Élete legszabadabb egyeteme, Krakkó

A költő-műfordító a Király-kút emlékházban rendezett estjén versben és prózában is megvallotta:

– Ha ötvenhatban a nagyapám úriember lett volna, akkor nem lennék magyar költő, csak néhány szót tudnék magyarul, nem éltem volna Krakkóban. Ha ötvenhatban úgy dönt, hogy nem egyedül lépi át a határt, nem hagyja itt a nejét és a tízéves lányát búcsú nélkül szökve, kalandvágyón, sunyin, ha magával cipeli őket Amerikába, akkor a lánya, az anyám nem figyel fel az újpesti vívóteremben az apámra... Ha nagyapám úriember lett volna, most nem lennék magyar költő, nem ismerném a Túró Rudit, Pilinszky hangját, Szárszót és Tihanyt...

Elmesélte, hogy nőfaló felmenője, aki főleg az örömlányokat fogyasztotta, floridai villát és luxusjachtot hagyott volna rájuk, ha halálos ágya körül nem ólálkodik egy zsivány pesti ügyvéd, aki az utolsó pillanatban megváltoztatta végakaratát, így két fiú unokája helyett az ügyvéd lett az örökös. Később kiderült, hogy kimaradt ebből a rendelkezésből a takarékkönyv, így jutott valami a fiúknak is, 32 ezer dollár. Gábor a rá eső részből finanszírozta 4 éves krakkói tartózkodását, ami nem csak neki, nekünk magyaroknak és a lengyeleknek is búsásan megtérülő beruházásnak bizonyult.

Zsille Gábor jeles költő, remek fordító, kiváló publicista és a történetmesélésben is magávalragadó. Bakonyi István, aki beszélgetett vele, felolvasta munkásságát méltató esszéjét, majd ismét a vendég vette át a szót, aki Balassi lengyelországi útjáról mesélt. A közhiedelemmel ellentétben nem bujdosás volt az, hanem kellemes tartózkodás. 1576-ban Báthory kiséretének, mint fiatal végvári vitéz lett a tagja, jelen volt a megválasztott király koronázási lakomáján is...

Költőnk 1972-ben született Budapesten, Arany Jánossal egy hónapban és napon: március 2-án. Aligha véletlen, hogy az Arany János Gimnáziumban érettségizett, majd 1990-től 1997-ig az Esztergomi Hittudományi Főiskolán és a Szegedi Hittudományi Egyetemen folytatta tanulmányait. Miért nem lett pap? Mert ostoba felettesei nem nézték jó szemmel, hogy a kápolnában Pilinszky- és Babits-verseket olvasott fel. Volt merszük megfogalmazni ezt az Isten és a világ előtt is gyalázatos mondatot: A költészetnek nincs helye az oltáriszentség előtt. Én megbocsátom ezt a galádságot, ugyanis ennek köszönhetjük, hogy többet tudhatunk a lengyel literatúráról, Gábor 16 kötetnyi lengyel verset és prózát fordított magyarra.

– A lengyeleknek, nagy, gömbölyű, szláv lelkük van sok romantikával, miszticizmussal és mélyen megélt katolicizmussal – állítja a műfordító és hangsúlyozza: – Ateista polonista nem létezik, vallásosságuk figyelembevétele nélkül lehetetlen értelmezni a lengyel kultúrát.

Zsille Gábor jeles költő, remek fordító, kiváló publicista és a történetmesélésben is magával ragadó (Fotó: Horváth Renáta)

Krakkói élményei, az a szellemi közeg, amelyben lubickolt, regénybe illő. Két élő Nobel-díjas: Milos és Szimborska estjeire, szeánszaira járt. Apai jóbarátja lett Adam Zagajewski, aki több ízben jelöltek Nobel-díjra, és mindmáig esélyes rá. Interjút készített több más között Andrzej Wajdával. A főtéren lakott egy olyan villában, amelynek első emeletén az írószövetség nyugalmazott elnöke élt, akihez híres emberek jártak. A lépcsőházban Mrozekkel is találkozott. Szobáját, amelyben lakott, a fiatal Karol Wojtyla, II.Pál pápa szentelte föl a háborús szörnyűségek után. Krakkó a fiatal költő számára a létező legmagasabb szintű szabadegyetem volt, s ő ennek minden percét kihasználta, élvezte.

Zsillének, a Magyar Naplónak és a Vörösmarty Társaságnak köszönhetjük azt a két Bella Istvánról szóló, rá emlékező kötetet, amely a halála után jelent meg. Atyai jóbarátja volt, ő készítette vele az utolsó interjút. Otthonában lengyelül társalogtak, mert Bella is rajongott a lengyelekért és fordította műveiket. A zongorázásban és a sakkban is nagymester volt. „Hallgatag mesterem, hallgatag bátyám, / három évvel vagy idősebb apámnál,... / szakállas pártfogóm, szakállas apám, / lengyelül beszélgettünk és Chopint játszottál” – írja befejezetlen levél-versében az ifjabb költőtárs, aki elsőként kapta meg a Bella István-díjat. Kalász Márton összes versének 800 oldalas, súlyos kötete is Gábor érdeme. Vállalta, hogy számítógépbe ülteti az idős mester életművét. Jókora bütyök nőtt a kézfején, amelyet büszkén mutatott meg népes közönségének.

Varázslatos est volt, a Zsille-versek még mindig zsonganak bennünk. A hétköznapot ünneppé emelte egy istenes ember, aki költőként, műfordítóként képes arra csodára, hogy őt hallgatva, olvasva jobb és gazdagabb embernek érezhessük magunkat.