Arcanum

2022.08.15. 15:00

Fejér megye évfordulós emlékei

Borsányi Bea

Egygólos vereség 

1982-ben az augusztus még a felkészülés jegyében zajlott a magyar labdarúgásban. Augusztus 15-én a Videotonnak a felvidéki Zsolna ellen játszott felkészülési mérkőzéséről számolt be a Hírlap. A Videoton Disztl P. – Végh, Csuhay, Vadász, Horváth G. – Kiss (Borsányi), Csongrádi, Palkovics (Szabó) – Zsinka (Nagy T.), Havasi, Mihalics (Gazdagh) összeállításban lépett pályára. A félidő gól nélküli döntetlennel ért véget. A második felvonásban sem jöttek a helyzetek, a Videotonban továbbra is inkább a védők igyekeztek. Nyolc perccel a mérkőzés vége előtt aztán az egyébként lelkesen játszó, sokat vállaló Vadász hibázott, Disztl pedig már nem védhetett, így a vendégek nyertek 1:0-ra. 

A miniszterelnök avatta 

A Semmelweis-emlékév alkalmából készíttetett Székesfehérvár városa emléktáblát a nagy magyar orvosnak 1992-ben az egykori cisztercita gimnázium, a jelenlegi megyei gyermekkönyvtár falára, melynek leleplezésére Antall József miniszterelnököt kérték föl. Antall József mint orvostörténész és mint a Semmelweis Orvostörténeti Társaság elnöke elfogadta a meghívást, egyúttal találkozott a város vezetőivel – számolt be róla lapunk 1992. augusztus 15-én. 

Árvízre készültek 

Idén a hatalmas aszály nehezíti meg főként a mezőgazdaság helyzetét, ám 2002 nyarán az áradó Duna okozott nagy gondot. Az árhullám augusztus közepére ugyan még nem érte el megyénket, de már erősen készültek és árvízvédelmi intézkedéseket is hoztak az illetékesek. A megyei védelmi bizottság sajtótájékoztatóján többek között arra kérték a folyó árterületén kempingezőket, hagyják el a területet, az ott tulajdonnal rendelkezők pedig készüljenek az árhullám megérkezésére. Bejelentették, hogy augusztus 14-ével I. fokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Adony–Ercsi térségében egy 32 kilométeres szakaszon. Adonynál a Duna 2002. augusztus 14-én 467 centiméter volt

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!