Kultúra

2010.12.07. 13:57

Miss Saigon Dolhai Attilával és Feke Pállal Sopronban

Dolhai Attila és Feke Pál először lép színpadra egy előadásban: a Miss Saigon két férfi főszerepét alakítják 2011 nyarán Sopronban. Boublil és Schönberg világszerte népszerű musicaljének női főszereplőjét egyelőre nem árulják el a szervezők.

MTI

A produkciót beharangozó keddi sajtótájékoztatón Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház főigazgatója elmondta, hogy Chris szerepében Dolhai Attilát, Johnként pedig Feke Pált láthatja-hallhatja majd a közönség az új produkcióban. Mint kiemelte, a két fiatal színész még sosem dolgozott egy előadásban.
Kerényi Miklós Gábor felidézte, hogy a Miss Saigon 1989-es ősbemutatója óta több tízezerszer ment szerte a világon. A musical 1994-es magyarországi bemutatója - előbb a Szegedi Szabadtéri Játékokon,  majd az operettszínházban Kerényi Miklós Gábor rendezésében - a  műfaj hazai történetének egyik legfontosabb állomása volt Bíró Eszterrel, Kaszás Attilával, Csengeri Attilával és Sasvári Sándorral a főbb szerepekben.
A 2011. augusztus 19-20-21-i soproni MKB Musical Arénabeli premiert is Kerényi rendezi, aki hangsúlyozta: ugyanolyan látványos produkciót tervez régi alkotótársai, Kentaur színpadképében és Horváth Kata jelmezeivel, de az elmúlt 16 év tapasztalatait is felhasználja a darab színpadra állításában.
A többi szereplő nevét egyelőre nem árulta el a rendező, azt azonban elmondta, hogy a második szereposztásra meghallgatást hirdettek, amelyre a hónap végéig lehet jelentkezni. A Miss Saigon ugyanis a soproni bemutató után a Budapesti Operettszínház repertoárjára kerül.
A musical Giacomo Puccini Pillangókisasszony című operája alapján íródott. Egy kudarcra ítélt románcot ír le a hetvenes évekbeli Saigonban, a vietnami háború idején.
"A Miss Saigon azon rockoperák-musicalek közé tartozik, amelyek igazi zenedrámák. A mű katartikus élményt kínál szinte minden nézőnek, szól a gyarmatosításról, a kommunizmus kísértetéről, a különböző kultúrák, népcsoportok közötti különbségekről, mégis főképp a szerelem mindent legyőző erejéről mesél. Sopronban, a páneurópai piknik, a vasfüggöny lebontásának történelmi helyszínén különös aktualitást nyer ez a produkció" - vélte a rendező.
A Miss Saigon előadásaira esténként 5800 nézőt várnak, nemcsak Magyarországról, hanem Bécsből és Pozsonyból is - fűzte hozzá Török Zoltán, az MKB Musical Aréna vezetője, hozzátéve, további bemutatókat is terveznek a Budapesti Operettszínházzal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!