Az elfeledett sóstói légibázisra emlékeztet a megtalált emlékmű

A sóstói kísérleti telep nem a véletlennek köszönheti létrejöttét. Korábbi feljegyzésekből kiderül, a bázis eredetileg is katonai célokat szolgált és már az első világháborút megelőzően, 1911 áprilisában József főherceg is járt a  székesfehérvári kaszárnyában, és szemlét tartott a sóstói gyakorlótéren. 

Néhány évvel később, a háború derekán, 1916-ban a had­ügyi kormánybiztos kereste fel a város polgármesterét, és közölte, hogy a már működő lőtér mellé a léghajók töltéséhez hidrogéngyárat és repülőteret akarnak létesíteni. A sárkányhegyi szőlőknél lévő gyakorlótér mellé még 50 katasztrális holdat kért. A bérlők kártalanítása után azonnal megkezdődtek az építkezések. A töltőállomás és a kiszolgáló egységek egy év alatt elkészültek, mivel a léghajókat a harctereken is bevetették, nem volt ildomos húzni az időt.

A Székesfehérvár-Sóstó Léghajós Telep és Gázgyár területén a háború végén fogolytábort alakítottak ki, és a trianoni szerződés következtében Magyarországtól elcsatolt területekről érkező menekültek egy részét is itt szállásolták el. Az 1918-as év végére a katonaság elhagyta a területet, az ide kényszerült emberek az itt tárolt anyagokat fosztogatták, az állapotok nem voltak éppen rózsásak. Egy tűzesetben még a barakkok egy része is megsemmisült, de a repülőtér használható állapotban maradt.

Mivel az antant és a megszálló román hadsereg elől is menteni kellett a repülőket és az alkatrészeket, a megmaradt épületek 1919-től repülőgépekhez szükséges anyagok tárolására lettek hasznosítva.

A bázison, hogy a későbbiekben is fennmaradhasson – és ne szúrjon szemet, hiszen a békeszerződések megtiltották az országnak a légierő birtoklását –, hivatalosan a polgári repülés fejlesztése zajlott. A Szent János dűlőt bérbe kérték a várostól és az álcázás érdekében ragaszkodtak hozzá, hogy továbbra is legeltessenek rajta marhákat.

A húszas évek végére már komoly fejlesztéseken esett át a telep, korszerű repteret és tanonciskolát is kialakítottak. A megépült hangárt a berepülő pilóták és a közfelderítők használták.

A légierőt jól álcázottan tudták itt fejleszteni, a Kereskedelmi Minisztériumon belül működött  a Légügyi Hivatal. A légiposta a vadász, a légiforgalmi a bombázó, a légi fényképező pedig a felderítő tevékenységeket takarta.

1926-tól a repülőgép-javító üzem mellett már repülőgép-tervezéssel is foglalkoztak. A helyben tervezett és megépített gépeket a berepülőpilóták tesztelték. Ez talán a legveszélyesebb része egy új repülő égre bocsátásának. Olyan géppel kell a felhők közzé merészkedni, amely eddig csak papíron létezett. Hát ezek a fiatalemberek erre vállalkoztak. Titokban, hogy senki meg ne tudja, de ha szükség lenne rá, megbízható, jól működő és sok esetben korát megelőző technika állhasson az ország rendelkezésére.

Ezekből az évekből több pilóta, mellettük szerelő, légügyi biztos, mérnök neve is felbukkan a korabeli sajtóban, sajnos mind a tragédiák kapcsán.

Vida József Lajos 1931. július 5-én próbarepülésre indult egy egyfedelű géppel. Mikor Mór közelébe ért, a motor hirtelen leállt, Vida siklórepülése sikerült, mégsem tudta megakadályozni, hogy a gépével fának ütközzön: a repülő összetört, ő maga pedig súlyos sérüléseket szenvedett. A fedélzeten vele utazó Héderváry Miklós szerelőmérnök az arcán és az orrán sérült, mindkettőjüket a székesfehérvári kórházba szállították, de a pilóta nem tért magához, az életét nem tudták megmenteni.

Még ebben a hónapban újabb szerencsétlenségről szólnak az újságok. Július 21-én Vilhelm Károly sportrepülőgéppel merészkedett az ég felé, hogy néhány gyakorlatot hajtson végre, de – ebben az esetben is – megmagyarázhatatlan okok miatt leállt a motor. Kényszerleszállás közben a pilóta kizuhant és olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy a székesfehérvári katonai kórházba szállítása után nem sokkal meghalt.

December végén két ünnepséget is tartottak a légügyi hivatal székesfehérvár-sóstói repülőtelepén. Haász püspök felszentelte a telepen létesített kápolnát, majd a repülős bajtársak emlékét hirdető emlékoszlopot a légügyi hivatal főnöke leplezte le, melyre a két pilóta neve mellé még két társuk neve is felkerült a későbbiekben.

1933. július 12-én Rohla Miklós légügyi biztos Pálos László szerelővel műrepülést hajtott végre és lezuhant. „A sportrepülőgép éppen a székesfehérvári rádióállomás antennái fölött lebegett, amikor a looping bevégzése után a pilóta »dugóhúzót« csinált. A szemtanúk szerint a »dugóhúzó« kezdete jól sikerült, de egyszerre csak a gép szárnya megbillent, s a sportrepülőgép teljes erővel orrával a földnek vágtatni kezdett lefelé. A sportrepülőgép hatalmas csattanással egy földszintes parasztházra zuhant. A motor a következő pillanatban felrobbant, lángolni kezdett a háztetőn és hatalmas lánggal égett a lezuhant, összeroncsolódott repülőgép is.” A tragédiáról hosszasan számol be a másnapi Pesti Napló. „A repülőtér mentőautója a zuhanás pillanatában megindult a gép felé és már egészen a közelben robogott, amikor a gép orrával befúródott a háztetőbe. A mentők azonban nem tudták megközelíteni a repülőgép roncsait és nem tudtak semmit sem tenni a szerencsétlen pilóták megmentésére, mert a két ház hatalmas tűzcsóvájának kellős közepén volt az összeroncsolt gép. Végre megérkeztek a székesfehérvári tűzoltók, akik háromnegyed kilencre lokalizálták a tüzet és a mentők a romok alól kiszedték a repülőgép vázát és a két szerencsétlen pilóta szénné égett holttestét.”

A negyedik név Szabados Béla pilóta altiszté, aki másodmagával Székesfehérvárról indult Szombathelyre. Várpalota magasságában motorhiba miatt kényszerleszállást akartak végrehajtani a sziklás terepen, de a manőver nem sikerült. A pilóta és a vele utazó Szabó Jenő a kórházba szállítás közben meghalt.