Sztálin tízezer darabban

A kivetítőn megjelent a zirci tanárnő, Pongrácz Jánosné Jaross Ilona - 1950-57-ig tanított a bakonyi, akkor még kisközségben -, s elhangzott a tanárnő verse, melyet 1956. november 1-jén szavalt el a hősi emlékműnél, ahol a helyi események történtek. Be is vitték ezért a zirci fogdába, innen a veszprémi börtönbe, majd hét hónapig tartották közbiztonsági őrizetben Kistarcsán, szabadulása után a szakmájában hét év múlva tudott elhelyezkedni. Megható volt hallgatni levelét is, melyben zirci éveiről, a hatalom általi megalázásokról, igazsága melletti kiállásáról írt a zircieknek.

A verset követően egyik tagtársuk, Répás József képekkel, szövegekkel, helytörténeti kutatásokkal illusztrált anyagát mutatta be. Szólt az események előzményeiről, a forradalom főbb intézményeiről, idézett a Veszprém megyei Népújság - mely november 9-étől Új Út fejléccel jelent meg - híreiből, kiemelve a Zircet és a zirci járást érintő kérdéseket. Korabeli helyi iratokból kiderült, az esetleges sebesültek ellátását biztosítandó az Erzsébet kórház ágyszámát harminccal megnövelték, a lábadozók elhelyezésére Gézaházán ötvenágyas tábori kórházat létesítettek, megalakult a Zirci Járási Nemzeti Forradalmi Tanács - elnöke Tóth Ferenc volt, két év nyolc hónapra ítéltetett, mert az ítészek teljes egészében őt tették felelőssé az eseményekért -, létrejöttek a munkástanácsok, a dudarbányai példaértékű volt a járásban.

A nemzetőrség székhelye az egykori bányász- vagy legényszálló volt, a bányászok meghatározó szerepet játszottak végig a forradalom alatt, röpcédulákat sokszorosítottak, terjesztettek, leverték az akna bejáratáról a vörös csillagot, gyalogosan Zircre vonultak, forradalmi követeléseket fogalmaztak meg, élelmiszert gyűjtöttek és szállítottak a fővárosiaknak. Egyik vezetőjük Boldizsár Gábor volt, aki a forradalom leverése után a legsúlyosabb büntetést kapta a járásban, nyolcévi börtönt. A Zirc és Vidéke két száma jelent meg a forradalmi napokban, október 27-én és november 1-jén, stencilezve. 1950-ben, a szerzetesek szétszórattatása után a templom köré, hogy leválasszák a rontó, klerikális szellemiséget, kőfalat húztak, ezekben a napokban a forradalmárok ezt megbontották, és rombolni kezdték a szovjet emlékművet. Elhangzott a zirci események alakítóinak neve, ők az est résztvevői közül sokaknak személyes ismerősei voltak.

Az emlékezés második részében a zirci kétlaki magyar forradalmáré, a magyar-belga állampolgár Orémusz Józsefé volt a főszerep, aki 1956-ban Budapesten tanult, a Kilián laktanyával szemben lakott. Kezdettől pesti srácként harcolt, a lakás emeleti ablakából szórták a Molotov-koktélt, tizennyolc éves volt. Szülei aggódtak, hazament volna, de nem jártak a személyvonatok. A vasúton felkéredzkedett társaival egy tehervonatra, ha jó lesz nektek a szén mellett - mondta a mozdonyvezető, így ért haza. Két nap múlva hívták, mert élelmiszer-szállítmányt vittek társai Pestre, ő is ment. November 4. után tudta, nincs más választása, mennie kell az országból, 9-én útnak indult. Mosonmagyaróvárról gyalog tartottak a határ felé, visszafordították őket az orosz katonák, nem adták fel, az embercsempészek nyolcszáz forintért és egy karóráért átvitték őket.

Az úton, majd külhonban mindig vele volt a tenyérnyi kis fényképalbum, a családdal. Úgy döntöttek, Belgiumba mennek, mert a tervezett 1958-as brüsszeli világkiállításon kaphatnak munkát, így is lett. December 8-án emberkereskedők - József így érezte - válogattak közülük, és ő is elkelt , egy plébánián volt 11-éig, ekkor egy szőke hölgy a lányával érte jött. Ettől kezdve életét szerencse vezette, a Bollen család - a férj ügyvéd volt és kerületi tanácsos - nagy szeretettel vette körül. Jött az első karácsony, idegenben. Levelet írt szüleinek, szeretteinek. Édesanyja megőrizte, könnyfakasztó volt hallgatni. Gyötörte a honvágy, hiányoztak a társai, akik ezt enyhíteni tudták volna, ezért búcsúlevelet írt a befogadó családnak és iskola helyett irány a gyűjtőtábor.

Bollenék visszahívták és társait is magukhoz fogadták, mindenben segítették őket, a párokat kiházasították, Józsefet taníttatták. Szép élményei voltak, családtaggá vált. Édesapjával 1961-ben tudott találkozni Bécsben, aki munkahelyi kiránduláson járt ott, édesanyja 1962-ben utazhatott Brüsszelbe, fia eljegyzésére. 1964-ben kötött házasságot, két lánya született, egyikük ma már felvette a magyar állampolgárságot. Egész életében tisztességgel helytállt, Belgiumban megkapta a Koronarend Arany, majd Aranypálma fokozatát. A forradalmi napok eseményeit nem feledi. Ott volt a Sztálin-szobor ledöntésénél, őrzi annak egy darabját - egy tízezrednyi részét -, egy neves színész Sztálin egyik öklét vitte haza és elásta a kertjében, akik vittek belőle, azokat szobrászoknak nevezték maguk között akkortájt. József ma Brüsszel és Zirc között ingázik, ide és oda is van honvágya, vallja. Október 23-án mindig második otthonába utazik, mert 1957 óta a magyarok megemlékezéseket tartanak kint.

Szép ünnepi est volt a zirci. Magasztos, felemelő, hátborzongató, bensőséges, megrázó, szív- és lélekmelengető, a résztvevők személyes érzelmi kötődései tették azzá.