Játékterem a nagyszobában

Legalábbis a lakás ezen részén, mert a gyerekszoba szigorúan tiltott zóna, és nyilván a konyhának is más a funkciója, viszont van még gép a pincében is. Viktor felesége és három lánya szerencsére jól bírja a kiképzést, igaz, a gépek nincsenek mindennapos használatban.

Mielőtt azonban felteszem a kérdést, mikor és milyen indíttatásból kezdett játékgépeket telepíteni a lakásba, sorra vesszük a szobafal mentén álló darabokat.

A legkisebb inkább a gyerekek örömére áll az egyik sarokban: az érme bedobása után egy műanyag gömbhöz jutnak, ami apró ajándékot rejt. A gömböket Kínából rendelte Viktor a gép beszerzése után, hogy a gép úgy működhessen, akár egy Balaton-parti büfé teraszán. Az ajtó mellett a Super Dice, vagyis a kockás gép, amiben gyümölcsök pörögnek és különböző kombinációkat kell belőlük összehozni. Örök klasszikus, ami valódi kocsmahangulatot teremt: annak idején minden ivóban állt belőle egy.

Szemben vele a penny pusher, amiben érméket tol kifelé egy kar, és amennyi leesik belőlük, annyi a nyeremény. – Ez a fajta játék a 90-es években volt nagy divat, aztán kidobálták őket, mert beépített számláló híján nem lehetett nyomon követni, mennyit dobáltak bele a játékosok, illetve mennyit vettek ki nyereményként. Három évig vadásztam egy ilyen gépre. Ahhoz, hogy be tudjuk hozni a szobába, a fél lakást át kellett rendezni – mesélte Viktor.

A penny pusher mellett egy ősi videojáték, amelyen több programból válogathat az ember. Ezt a gyerekek és a feleség is szeretik, mert a kártyától a logikai játékokig sok mindent tartalmaz. Szomszédságában egy másik, kisebb és csendesebb kockás gép foglal helyet. Viktor szerint ennek „Jó napot kívánok”-kal kell köszönni. Mint megtudom, egy Aladdin I-es, ami közel 30 éves, és még 20 forintosokkal működik. Végül az ablak melletti sarokban zárul a sor – és kezdődik az ülőgarnitúra – egy úgynevezett fruit poker géppel, ami a kocsmák másik nagy klasszikusának számított.

– A Super Dice gépet igazából nem szeretem, de olyan klasszikus darab, ami nem hiányozhat a gyűjteményből, ráadásul igen baráti áron kínálták. Nem hagyhattam ott. De az én kedvencem a fruit poker – vallotta be Viktor, aki a gépeket, a nejével történt egyeztetés után, az interneten szerezte be. Erre a kijelentésre neje csendesen mosolyog és hozzáteszi: az egyeztetést inkább bejelentésként kell értelmezni. A beszélgetés során az is kiderül – és Viktor ezt nyíltan vállalja – hogy egykor maga is játékgépfüggő volt, és tisztában van vele, hogy a nyerőgépek hazai betiltása az ő életét is megmentette. Számos cimborája élete viszont addigra tönkrement és van közöttük több is, aki öngyilkos lett, miután mindenét eljátszotta. Viktornak szerencséje volt, sem a családja, sem a vagyona nem ment rá a játékszenvedélyére, és ma már csak kaparós sorsjegyben utazik. A játékgépek gyűjtése viszont nyilván régi szenvedélyére vezethető vissza, és amikor hiányzik neki a hangulat, a játék tüze, hát bekapcsolja valamelyik gépét és nyomkodja a gombokat.

– Titkos vágyam még egy payazzo beszerzése, amiben a bedobott érmét kellett úgy elpöckölni, hogy az a megfelelő nyerő lyukba essen. A helyzet ezzel a géppel ugyanaz, mint a Super Dice-szal volt annak idején. Egyelőre egyetlen eladó darabot sem találtam. Igaz, azt még nem tudom, hová teszem – mondta Viktor, aki a végén azt is elárulta, ha lenne egy háza, abban biztosan lenne játékterem. De szigorúan csak a saját maga és barátai szórakoztatására.

Ám ebben a kis szobában is zajlik időnként az élet, mert a gyerekek és barátaik, de felesége kollégái is szívesen mennek fel Kosztolányiékhoz néhány óra önfeledt játékra.