Vegyes a kép a vizsgán

alamihez már hozzászoktunk, egy ido után már nem is értékeljük annyira. Megemlékezni is elfelejtünk róla - van és kész. Belegondolunk-e abba néha, hogy a Tóparti gimnáziumból már mióta kerülnek ki végzos diákok a muvészeti szakról? Egyébként bele, mondjuk akkor, amikor az egykor ott tanulók munkáival találkozunk a tárlatokon, olvassuk a nevüket az újságban. Ezért nem hiábavaló meglátogatni az aktuálisan végzos tópartis diákok munkáit felvonultató kiállításokat, hátha megjegy- zünk néhány nevet, amit késobb majd jó lesz visszahallani. Az esély megvan rá.
A most 13. évfolyamos diákok vizsgamunkáiból rendezett mustra természetesen vegyes képet mutat. Milyet is mutatna, hiszen egy állapotot jelez, egy tanulási szakasz eredményét. Mi pedig, muítészek, érdeklodok megtudhatunk valamit arról, hogy a mai társadalmi, muvészeti folyamatok milyen hatással vannak azokra, akik késobb maguk is reflektálni készülnek ezekre a folyamatokra.
A grafikus tanulók munkái javarészt könyvillusztrációk. Ezek jó esetben nem csak a szöveg kiegészítését jelentik, hanem annak továbbgondolását is. Munkái alapján Gosztola Kitti volt az, aki talán a leginkább megközelítette ezt az elvárást, bár a többiekkel ellentétben neki mintha jóval nagyobb szabadságot is adott volna az illusztrálandó szöveg. József Attila-sorokhoz bármilyen kiegészítést hozzátenni hálás, ám veszélyes fel-adat is. Gosztola Kitti jó érzékkel, mintha megpróbálta volna alkotóelemire bontani József Attila költészetét így kapott egy nyomorúságos, szikár alakot, aki egy piros-pöttyös játéklabdát szorongat a kezében. Mellette pedig a JA-sorok, különbözo méretekben, színekben, különbözo betutípussal szedve, hogy jelentésükön túl formájukkal is megtámogassák a képi esztétikát. Más grafikusok némileg nehezebb feladatot választottak, jobban megkötötték saját kezüket, amikor olyan szövegekhez nyúltak, melyek kevesebb lehetoséget adnak az újragondolásra, s erosen kötodnek már létezo vizuális alkotásokhoz, stílusokhoz. Agócs Nándor a Nibelung-énekhez készített rajzokat, Nagy Péter pedig a Most és mindörökké egyes mozzanatait valósította meg amolyan dokumentarista képregény formájában. Mindegyik átgondolt munka, ám dacolniuk kell a mai emberbe már beleivódott eloképekkel az elobbinek a mostanság igen népszeru fantasy-stílussal, az utóbbinak az egykori filmes adaptáció képeivel.
Ha pedig már az eloképeknél tartunk, érdemes megemlékezni néhány textiles alkotóról is, akik ezek történetében már jóval messzebbre nyúltak vissza, és a mai muvészetben igen sokszor ideológiai, esztétikai alapként szolgáló távol-keleti kultúra jelképrendszerébol válogattak, a saját ízlésük szerint. Borai Ágnes, Héja Johanna és Mezosi Melinda a különbözo felületeken felvonultatnak mindent, amit európai ember ehhez a világhoz kötni képes, sárkányokat, egzotikusnak számító írásjeleket, a csillagjegyeket megtestesíto alakokat. És a munkanapló alapján teszik ezt úgy, hogy látszólag elmélyültek a kutatásban, és a létrejött alakok közel állnak ahhoz, hogy némileg függetlenedjenek saját eredetüktol.
Hasonló függetlenedési folyamat közepén jár Gellár Csaba is, aki gyurmafilmet készített egy kaméleonról Kamuleon címmel. A fohos figuráján túl a film számos képkockája is a kiállítás része lett. Megállapítható, hogy Gellár Csabára szerencsére nem voltak visszafordíthatatlan hatással a multiplexek hasonló tematikájú filmjei, de az úgynevezett magyar gyurmahagyomány sem nyomasztotta túlságosan - egészen vicces, eredeti világot rakott össze.
A kötöttebb mufajokban jóval nehezebb olyat alkotni, ami igazán egyéninek mondható. A plakáttervek közül Szalai Dorottya "táncplakátja" mutatott ebbol a legtöbbet, de Szabó Ágnes kávéscsészéi is barátságosnak és használhatónak tunnek. Bognár Attila készített egy saját társasjátékot, ami ráadásul nem is néz ki rosszul, és a szabályokat elnézve, talán még játszható is. A tárlaton talán megjegyzünk néhány nevet, amit késobb majd jó lesz visszahallani