Már csak az emlékekben él Tükröspuszta

Tükröspuszta egy különleges hely volt. A boldog, gondtalan gyermekkor oázisa, a szép emlékek lakhelye – legalábbis így mesélik az apró település elszármazottai.

Fotó: Velencei Helytörténeti Egyesület

Második találkozójukon, a Boldogasszony Közösségi Házban szeptember 23-án közel harmincan gyűltek össze és nosztalgiáztak. Az emlékek a rendezvényen hallott előadások nyomán lettek még élesebbek.

– Tükröspuszta Velencétől hat, Pusztaszabolcstól pedig hét kilométerre fekvő kis zsáktelepülés volt. Azt nem tudni, mikor építették ott az első házakat, de az 1800-as évekből már vannak feljegyzések, melyek arra utalnak, hogy először a Meszleny család, majd 1890-től Mandorff Géza báró birtokolta a közel tizenöt hektáros területet. Utóbbi „uralma” alatt kezdett el épülni a terület: nyolc téglaházat húztak fel – magyarázza Galambos Györgyné, a Velencei Helytörténeti Egyesület elnöke.

Mint megtudom, Tükröspuszta története csak innentől válik igazán érdekessé.

– Egy budapesti festékkereskedő vette meg a birtokot, Pick Richárd, aki később a Tükrösi nevet is felvette. Akkoriban egy mintagazdaság volt a tükröspusztai, ami nagyban köszönhető az terület intézőjének, Jancsó Mózesnak. A felépült kastélyban csak nyáron tartózkodott a tulajdonos és családja, ezekben az időszakokban körülbelül száz pusztai dolgos ember serénykedett a monumentális és épületben és környékén, illetve közel ötven segédmunkást fogadtak fel a környező településekről – mesél az egyesület elnöke. Ebben az időszakban épült a népiskola is, és közel ötven diák tanult benne, elsősök és nyolcadik osztályosok együtt. Mondhatni: ez volt Tükröspuszta aranykora.

A háborúval aztán minden megváltozott. A kastélyt lebombázták, ami maradt azt a helybeliek hordták szét és hasznosították újra építőanyagként.

Később ahogy minden mást is – úgy Tükröspusztát is államosították, az Agárdi Állami Gazdaság részeként ez lett a baromfi ágazat központja. A 70-es évek elején aztán az iskola is megszűnt, pedig a feljegyzések szerint igényes oktatás folyt ott mindvégig. Olvasni tanították a gyerekeket, könyveket adtak a kezükbe és színdarabokat játszattak el velük. Még egy néptánc csoportot is elindítottak, ami aztán akkora siker lett, hogy Velencéről is átjártak a zsáktelepülésre.

– Mindent elbontottak, mára szinte teljesen visszafoglalta a természet a területet, csak a házak alapjai maradtak meg a föld alatt. – újságolja Galambos Györgyné, aki szerint az egykori, fényűző kastélyról egyetlen kép maradt fenn.

Viszont az emberek emlékezetében még ott a képe.

A találkozón Tóth Zsuzsi néni, saját életéről és egyben Tükröspusztáról szóló, hangulatos írásait olvasták fel, és az ottani osztály tanítónőjének, Malomvári Tibornénak a lánya is megosztotta édesanyja történeteit az elszármazottak második találkozóján, melyet – a reményeink szerint – egy harmadik követ hamarosan.