Ocskay Kornél énekelt.”

A kitűnő énektanár 1943-tól a Budapesti Zenei Gimnáziumban (később: Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola; 2016-tól: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnázium) tanított, de rendszeresen adott magánórákat is. Tanítványai közül a leghíresebb operaénekesek: Ágoston Edit (koloratúrszoprán), Anday Piroska (mezzoszoprán), Bodó Erzsi (szoprán), Déry Gabriella(szoprán), Farkas Sándor (bariton), Halász Gitta (szoprán), Házy Erzsébet (szoprán), Komlóssy Erzsébet (alt), Németh Mária (szoprán), Palló Imre (bariton), Pataky Kálmán (tenor), Radnai György (bariton), Rösler Endre (tenor), Székely Mihály (basszus), Tamássy Éva (mezzoszoprán), Varga Magda (mezzoszoprán).

Komlóssy Erzsébet az operavilag.net oldalon 2013-ban megjelent interjúban a következőket nyilatkozta: „Emlékezetes a László Gézával való első találkozásom. Amikor elmentünk hozzá, azt hitte, anyám akar felvételizni, s őt akarta meghallgatni. Mire anyám mondta, hogy nem ő, hanem a kislánya akar énekelni. Ez a kis csirke? – csodálkozott Géza bácsi. – Na, gyere, te kis csirke, énekelj! – s odavitt a zongorához. Én meg rákezdtem a Szegény vagyok, szegénynek születtem népdalra. Ezek után megfogta a kezemet, levitt az irodába, mondván: ezt a kislányt azonnal tessék felvenni! S így aztán ott ragadtam Géza bácsinál, mert nagyon megszerettem. A felesége volt Haselbeck Olga, a nagy Wagner-énekesnő, s mivel nekik nem volt gyerekük, lányuknak akartak fogadni, de anyám nem adott. Egyik nyáron meghívtak a balatoni nyaralójukba is egy hétre, életemben akkor láttam először a Balatont. Gyönyörű emlékek ezek! Egyáltalában nagyon szépen alakult minden. Géza bácsi azt mondta, ne fizessek neki, de járjak hozzá szorgalmasan.”

A kétszeres Kossuth-díjas világhírű basszusról, a New York-i Metropolitanben is számos szép sikert elért Székely Mihályról pedig ezt írta Várnai Péter 1967-ben: „A rendőrtiszt nagybácsi tanácsára és segítségével jelentkezett a 20-as évek egyik legismertebb énektanáránál, a hárfaművészetével is igen jónevű Revere Gyulánál. »Leoncavallo Mattinatá-ját énekeltem, eredeti tenorfekvésben, magas á-val. Revere azonnal felhívta dr. László Gézát, a kitűnő énektanárt, azonnal jöjjön, mert ilyen hangot még nem hallott. László Géza is meghallgatott és csak csodálkozott: ’Hiszen Maga mély basszus! Hogyan énekel magas á-t?’ Én meg, amolyan önérzetes vidéki fiatalemberként, így válaszoltam: ’Van nekem kérem ez is’.« László Géza komoly stúdiumokra fogta a fiatalembert. Mint ahogy az ilyenkor lenni szokott, az első időkben nagyon nehezen ment minden, Székely kétségbe volt esve, hogy nemcsak a próbaéneklésen büszkén emlegetett magassága, de mélysége is »eltűnt«. László Géza azonban hamarosan kifejlesztette, most már művészi fokon, Székely basszus hangját.”

A szerény és igen nagytudású énektanár 1955. november 12-én halt meg Budapesten. Sírja a Farkasréti temetőben, a templomi árkádsoron található. Karczag Mártontól, a Magyar Állami Operaház Emléktárának vezetőjétől tudjuk, hogy a Haselbeck Olga–László Géza hagyaték sajnos nem került be az Operába. Kideríthetetlen, hogy Haselbeck Olga 1961-ben bekövetkezett halála után hova kerülhettek az anyagok. Néhány fotó azonban őrzi a művésznő emlékét, és az 1930-ban megjelent Színházművészeti lexikonban férjéről is található arckép.

László Géza énektanári tevékenysége jelentős, számos kiváló tehetségű operaénekest készített fel a pályára. Tanítványai közül többen nemzetközi hírnévre tettek szert. Sokszor előfordult, hogy magántanárként nem a fizetséget nézte: akár ingyen is foglalkozott azokkal a fiatalokkal, akikben fantáziát látott. Ő maga nem lépett színpadra, a karrier helyett a tanítást választotta. Kiváló pedagógus volt, tanítványai mindig szeretettel nyilatkoztak róla, ahogyan szülőfalujában is tisztelettel őrzik emlékét.