Kultúra

2012.06.08. 17:21

Szent Iván éjjelén - Jön a Múzeumok Éjszakája

Székesfehérvár - Tizenhét fehérvári és vidéki szervezet, múzeum, gyűjtemény, művelődési ház összefogásával 22 helyszínen 67 program közül választhatunk június 16-án.

Szabó Zoltán

Idén is megrendezik a Múzeumok Éjszakáját, amelyről  - ahogyan ez már szokás - a Püspöki Palotában tartottak pénteken sajtótájékoztatót. Ott  voltak a szervezők, rendezők képviselői, a programok házigazdái  is. A város és környéke együttműködésével immár ötödik alkalommal várja az érdeklődőket  a rendkívül népszerű kulturális kavalkád.

Spányi Antal  megyés püspök   pedig emlékeztetett   arra, hogy a   nagyszabású programsorozat 2003 óta kínál könnyed, ugyanakkor tartalmas nyáresti  elfoglaltságot az egész országban.   Az év legrövidebb éjszakáján, Szent Iván éjjelén - Keresztelő Szent János  születésének napján   évente tízezrek  látogatják országszerte   az ekkor éjszaka is nyitva tartó múzeumokat.  

- Büszkék vagyunk rá, hogy a programsorozat történetében egyedülálló az itteni   kulturális intézmények összefogása, hangsúlyozta a megyés püspök. Az idén már 17 fehérvári és vidéki   szervezet, intézmény    fogott össze, és 22 helyszínen 67 látnivalót kínál. A vidéki helyszínek között buszjáratok  közlekednek, és a rendezvények a hatéves kor felett  200  forintba kerülő, belépőként és menetjegyként  is szolgáló karszalaggal   látogathatók. 
Az összeget jótékonysági céllal gyűjtik.   Nemrég nyílt meg Fehérvár legújabb múzeuma, a Hetedhét Játékmúzeum.  Ezt a   Múzeumok  Éjszakájának  szervezői  azzal ünneplik, hogy  az idei  témának a játékot választották.

Cser-Palkovics András  polgármester    azt kívánta, legyen ez  az éjszaka a kultúra,  az  igazi értékek  és azok megóvásának  ünnepe. Tekintse ezt mindenki demonstrációnak az elmúlt   időszak sírgyalázásai, emlékműrongálásai   ellen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!