Sokatmondó évtizedes emlékeket állítanak ki a zámolyi magtárban

Nem kell ahhoz történelmi előképzettség vagy a II. világháborúban való jártasság, hogy a látogató érezze és értelmezze az egykori uradalmi magtár darálójában összegyűjtött és nemrégiben egy kicsit „rendbe szedett” tárlaton kiállított tárgyak üzenetét, a hangulatot.

1944–45-ben Zámolyon és környékén (is) csúnya világ járta: a harcok nyomában pedig szenvedés, pusztulás és halál járt. Aztán csend lett. Mérhetetlen csend. Aki pedig később megszólalt volna, annak befogták a száját. Így némult el az elesett katonák, a megerőszakolt asszonyok, a kivégzett férfiak, aztán a hadifogságot megjártak emléke és szenvedésük története. Hátrahagyott személyes tárgyaikat, szétlőtt harckocsik maradványaival, földre hullott üres töltényhüvelyekkel és a háború sok más nyomával együtt csendben befedte a föld. Hosszú idő telt el, és hosszú utat jártunk be addig, amíg kutathatók lettek és hallhatóvá válhattak az addig titokban és suttogva továbbadott vagy soha el nem mesélt történetek.

Weimper Zoltán egyike azoknak, akik azon dolgoznak, hogy amit még lehet, megismertesse az utókorral:

– 1999-ben csatlakoztam a Magyar Hadtudományi Társaság csata- és hadszíntérkutató szakosztályához. A hadisírgondozásnak köszönhetően jöttem először Zámolyra, amelyről azelőtt nem is hallottam. Az első itteni kutatásunkat 2003-ban kezdtük a Fehérvár és Zámoly közötti Gyulamajorban, amelyet Farkastanyaként is emlegetnek. Felvettem a kapcsolatot Demeter Zsófia történésszel is, aki egy időben az István Király Múzeum igazgatója volt, és két évvel később, a háború lezárásának 60. évfordulóján megcsináltuk az első kiállítást a zámolyi iskolában – mesélte Weimper Zoltán.

A tárlat akkor mindössze két vitrinből állt, a zámolyi csatához köthető tárgyi emlékeket mutatta be, mellette pedig született egy mintegy 40 oldalas tanulmány. Aztán 2007-ben Borbálamajorban tartottak egy háborús hadi bemutatót, amelyben száznál is több hagyományőrző vett részt. (Weimper inkább újrajátszóknak hívja őket, ahogy egyébként az angolban is a reenactor kifejezést használják rájuk. Ez talán logikus is, mert például egy SS-katona ne őrizzen hagyományt!) Ez után vetődött fel először, hogy jó lenne az addigra a kutatásokból összejött anyag tárolására, kiállítására egy hely Zámolyon. Akkoriban Ujvári József volt a polgármester, aki felajánlotta, hogy az uradalmi magtár darálójában nyissanak egy kéthetes kiállítást. Azóta sem zártak be.

– A tárlat legnagyobb értéke, hogy tapintható. Ez itthon ritkaság. Minden tárgyat – kivéve azokat, amelyek nagyobb értéket jelentenek, így a személyes hagyatékok – meg lehet fogni, kézbe lehet venni, hogy valóban érezze a látogató a történelem súlyát, szó szerint és átvitt értelemben is – mondta Weimper Zoltán.

A tárgyak száma a nyitás óta megsokszorozódott. Egy idő után már nem csak a kutatásokból kerültek elő dolgok. Jöttek a faluban, a környéken élők, és hozták, ha valami előkerült a családban. Ahogy telt az idő, a zámolyi csatához köthető tárgyakon túl érkeztek néprajzi, helytörténeti emlékek is. Így aztán a daráló épületének másik felében második kiállításként felhalmozódott tetemes számú tárgy is, amelyek egyelőre még válogatásra, tematizálásra várnak. Van itt a régi írógéptől kezdve a mezőgazdasági eszközökön keresztül a motorkerékpárokig bezárólag minden. Weimper Zoltán mindegyikről tudja, honnan van és mi a története, csak még nem volt idő ezek közkinccsé tételére. Persze olyan is akad, amelynek a története izgalmasabb, mint a tárgy maga.

– Egy Borbálamajorban feltárt német lövészárokrendszerben találtunk egy varsói villamosvezetősapka-jelvényt. Tudjuk, hogy 1939-ben rengeteg lengyel menekült, katonák és civilek érkeztek Magyarországra, és hogy a katonákat internálótáborokba zárták. Ám annak szerintem kicsi az esélye, hogy egy varsói villamosvezetőt éppen itt zártak volna be. Azt valószínűbbnek tartom, hogy a Totenkopf had­osztály – amely Zámoly környékén harcolt 1945. március 14–16-án, és 1944-ben részt vett a varsói felkelés leverésében is – egyik katonájának a zsebéből került a lövészárokba a lengyel „szuvenír” – mondta Weimper Zoltán.

Ez a darab ugyan egyelőre nem látható a magtárban, számtalan más, így többek között egy bombaszilánkok szaggatta kovácsoltvas kapu a zámolyi Kossuth utcából, egy bunkerből előkerült, T–34-es harckocsi póttartályából kialakított tábori kályha vagy golyó lyuggatta rohamsisakok viszont igen. Konkrét résztvevőkkel is „találkozhatunk” a kiállításon, így például Esze Jenő századossal, a 2. páncélos-utászzászlóalj parancsnokával, akinek Bocskai-sapkája, csapatjelvénye és különböző emlékérmei, amelyeket a hadi eseményekben való részvételéért kapott, szintén megnézhetők. Aki pedig szívesen olvasgat, az a történelmi tényeken felül böngészhet a zámolyi csatát megjárt katonák visszaemlékezései között is.

A kiállítás ingyenes, de nincs rendszeres nyitvatartási ideje. Aki szeretné megnézni, felveheti a kapcsolatot Weimper Zoltánnal a közösségi oldalon: Magtár – Hadtörténeti Tárlat Granary – Military History Exhibition.