Kétszáz éve tették le Alcsút alapkövét

Pedig valaha olyan uralkodói otthon, főhercegi, nádori épület állt ott, amelyhez képest a jelentős alcsúti dendrárium joggal volt kertnek nevezhető. „A víz szalad, a kő marad” – áll házak homlokzatán olykor, de úgy tűnik, van, ami az építőkőnél is maradandóbb. Ez pedig az élő természet maga. Pedig József Antal főherceg, azaz József nádor egykori kastélya, amelynek alapkövét 1820. június 13-án tették le, a kor egyik legszebb, legtisztábban klasszicista főnemesi épülete volt. A tervezéshez – a magyarországi nyaralóházra vágyó nádor megbízásából – Pollack Mihály 1819-ben kezdett hozzá. Bár a főépület építése József nádor életének 50. esztendejében, 1826-ban befejeződött, újabb egy évet vett igénybe a több mint 100 szobás „nyaralóház” berendezése. Az emberi igények mindig egyéniek, a többséget adó közép számára olykor felfoghatatlan szélsőségekkel. De ha valaki, mint József nádor is, a firenzei Poggio Imperiale nagyhercegi palotában látja meg a napvilágot, hogyan is óhajthatna magának az elkészült alcsútinál szerényebb kastélyt alkalmi elidőzései helyszínéül?

Még József nádor életében elkészültek a négyszögletes udvart körbefogó, hátrafelé nyitott, U alakú kastély gazdasági melléképületei is, a park kialakítása pedig már a főépület építése idején, 1825-ben megkezdődött. Mint az Arcanum online helytörténeti kiadványában, a Száz magyar falu alcsútdobozi fejezeteiben – Jókaira hivatkozva – olvasható, József nádor birtokba lépését megelőzően mindössze három fa állt a későbbi park területén. A mintegy nyolcvanholdas kert évekig tartó kialakításának munkálatait a schönbrunni kastélyparkot tervező Tost József királyi udvari kertész négy fia közül az egyik, Károly irányította. A park faiskolaként is funkcionált, ahonnan – mintegy 300 növényfaj meghonosítása után – az évek során számos nemes, ritka példányt telepítettek tovább a főúri Magyarország más birtokaira. Innen végezték a József nádor tulajdonába került Margitsziget növényzetének iskolázását, megújítását is.

Úgy tűnik, nem csupán növényeik, de végül a kertészdinasztiák is kinövik magukat. A Tost család egyik leszármazottja, Tost Gyula 1906-ban Magyarország vallás- és közoktatásügyi minisztere lett. Egy későbbi Tost Gyula pedig, Horthy szárnysegédjeként, Ambrózy mellett a Kiugrási Irodát vezette, és a próbálkozás bukásának napján, 1944. október 15-én lőtte főbe magát.

1844-ben mindenesetre Fuchs Emil vette át Alcsúton a főkertészi teendőket. Az ő ideje alatt, 1846-ban gyakornokoskodott Vajda János egy esztendeig a birtokon. Benyomásairól a költő így írt: „úgy tetszett, mintha az új Magyarország napja kelne ott előttem, ahonnan egy szebb jövendő korszerű művelődésének fénye sugárzik szerteszét a hazára”. József nádor azonban 1847. január 13-án meghalt, rá egy évre Pesten kitört a forradalom, a Habsburgokkal való viszony pedig egy időre túl hűvössé vált a kertészkedéshez. Csak húsz év múltán, a kiegyezést követően, 1867-től adott új lendületet a kastély és a park fejlődésének József Károly főherceg, a nádor nyolcadik fia. Az ő idején élte második virágkorát az atyai birtok, amelynek örökségét a fiú bővítésekkel és újabb beruházásokkal gazdagította.

Ezek egyike volt a pálmaház 1872-es megépítése. Az Ybl Miklós tervei alapján készült acél tartószerkezetes, hajlított üvegfelületekkel határolt, helyeként 8 méter belmagasságú télikertnek elkészülte után a csodájára jártak. Gazdag és egzotikus növényvilágáról több korabeli újság is oldalas írásokban számolt be. 1880-ban pedig Simor János bíboros, esztergomi érsek szentelte fel a kastély elkészült kápolnáját, amely egy korábbi istálló átalakításával, Storno Ferenc építész tervei alapján valósult meg. A tervekkel Stornó az 1879-es székesfehérvári országos kiállításon aranyérmet nyert. A kastély e második fénykora ismét csak a birtok jó gazdája, József Károly főherceg halálával ért véget, 1905-ben.

Épp, mielőtt negyven évvel később, az alcsúti főhercegi kastély agóniája megkezdődött volna, az épületről 1943 augusztusából még rendelkezünk egy nyárvégi, futó benyomással. Az épületről 1943 augusztusából még rendelkezünk egy nyárvégi, futó benyomással. Cech-Erba Odescalchi (ejtsd: Céh-Erba-Odeszkálki) Sándor herceg, miután 17-én, Tihanyban feleségül vette Habsburg-Lotharingiai Margit főhercegnőt, a mindössze 18 esztendős fiatalasszonnyal az alcsúti kastélyban töltötte a mézesheteket. A később Svédországba szakadt Sándor herceg Testamentum címmel 1991-ben megjelent emlékirataiból tudjuk, hogy az akkor már több mint 200 szobából álló épületben egyidejűleg akár több főhercegi család is tartózkodhatott anélkül, hogy egymással – a formálisan szükséges mértéken túl – érintkezniük kellett volna. A főhercegi „társasüdülő” mindegyik részlegének külön udvartartása és konyhája volt.

A nagyszerű kastélyt végül nem a világháborúk törölték el a föld színéről, hanem a szovjet típusú béke, amely a magyar társadalmat egyetlen tálban, esetünkben medencében keverte homogén masszává, megszüntetve belső szerkezetét, rétegeit, egyedi sajátságait. A nemesség minden testi, lelki, erkölcsi és kulturális nyűge alól fölszabadított nép a Habsburgok 1944. december végi távozását követően nem annyira oltani igyekezett a helyenként lángoló kastélyt, mint inkább szétlopni annak gazdag berendezését. A helyi szerzetesnővérek naplója szerint 1945 tavaszán a kastély rejtekhelyeit „a hűtlen emberek, kik tudtak róla, elárulták, felbontották, a kincseket elvitték, hogy hova, nincs biztos tudomásunk róla”. A szovjet katonai parancsnokságnak is otthont adó, kifosztott épületet az 1951-ben megkezdődött visszabontás – a portikusz kivételével – eltüntette a föld színéről. Ma az egykori homlokzat maradéka mögött nem főhercegi kastély áll, hanem, mint Kipling dzsungelében, az uralkodói múltat gyökereik közt rejtegető fák – és leveleik közt olykor szentjánosbogarak. A természet millió csodája, amely békésen összekapcsolódó, nemes sokféleségét egyformaságra soha nem cserélné.

(Forrás: internet)