2018.05.05. 10:00
Szülők szerint is gond az gyerekkori elhízás
Egy kutatásban szülőket kérdeztek arról, mit gondolnak a gyermekek elhízottságáról. Mint kiderült, a magyar szülők 60 százaléka szerint jellemző a túlsúly a 14 éven aluliakra.
A labdajátékok is népszerűek a gyerekeknél
Fotó: Pesti Tamás/Fejér Megyei Hírlap
A mai gyerekek testsúlya sokszor tárgya az egészségügyi témájú cikkeknek. Egy friss kutatásban a megkérdezettek 60 százaléka látja jellemzőnek, hogy túlsúlyosak a 14 éven aluli gyermekek. A legfőbb okokat sorrendben a mozgásszegény életmódban, a helytelen táplálkozásban, valamint a magas cukor- és zsírtartalmú élelmiszerek fogyasztásában jelölték meg a szülők, akik „igyekeznek mindent elkövetni, hogy gyermekük egészségesen nőjön fel. Próbálnak körültekintően főzni, példát mutatnak, valamint mozgásra sarkallják a kicsiket” – tartalmazza a Regio Játék felmérése.
A válaszokból az derült ki, hogy a kerékpározás a legkedveltebb szabadidős elfoglaltság a 14 éven aluli gyermekek körében. Ezt a játszóterezés, a rollerezés és a labdajátékok követik. Megfigyelhető ugyanakkor, hogy az életkor növekedésével előtérbe kerülnek az elektronikai eszközök. Míg a tévézés 7 éves kortól kezd visszaszorulni, addig éppen ilyen idősen kezdenek többet számítógépezni a gyerekek, és felkerül a kedvenc elfoglaltságok listájára a mobilozás is. A 11 évnél idősebbeknél már a negyedik helyen áll a gépezés, a videók egyre nagyobb térhódításával ráadásul ez a tevékenység előrébb is kerülhet, az aktívabb elfoglaltságok hátrányára – fogalmaznak a kutatás eredményében.
A szórakoztató elektronika túlzott jelenléte miatt a megkérdezett szülők egyre inkább értékelik az óvodai, iskolai testnevelés órákat. Minden második szülő szerint a mindennapos testnevelés által változik gyermeke hozzáállása a mozgáshoz. Ennek ellenére tízből hárman el tudnának képzelni napközben több fizikailag aktívan töltött időt. kutatás szerint a 7–10 évesek a legaktívabbak, ők jellemzően fociznak vagy úsznak, ezeken kívül a fiúk küzdősportra, a lányok pedig táncra járnak. A futball és az úszás kortól és nemtől függetlenül benne van a gyermekek három legkedveltebb mozgásformájában, ezeket 11 és 14 éves kor között a fiatalok 64 százaléka, és már a 3–6 évesek 44 százaléka is szervezett keretek között űzi.
Az egyre melegebb időben érdemes minél többet a szabadban mozogni!