A magyar népdal napját ünneplik Martonvásáron

Mindez azért is természetes, mert éppen húsz éve – az országban először – a Hermann zeneiskolában indult olyan szakközépiskolai képzés, amelyen népzenét oktattak: előbb népéneket, majd hangszeres népzenét. (Persze, alapfokon már jóval korábban működött itt a népzeneoktatás.) Azzal pedig, hogy a budapesti Zeneakadémián nyolc éve népzenei tanszék jött létre, a felsőfokú képzésben is méltó helyére került ez a műfaj és művelőinek népes tábora.

Nem csoda, ha a hermannosok örültek az ötletnek – amely a Csík Zenekar brácsása, Kunos Tamás fejéből pattant ki –, hogy Martonvásáron a vasárnapi napot a magyar népdalnak szenteljék. Mi ennek apropóján a népzenei oktatás helyzetéről, eredményeiről beszélgettünk a fehérvári intézmény tanáraival, növendékeivel.

Vakler Anna és Berki Lilla a zeneiskolában, Kodály domborművénél. Fotó: Molnár Artúr

Abban, hogy 1994-ben létrejöhetett a szakközépiskola, a legenda szerint az akkori kultuszminiszternek, a néprajzkutató Andrásfalvy Bertalannak is része volt. Hozzá juttatták el egy konferencián a fehérvári tanárok a kérésüket: Vakler Anna népdalénekes azt mondja, ez nem legenda, így történt. Akkor Veszprémben klasszikus zenei szakközépiskola indult, s a Hermann tanárai úgy gondolták, csak abban az esetben kap zöld utat a fehérvári terv, ha mással rukkolnak elő...

– Igazi sikertörténetnek tartom a Hermannban a népzenei tanszak működését – jelenti ki Anna – Én 1988-ban csak néhány órában, majd félállásban kezdtem itt népi éneket tanítani (akkor még alapfokon). Ma pedig négy egykori tanítványom oktatja ezt a tárgyat az iskolában, mert annyi a jelentkező.

Vakler Anna hozzáteszi: persze, amikor elkezdődött Fehérváron a szakközépiskolai képzés, nem volt mindenki teljesen meggyőződve arról, hogy van ennek komoly jövője. Később, amikor már klasszikus zenét is oktattak a középiskolában, talán kissé háttérbe is szorult a népzene, a népdal – Kodály szavait idézve úgy tekintettek rá, mintha árvalányhaj volna a kalapon. De ez csak átmeneti időszaknak bizonyult, hiszen ma is sokan választják a népzenei képzést. Ráadásul az úttörő Hermann után sorra jöttek létre másutt is a népzenét oktató szakközépiskolák. Ez is segített abban, hogy végül a szakma kiharcolta: érettségi után a növendékek a zeneakadémián is folytathassák tanulmányaikat... – állítja Vakler Anna, aki ma már a Liszt Ferenc Zeneakadémián tanít, és részese, alakítója volt annak a történelmi időszaknak, amikor ott is létrejött a népzenei tanszak.

A Hermannban nagyon büszkék arra, hogy idén öt tanítványuk a zeneakadémián folytatja nézenei tanulmányait. Varró János tanár – aki hangszeres népzenét oktat – be is mutat egyikőjüknek, a kedves, szép és szerény Tóth Dorottyának.

Nem mindennapi történet az övé. Temesváron végezte a gimnáziumot – kiváló eredménnyel – mellette zenét is tanult, de úgy érezte, csak akkor van esélye a budapesti Zeneakadémián, ha elvégzi a zenei szakközépiskolát. Így került Fehérvárra, ahol csak a zenének élt, ünnepekkor se nagyon utazhatott haza, mint a társai: ezeket az időszakokat gyakran egyedül, a kollégiumban vészelte át. De Dorottya elszánt és szorgalmas, s ennek meg is lett a jutalma. A budapesti Zeneakadémia elvégzése után szeretne hazamenni, Temesváron vagy Kolozsváron zenét tanítani...

Tóth Dorottya és Varró János is ott lesz a mai martonvásári rendezvényen. Berki Lilla, a népzene tanszak vezetője azt meséli, többször is műsort adnak az utcazene-fesztiválon, de egy csapatuk felül majd a zenevonatra is...

Tóth Dorottya Temesvárról érkezett Székesfehérvárra tanulni, most felvették a Zeneakadémiára. Tanára, Varró János kíséri tekerőlanton. Fotó: Horváth Renáta

Vakler Anna azt mondja, az a nagyszerű az efféle utcazenei programokban, hogy interaktívak is, hiszen a közönség bekapcsolódhat, együtt énekelhet a muzsikusokkal: ennek különös varázsa van, igazi élményt ad.

Aki Varró János népzenészt ismeri, az tudja, minden alkalmat megragad, hogy a hangszerek szépségét, a muzsikálás örömét megmutassa a gyerekeknek. Legutóbb a Királyi napokon láttuk a Mátyás-szobornál, amint elbűvölte közönséget, előbb egyszerű népi pengetős hangszerekkel, majd a többivel: köcsögdudával, tekerővel... Mesélt és zenélt, őt hallgatva a gyerekek még a szájukat is eltátották, annyira figyeltek...

– Állandóan tapasztalatot gyűjt az ember – mondja erről. – A Királyi napokon döbbentem rá, hogy az, amit eddig csináltam, még jobb lehet. Váradi Eszter Sára színművész csapatában voltam, zenészként közreműködtem a játékban. Furcsa lett volna, ha én civilben kísérem őket a hangszerekkel. Magam is kaptam tehát egy zenészjelmezt, Komendó Gabriella pedig a kézművesek nevében felajánlott egy nemezsapkát.

És megszületett a meséket idéző, új meg új hangszereket megszólaltató Zenemanó kedves figurája. Így vált teljessé az évek óta bevált, ismeretterjesztő és szórakoztató bemutató.

Ha kedvet kaptak a közös énekléshez, no meg ahhoz, hogy találkozhassanak neves zenekarokkal, dalosokkal, és a hermannosok legjavával, irány Martonvásár! Az eső sem akadály: rossz időben a rendezvényközpont lesz a helyszín!