Szavakkal írt varázsos színek

Etyeken a puritán, egyszersmind különleges berendezésű házában rakosgatja legújabb képeit Csókos Varga Györgyi festőművész, kultúrhistorikus alkotó. Növények és gazok - dünnyögi szokott öniróniájával, s szerénységével legutolsó korszakbéli képeit, amelyen levelek, termések alkotnak képet, azaz kompozíciót keze nyomán. És papírdarabok, amelyeket előtte befestett, s miként a gyerekek, összevagdosta, s ráragasztotta őket a másik papírra. Persze erre mondjuk, hogy egyszerű, csak nem mindegy, ki és miként ragasztja össze és fel a leveleket, s a "színskálázó" kékeket, zöldeket, hogy az egyedi és különleges "egyszerűséggé" változzék a végére.

- Gyerekkorom óta szeretem a papírt, a papír is fából, virágból van - mondja a művésznő. Külseje is különleges, talán nem sértő, ha szólunk róla. A hétgyermekes édesanya 1926-ban született, 1955-től él családjával Etyeken, s hála Istennek, még mindig alkot. Fest és sző, s évtizedek óta kutatja is a festés és a szövés eredetét. A festékek eredetét. Az Etyekre betelepített székely asszonyokat faggatta a '60-as évektől, mi mindenből készítették a nevezetes székely festékes (szőnyegek) színeit, 2008-ban megjelent Festékeskönyv című munkája a 150 színes képpel igazi csemege. A természetes alapanyagokat használni kívánók alapkönyvként forgatják, annál is inkább, mert Csókos Varga Györgyi kipróbálta a recepteket, s tudja, hogy azok a varázslatos színek kinyerhetők "fődből, kőből, fűből, fából".

- Tízévesen gyűjtöttem a leveleket, terméseket, magam papírt akartam készíteni, s ez a gyűjtő szenvedély nem múlt el egészen - sóhajtja. Rakosgatja a kiállításra bekeretezett képeket, szelíden vonogatja vállát, mikor a címüket kérdezzük.

- Nincs címük, csak szeretem őket - mosolyog. - A lélekmadár - mondja egyre, aztán csak kibomlik egyik-másikból a cím.

A Festékeskönyv folytatásaként adta ki idén a Pictorius: Festés - mesterség és külön csak Festés-mesterség címmel kétkötetes munkáját Pytheas kiadó gondozásában, de ezekben nincsenek képek. A színek egészen különleges módon szövegben jelennek meg benne, különös varázslattal: csakis a szavak, hasonlatok, példázatok, a magyarázatok által. Ahogyan Kendi Sámuel lefordította Johann Baptist Pictorius eredetije alapján.

1792-ben leégett az etédi református templom. Kilenc évig építették újjá a hívek, s papjuk, Kendi Sámuel a padok, falak kifestéséhez fordította le Pictorius munkáját. S ezt a fordítást találta meg Csókos Varga Györgyi, amelyről szívdobogva gondolta, hogy meg kell osztani az édes, ó magyar szöveget az utókorral is.

"143. Piros, deres, menyét szin. (:Léberfarb:): Végy veres krétát (:röthel-Stein: törd meg jól, és törj közibe égetett borkövet, s tedd együtt berzen lévbe." Ilyenek vannak benne, az eredeti helyesírással. Vagy.  "170. Zöld Festéket tsinálni. Végy Grinspánt és fejértövis bingyó levet, törd fel együtt jól köven, és timporáld tiszta enyves vizzel nem igen sűrűn, fess vélle, s szép lesz." Százával olvashatók az utasítások, bájos magyarázatokkal. "A Gözüt és az Egeret lerajzolni. Ezek majd ollyan szinüek mint az Elefánt, tsak valamivel haloványabbak a szerint bánjál hát véllek, mint az Elefánttal, tudni illik Fejérrel, Feketével és Korommal." És így tovább. Ír Pictorius, s nyomában persze Kendi Sámuel az égszin kékről, a Jó Lazurról, a Szőlőpvenyike feketéről és a Tsontfeketéről. Indiai tenta, hólt ember szin, kisgyermek szin, vén ember, Úr Jézus palástjaszin, a Párdutzot lerajzolni maga szinével - igen részletesen. "Minthogy Matskák külömbkülömb szinüek, úgy mint Fejérek, szürkék, sárga szabásúak, veresellők, barnák, feketék, vagy kékesek, verhenyők, tarkák, a szerint kell őket lerajzólni."