Emlékezetes est Pitti Katalinnal és Virágh Andrással

Hétfőn este telt ház várta a Szent Imre-templomban a Mesterbérlet záróhangversenyét. Gyanítottam, a nagy érdeklődés elsősorban világhírű operaénekesnőnknek, Pitti Katalinnak szólt, hiszen a koncert másik szereplője, a fiatal orgonista-zeneszerző, Virágh András Gábor mindeddig még nem lépett fel városunkban. Neve mindazonáltal ismerős lehetett a székesfehérvári zenebarátoknak, s nem véletlenül: édesapját, Virágh András orgonaművészt több alkalommal volt már lehetőségünk hallani az elmúlt években. S ha hozzáteszem, hogy Virágh András Gábor nagyapja, Virágh Endre hírneves orgonaművésze volt az elmúlt század második felének,  kiderül: a művész igazi muzsikus-dinasztia jeles tagja, s ahogy a koncert fényesen igazolta, mindenben méltó folytatója a nagyapai-apai hagyománynak.

 Rátérve a koncertre: az idei Mesterbérlet utolsó estjét Pitti Katalin fellépése nemcsak kitüntette, de némileg át is lényegítette. A művésznő egyfelől a megszokotthoz képest lényegesen nagyobb arányban vette ki részét a produkcióból (a program például egy változatos összeállítású  szólóblokkal - benne egy Ady-verssel - indult), másfelől bizonyos értelemben a moderátor funkcióját is betöltve magvas, a figyelmet az örök emberi értékekre irányító mondatokkal vezette fel és zárta le a hangversenyt. E szerepét látható elkötelezettséggel, mélyről fakadó hittel alakította Pitti Katalin, pontosan ezért volt ciki, hogy a hangverseny első pillanataiban máris sikerült  teljesen feleslegesen  rossz bizonyítványt kiállítani magunkról: az Ómagyar Mária-siralom előadására készülő művésznőt egy indiszkrét mobiltelefon csörgése a pódium elhagyására késztette. A közönséget ért szelíd, de határozott feddés szerencsére nem maradt eredménytelen: a továbbiakban hasonló attrocitások nélkül zajlott a hangverseny.  
 Pitti Katalin persze most is elsősorban énekesként kért magának figyelmet, s volt is tőle mit hallanunk: Bach, Mozart, Stradella, Gounod és Halmos László műveinek átélt, igen erőteljes, egy hosszú operaénekesi pálya teljes eszköztárát felvonultató megszólaltatásával emlékezetes pillanatokat szerzett a közönségnek.

Ezzel együtt talán nem bántok meg vele senkit, ha kijelentem: az est igazi szenzációja Virágh András Gábor fellépése volt. (Mivel évek óta van szerencsém ismerni úgy játékát, mint műveit, számomra ez persze nem volt akkora meglepetés.) Gazdag műsorán Buxtehude g-moll prelúdiuma,  Bach a-moll prelúdium és fúgája, Liszt Hosannah-ja és Vierne 1. orgonaszimfóniájának fináléja kapott helyet. Akik kicsit is járatosak az orgonairodalom világában, valószínűleg elhűlnek a következő mondatot olvasván: a művész fejből (!) szólaltatta meg ezeket a hihetetlenül bonyolult kompozíciókat   egyetlen melléütés, egyetlen zenei hiba nélkül, bámulatosan színes regisztrációval, minden apró részletre kiterjedő koncentrációval, s valami elegánsan hűvös, ugyanakkor letaglózóan magabiztos előadásmóddal. Telhetetlen lévén persze keseregtem kicsit, hogy Virágh András Gábor ezúttal csak orgonistaként mutatkozott be nekünk, hiszen zeneszerzői tevékenységét ő maga az előadóművészinél is fontosabbnak tartja, s valóban: máris kifogástalan felkészültségű, sok műfajban otthonos, izgalmasan egyéni arcélű komponistaként ismeri őt a zenei világ.
Úgy gondolom, többek óhaját tolmácsolom, amikor mihamarabb újbóli meghívását sürgetem - valamennyien gazdagabbak leszünk, ha minél több oldaláról megismerhetjük ezt a kétséget kizáróan zseniális muzsikust.

Virágh András Gábor orgonaművész 1984-ben született Budapesten. 2009-ben kitüntetéssel szerezte meg orgonaművész-, tanári diplomáját a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán. 2005 szeptemberétől a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés szakos hallgatója, több nemzetközi zeneszerzőverseny díjnyertese. A művész aktív egyházzenei tevékenységet folytat: 1998-tól 2004-ig a Budapest Belvárosi Nagyboldogasszony-főplébániatemplom orgonistája volt, 2010 óta pedig a budapesti Szent István-bazilika orgonaművésze, valamint a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar óraadó tanára.