Ryan kutató menekülése

Hatalmas várakozás előzte meg a Gravitáció című filmet. Nem csak a sokat ígérő előzetesek, trailerek miatt, hanem mert összesen két szereplője van, ők azonban elég híresek: Sandra Bullock és George Clooney. A kíváncsiság emiatt csak fokozódott, mint Virág elvtárs számára a nemzetközi helyzet A tanúban.

Kétszemélyes sc-fi? Idegenek, űrcsaták, Yedi-lovag és egyéb hasonló cirkusz nélkül? Aztán eszünkbe juthatott a 2001 Űrodüsszeia, amelynek jelentős részében Dave Bowmann űrhajós egyedül hajózik a végtelen űrben a Jupiter felé, egyetlen társa egy zseniális, ámde „elmeháborodott” számítógép. A Kubrick-remek egy-két jelenetét egyébként megidézi a Gravitáció is.

Sandra Bullock (dr. Ryan Stone) és George Clooney (Matt Kowalski) ekkor még békésen, viccelődve szerelik a Hubble űrteleszkópot, aztán elszabadul a pokol

S amennyire az nem volt a hagyományos értelemben vett sci-fi mozi, úgy a Gravitáció sem az. Inkább nevezném kamaratörténetnek, majd egy tragikus történés után a klausztrofób magány és a küzdelem, a lemondás és az „újjászületés” drámájának. Kérdezhetnék persze, hogy miként lehet klausztrofób a végtelen űr? A válasz az lehetne, hogy tessék megnézni a filmet, majd megtudják, mint ahogy gyermekkori álmukat is sokan átértékelik: kevés hidegebb, közömbösebb, ellenségesebb hely van, mint a világűr. Hisz kizárt benne az élet.

A Gravitáció azonban cseppet sem sótlan elmélkedés, hanem lenyűgöző látványorgia. Elképesztően megkomponált jelenetekkel, szó szerint szédítő kameramozgásokkal, felvételekkel. Azt tudhattuk Alfonso Cuarón rendezőről, hogy szereti a hosszú beállításokat, de az első, tizenhárom perces, vágás nélküli jelenet egyszerűen lenyűgöző. Ott lebegünk, úszunk a szereplők, az űrrepülőgép és a Hubble űrteleszkóp alatt-felett-körül, hol kívülről látva a szereplőket, hol bebújva a sisak mögé. S a látvány ereje a későbbiekben sem ereszt el bennünket. akkor sem, amikor az oroszok véletlenül egy rakétával lelövik saját műholdjukat, és a száguldó törmelék elpusztít mindent, ami az útjába kerül...

Innentől kezdve pedig mindvégig sikerül magas hőfokon tartani az izgalmakat az űr mínusz 130 fokos közegében. Vissza-visszatérő drámai elemként megjelenik - a Kessler effektusnak megfelelően - a törmeléktámadás, szereplőink pedig megpróbálják túlélni a katasztrófát, a lehető legkiszolgáltatottabb helyzetben. A kutatót, tudóst játszó nőt furcsamód Ryan-nek hívják, amely újabb asszociációkra adhat okot.

Ryan (Stone) tudós, kutató doktor megtapasztalja, milyen az igazi magány, kiszolgáltatottság

Sandra Bullock a sok-sok vígjátéki alakítás, naíva figura után most mindent beletett ebbe a drámai szerepbe. Sokan már most jósolnak neki legalább egy Oscar-jelölést. Tényleg nagyon jó, pedig a jelenetek nagy részét köteleken lógva kellett eljátszania. George Clooney megint a szokásos formáját hozza: a megbízhatóságot, a pontos alakítást. Régóta nem tud hibázni, és mivel szerencsére feliratos a film, az is kiderül, milyen hang- és hangsúlyváltásokra képes. Mondhatnám, hogy Oscart az operatőrnek!, mert Emmanuel Lubezki már régóta megérdemli. Csakhogy akkor társának - Michael Seresin - is meg kellene kapnia, továbbá az egész látványtervező stábnak, hiszen a film képi világa digitális, számítógépen született. Megjegyzem, a Gravitáció győzött meg, hogy a 3d technológiának van létjogosultsága, ha ízléssel, indokoltan használják.

Csak az a vég! Nem azt mondom, hogy lerontja a filmet, de Cuarón itt némi engedményt tett. Még jó, hogy a film egyébként olyan erős, hogy ezt is feledteti.