Kultúrák találkozása – A móri Berger Csabát „megmarta az utazásbogár”

A móri Berger Csaba tizenkilenc éves korában úgy gondolta – heccből –, hogy indul egy alapítvány által kiírt pályázaton. A feladat „csupán” annyi volt, hogy lefordítson egy politikai cikket a libanoni konfliktusról magyar és angol nyelvre egyaránt.

– Egyszercsak jött az értesítés, hogy megnyertem a pályázatot. Gimnazistaként nagy dolog volt ez – meséli Csabi –, főként, hogy a kapott összeg felhasználási idejét nem határozták meg, az egyetlen kitétel az volt, hogy egy brit egyetemen használjam fel azt.

Így került Csabi 2015-ben Londonba, a UCL Institute of Educationbe. Persze a magyar felsőoktatásba is belekóstolt előtte: miután 2009-ben befejezte tanulmányait a székesfehérvári Tóparti gimnázium angol–humán nyelvi előkészítő szakán, anglisztika alapszakot kezdett az ELTE-n, ahol meg is szerezte első diplomáját.

– Rendszerint ötéves terveket állítok fel magam elé, és azon dolgozom, hogy ezeket meg is valósítsam. Így miután befejeztem a hazai tanulmányaimat, kiköltöztem Londonba, hogy az itteni egyetemi léthez elegendő forrás álljon a rendelkezésemre. Célom volt, hogy az elnyert ösztöndíj-támogatást kiegészítsem úgy, hogy az ne csak a tandíjra legyen elegendő, de mellette meg is tudjak élni – mesél a kezdetekről.

A londoni kaland 2012. július 24-én indult, az eltelt évek alatt Csabi számos tapasztalatot gyűjtött és több kultúrát is megismert.

– Az első három évem a gyűjtögetésről szólt Londonban, ez idő alatt ideiglenes munkaként szendvicseket szállítottam a belvárosi irodákba, kerékpáros futárként. Fontos volt, hogy beleszokjak a helyi életbe, így a munkák terén nem válogattam. Sőt, a kerékpározással a várost is jobban megismertem – meséli Csabi.

Aztán 2012-ben, három hónap elteltével hirdetést adott fel, amellyel csakhamar angoltanítói magánvállalkozása is elindult.

– A tanítványbázisomat folyamatosan építettem ki, először olcsóbban kínáltam az órákat, aztán kicsit drágítottam. Az ajánlások azonban így is jöttek, olyannyira, hogy azóta már nemcsak személyesen, de a világhálón keresztül is oktatok, számos kultúrát megismerve – magyarázza.

Tanítványai a korukat és céljaikat tekintve is vegyesek. A legtöbben a munkájukhoz szeretnék használni az angolt, s ehhez elkél egy szakember segítsége, mivel más országból érkeznek az Egyesült Királyságba, egy alapszintű nyelvi tudással.

– A „terepen” hamar rájön az ember, hogy más az iskolában tanított angol, mint a mindennapokban használt. Gyakorolni pedig Londonban is viszonylag nehéz, hiszen nagyon alacsony számú az igazi angol lakosság. A diákjaim leginkább spanyol, olasz és francia nemzetiségűek, de meg kell érteni az indiai és a kínai akcentust is – részletezi Csabi, hozzátéve, mindig is auditív tanuló volt, ezért sokkal erősebb a hallás-, mint az olvasáskészsége.

2015-ben pedig a mesterképzést is elkezdte a már említett Institute of Educationben, amely intézmény évek óta világtéren vezeti a statisztikákat az oktatás témakörében. Szaktársai főként Kelet-Ázsiából (Kínából, Koreából, Tajvanból) érkezett hallgatók voltak, száz diákból öt volt anyanyelvű angol. Így bár hosszú távra nehezen szerzett barátokat a Mórról indult magántanár – hiszen ezek a hallgatók egy idő után visszautaztak a saját országukba –, a képviselt kultúrákat akarva-akaratlanul egyre jobban megismerte. A diplomamunkáját tavaly augusztusban adta le, novemberben pedig kiderült, dicsérettel végezte el a mesterszakot. Azóta a tanítás tölti ki a mindennapjait.

– Egy saját magam által szervezett minicégben dolgozom. Az óraszervezésnél leginkább arra kell figyelnem, ki hogyan ér rá: például a szülők esetében tudom, mikor van iskolai szünet – magyarázza, majd hozzáteszi:

– A magánvállalkozás hatalmas előnye, hogy én osztom be az időmet.

Hát így kezdte el világjáró körútját Csabi.

– Nagy álmom volt, hogy eljussak San Franciscóba. Ezt 2015-ben sikerült megvalósítanom, az USA-ban tíz napot töltöttem el, teljesen egyedül. Ez nagyban megdobta az önbizalmamat, úgy éreztem, előttem hever a világ. Ahogyan az angolok mondják, „megmart az utazásbogár”, azaz megfertőződtem az utazás iránti szeretettel, már-már mániákussá váltam, rendszeresen nézem az akciós repülőjáratokat – meséli. Azóta pedig már négyszer járt Amerikában, New York, Florida és Orlando szépségeit is felfedezte, s húgával közösen a Dominikai Köztársaságba is ellátogatott.

– Érdekes megtapasztalni a kultúrák sokféleségét. A magyar nem egy tipikus utazónemzet, s rendszerint olyan távokat tesznek meg autóval, amiket számos közép-európai ember már repülővel tenne meg. Londonban sok nemzet él együtt, az ország arra „nevel”, hogy ne csak egyfajta látásmódod legyen, hanem próbáld megérteni a másikat is. Amerikában pedig nem veszik túl komolyan az életet – mesél tapasztalatairól, majd hozzáteszi: – Persze amikor utazom, örömmel terjesztem a magyar kultúrát is, hogy ne csak Budapestet és Puskást ismerjék a többi nemzet tagjai. Egy olasz, két japán és két koreai barátomat már végigkalauzoltam Budapesten, ami nekem is hatalmas élmény volt.