A gyorsítósáv használatának titka

Megyénket három (pontosabban az M8-as megépítésével nemsokára négy) autópálya is érinti, s ezekre szokás szerint három-öt kilométerenként kihajtókat építettek a gyorsabb haladás érdekében. S ahol van kihajtó, ott behajtó is van, ami minden esetben gyorsítósávval kezdődik.

A gyorsítósáv használata könnyűnek látszó feladat, de nem az. Több típusú sofőr létezik, egy részük nem megfelelően használja ezt, a forgalom megfelelő haladása szempontjából kiváló segítséget.

Biztosan mindenki látta már azt a jelenséget, amikor a sofőr behajt a gyorsítóba, elgurul a sáv végéig, majd amikor úgy érzi, be tud sorolni, pánikszerűen beugrik, és próbál felgyorsítani. Ez a megoldás kifejezetten veszélyes, hiszen nemcsak a forgalom ritmusát töri meg, de a sofőr önmagát és a mögötte érkezőket is veszélyezteti a manőverrel. A külső sávban lassan haladó, de gyorsítani próbáló autó könnyen lesz egy hátulról gyorsabban érkező autóval egy ráfutásos baleset áldozata.

Persze sokaknak már maga a gyorsítás is problémát okoz, hiszen a régi beidegződés szerint árt az autónak, ha forgatjuk a motort. Ilyet is láttam már, aki 50-es tempóról negyedikben próbált megfelelő sebességet elérni az 1.2-es kis benzinessel, ami persze nem megy, inkább kellemetlenül rángatni kezdett – cserébe csak 1300 volt a fordulatszám.

Ennek ellenkezője sem jó, ha túl határozottak vagyunk. Sok, magát tapasztaltnak gondoló, általában férfi sofőr a gyorsítósáv után egy mozdulattal a belső sávba ugrik, ami szintén rengeteg veszélyt hordoz magában.

A gyorsítósáv tehát egyszerűnek látszik, mégis sokféleképpen lehet rosszul használni. A legjobb megoldás az, hogy a gyorsítósávban a lehető leghamarabb elérjük a forgalom tempóját, vagy ahhoz minél közelebbit, majd biztonságosan besorolunk.