Mezőföld

2007.03.29. 02:28

Jövőkép arculat, területfejlesztés

Enyingi kistérség (vv) - Átlátható legyen a jövő, a rendszeres munka a közös célok megvalósítását szolgálja - hangzott el. A teki és a céde pályázatok felhasználásáról is szó esett.

Varga József

Az elmúlt években a kistérségek önkormányzatai a hatályos törvények alapján társulási megállapodást köthettek, hogy a közszolgáltatásokhoz minél teljesebb körben juthassanak hozzá, s a lehetséges forrásokat minél célszerűb-ben használhassák fel. A Mezőföldi Többcélú Kistérségi Társulás 2005. április 4-én alakult meg Dégen, a társulási megállapodást a kilenc település polgármestere és jegyzője aláírásával hitelesítette.

A többcélú társulás elmúlt időszakban végzett tevékenységéről Tóth Dezső, a kistérségi társulás elnöke, Enying polgármestere számolt be a társulás enyingi ülésén.

Az önkormányzatok a területfejlesztésben, az egészségügyi és szociális, valamint az alapfokú oktatási ellátásban működnek együtt. Mátyásdomb és Mezőszentgyörgy csupán a területfejlesztési feladatok ellátásában vesz részt.

- Azt szeretném, ha a kistérség jövője átlátható lenne, a munka a rendszeres munka-szervezeti tájékoztatókon alapulna, és a közös célok megvalósítását szolgálná - emelte ki Tóth Dezső. - Mielőbb ki kell dolgoznunk jövőkép arculatunkat és területfejlesztési koncepciónkat.

A kistérségi elnök ezután a 2002-2006. közötti időszak megyei teki és céde pályázatainak felhasználását ismertette. A forrásokból a többi között a középületek felújítását, a különböző tervek elkészítését, a belterületi utak javítását tudták megoldani a települések.

Dr. Miljánovits György ügyeletes orvos a központi orvosi ügyelet 2006. évi működéséről, Csényi Ildikó kistérségi egészségügyi és szociális referens a szociális alapellátás, Polyák István oktatási referens az alapfokú oktatás területén végzett tevékenységről számolt be.

Megismerkedett továbbá a társulási tanács Pálinkás Anett, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség térségi tanácsadójának a múlt évről szóló beszámolójával, valamint Dékány Éva és Róka Lászlóné belső ellenőr 2006-os összefoglaló ellenőrzési jelentésével.

Ezek is érdekelhetik